Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma

Május 20-án az egész ország a kultúrára és annak gazdagításara összpontosított. A Múzeumok és galériák éjszakája című programsorozat 13. alkalommal került megrendezésre több mint hatvan szlovákiai településen.

Az esemény célja, hogy segítsen tájékozódni a jelen multikulturális világában, irányt mutatni gyökereink felismeréséhez és bemutatni örökségünk értékét, valamint felhívni a figyelmet kultúránk védelmezésének fontosságára. A rejtett kamrák feltárásába és a múltunkat bemutató intézmények sokszínű világába idén nyolcadik alkalommal kóstolhattak bele a kassaiak. A nagyszabású rendezvénybe Rozsnyó és Betlér is bekapcsolódott.

A kassai éjszaka történelmünk egy részét élesztette fel

Nyolc kassai múzeum és galéria idén is gazdag programmal készült az országos rendezvényre, melynek helyi védnöke a Visit Košice volt. A város több jelentős személyisége is „életre” kelt, olyanok, akik találmányaikkal, alkotásaikkal vagy tetteikkel beírták magukat történelmünkbe. A látogatók többek között megismerkedhettek a legismertebb hóhérral, Miklóssal, a Habsburg-ellenes felkelések vezetőjével, II. Rákóczi Ferenccel, Löffler Béla szobrásszal, és Vincent Hložník gyermekkönyv-illusztrátorral. Az egyes állomásokon gazdag kísérőprogramok várták a résztvevőket: versenyek, workshopok, színházi előadások, könyvkötés-bemutató vagy saját söralátét készítése. Május 20-án a kassai kulturális intézmények azzal a céllal nyitották meg kapuikat, hogy Kelet-Szlovákia fővárosát különleges fényben mutassák be – híres művészek és feltalálók szemszögéből a sötét, nyáriasan meleg éjszakában.

Vincent Hložník, kassai illusztrátor művei (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

A Kelet-szlovákiai Múzeum lehetővé tette a korabeli patika, valamint könyvkötés fortélyainak megtekintését. A városba látogatóknak 145 lepkét kellett megtalálniuk, ez a szám is az intézmény fennállásának évfordulóját jelképezte. Ebből az alkalomból „Múzeumi 14,5-est” csapoltak. Az est folyamán a közönség a város hírességeinek társaságában élvezhette a látnivalókat. A fent említett személyeken kívül lehetőség nyílt Ferenc Józseffel és az Andrássy-család tagjaival is találkozni.

A Szlovák Műszaki Múzeum szerzői fényképkiállítással készült, Schusterék négy nemzedéke Brazílián keresztül címmel. A kassaiak megismerhették a Poledniak család történetét, a nevükhöz fűződnek a város gépészeti gyökerei és vonásai. Kemény erőfeszítésüknek és műszaki, üzleti tehetségüknek hála egy kis műhelyben építették ki a kelet-szlovákiai gépipar elődjét. A Kelet-szlovákiai Galéria Vincent Hložník munkáit mutatta be, aki nagy szeretettel alkalmazta a gyerekkönyvek illusztrálásához a ló motívumát – ezek képezik a galéria idei évadának egyik fő témáját. A kicsik megtanulhattak restaurálni, saját bábokat is készítettek.

A Löffler Béla Múzeumban az Ars cassoviensis című tárlat volt megtekinthető, mely a kassai festők legszebb alkotásaiból áll – többek között Jakoby Gyula és Roskoványi István munkáiból. A gyerekek és felnőttek egyaránt élvezhették a hagyományos játszóházat, az Eduard varázslatos útja című színházi előadást és megtekinthették a kassai képzőművészekről szóló dokumentumfilmeket.

Schuster a brazíliaiak szemével… (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

A történelmi gyermekvasút is remek programmal készült az országos rendezvényre. A szervezők idegenvezetéssel gazdagított járatokkal lepték meg az utasokat. A Csermely-völgyének csodálatos helyeit Balassa Zoltán idegenvezetésével látogatták meg a résztvevők. A rendezvény során bemutatták a kassai történelmi gyermekvasút kezdeteit feldolgozó publikációt is. Az éjszaka kisebb színfoltjai sem vallottak szégyent. Az Eckerdt Sándor Galéria is bekapcsolódott a késő estig tartó rendezvénysorozatba, és megnyitotta kapuit a közönség előtt, bemutatva az intézmény névadójának munkáit. A Steel Parkban kutatólaboratóriumok nyíltak, ahol a gyerekek többek között azt is megtudták, hogyan érzékeli az emberi mozgást egy denevér.

A Rozsnyói Bányászati Múzeum egész hetes programsorozattal készült

A Rozsnyói Bányászati Múzeum már a keddi kiállításmegnyitójával bekapcsolódott az országos rendezvénysorozatba. A krasznahorkaváraljai Andrássy-képtárban Jozef Theodor Musson alkotásait tárták a nagyközönség elé, aki az elsők között kezdett rendszeresen Zemplén régiójával foglalkozni. Tájképei, festményei és figurális kompozíciói szerves részét képezi a vásár motívuma – sokan a zempléni emberek festőjének tartják. A tárlat a nagymihályi Zemplén Múzeum együttműködése nyomán jött létre. A kiállítás részét képezik Musson alkotásain kívül személyes tárgyai, fényképek és írásos anyagok is.

Pénteken kicsik és nagyok számára múzeumismereti napot szerveztek a rozsnyói Sentinel Élményközpontban. „A bányászati és a kohászati tárlatunkon még mindig dolgozunk, de már megtekinthető a Gőzhenger és a Škoda Sentinel „A gőzgép kora” tárlaton belül, valamint a bányamunkahelyek. Ezek nagyon értékes műemlékek, és végre hazakerültek, méltó helyükre leltek. Felhívom a figyelmet a részletesen felújított „Szlovák-karszt és környéke természetvilága” tárlatra. Sikerült teljesen új fotókkal kiegészíteni azt, ezek Milan Kapusta, rozsnyói születésű fényképész alkotásai” – mondta el Badin Gabriella, a BM propagációért felelős munkatára. A rozsnyói kulturális intézmény játszóházakkal, solymász- és ostorbemutatókkal és bányavasúti utazásokkal is készült. Lehetőség volt szakmai előadásokon való részvételre is, melyek a Szlovák-karszt barlangjait, a természeti világörökség részeit mutatták be.

A rozsnyói iskolások is felültek a Bányászati Múzeum vasútjára (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

A szombat éjszakai tárlatlátogatásokon kedvezményes egyszeri belépővel vehettek részt az érdeklődők. Az Andrássy-képtár, Sentinel Élményközpont látnivalóin kívül megtekinthető volt a „Történelmi tárlat – múzeumi látványtár” és a Bányászati Múzeum Galériájának időszakos kiállításai. A színes paletta részét képezték: a céhekre összpontosuló „Suszter, maradj a kaptafánál!”, a „Természetismereti kiállítás a gólyáról és a farkasról”, valamint az „Élni!“ című képzőművészeti tárlat. Az utóbbi Alexandra Selmeciová, Veronika Trnečková és Zatroch Viktória a lét és élet motívumait megörökítő grafikáiból és festményeiből áll.

A Betléri kastélymúzeum az „1890” című sorozat színészeivel ünnepelt

Az Andrássy-család eredetileg klasszicista stílusban épített, később neobarokk vonásokkal ötvözött kastélya és az azt körülölelő angolpark is éjszakáig tartott nyitva szombaton. Szlovákiában egyedüli olyan műemléképületként maradt fenn, mely 1945 után is őrzi eredeti berendezését és gyűjteményeit. A kiállítás valamennyi része az Andrássyak tulajdonába tartozott. A gyerekek már a délelőtti óráktól élvezhették a képeslapra illő környéket, különböző kézműves foglalkozások kíséretében. Délután került sor az „1890” című sorozat színészeinek bemutatására és a forgatáshoz kapcsolódó tárlat második részének megnyitására. A „Sorozat vs. történelem” címet viselő kiállítás a 19. század záróakkordjait térképezi fel és szeptember 30-ig tekinthető meg.

Múzeumok éjszakája Kassán (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

A múzeumok éjszakájának közönsége lehetőséget kapott a személyes találkozóra kedvenc színészeivel, Danica Matúšovával, Andrea Karnasovával, Varga Anikóval és Filip Kaňkovskýval. Az érdeklődők éjfélig látogathatták a rezidencia beltereit, valamint a különleges idegenvezetést választók megismerkedhettek a sorozat színfalaival és bepilllantást kaphattak a forgatás kulisszatitkaiba. Az „1890” színhelyeit bemutató és a klasszikus útvonalat bejáró idegenvezetés is negyedóránként indult. A Betlérbe látogatók a krasznahorkai várból a tűzvész után áthelyezett gyűjteményeket láthatták. A legbecsesebbek Andrássy Franciska ékszerei voltak, valamint az a fekete selyemből készült nagyestélyi, melyet Sissi temetésén viselt 1898-ban. A 19. század életének fontos része volt a művészet is – ennek eleget téve kerültek kiállításra Alfonz Mucha és a világhírű francia szobrász, August Rodin alkotásai. A kiállítás részét képezték a század második felére jellemző műszaki vívmányok darabjai – egy a legelső telefonok közül, továbbá kerékpár, radiátor, valamint fényképezőgép, melyeket a kassai Műszaki Múzeum kölcsönzött. A rendezvénysorozatot tűzijáték zárta.

Nagy Emese felvételei

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1526162427406068