Czajlik József értékelte az idei és bemutatta a soron következő évadot. (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Tegnap tartotta ünnepélyes, táncelőadással egybekötött évadzáró estjét a kassai Thália Színház. A magyar kulturális intézmény igazgatója és vezető rendezője értékelte az idei évadot és bemutatta a 2017/2018-as időszak tervezetét.

Dégner Lilla kapta a legjobb női, Benkő Géza pedig a legjobb férfi színésznek járó elismerést a nézők szavazatai alapján. A kérdőíveket kitöltők a Páratlan páros című darabot tartják a szezon legsikeresebb előadásának. A színház szimpátiadíjasa Madarász Máté lett. Az elismerések átadása és a célkitűzések ismertetése után a Thália Táncestek sorozat egy következő darabját, A tavaszi áldozat című előadást élvezhették a nézők.

„Magyarország Kassai Főkonzulátusával sok közös programunk van, illetve fontosnak tartjuk, hogy tevékenységünkről Szlovákia Kulturális Államtitkársága is tudomást szerezzen. Az új Kisebbségi Alap létrehozásával megkétszereződnek a magyar kultúrára fordított támogatások. Reméljük, hogy ezt önök is érzékelni fogják”- így köszöntötte Bitay Leventét és Rigó Konrádot Czajlik József, a Thália Színház igazgatója, aki június 22-én értékelte az idei, „A negatív identitás” témájára épülő évadot.

A szlovákiai magyarok többnyire negatívan élik meg identitásukat. A társulat elhatározta, hogy pozitív identitást mutatnak fel darabjaikkal – mi az, ami csak ránk vonatkozik, csak minket jellemez, és ezáltal tesz minket mindenkitől különböző érzelmi emberré. A Falu rossza és a Páratlan páros című előadások mellett idén valósult meg a Thália Színház első igazi nagy koprodukciója. A Komáromi Jókai Színházzal a nagysikerű Bányavakság című darabot vitték színre. A Czajlik József által rendezett mű hatalmas szakmai és közönségsikert aratott a még tartó Kisvárdai Színjátszó Fesztiválon.

Madarász Máté kapta a szimpátia díjat (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Az igazgató kiemelte az Árvíz című tantermi előadás fontosságát is. Az országban jelenleg két műhely foglalkozik ezzel a műfajjal – a Vekker és a Thália Színház. „Ez egy nagyon fontos lehetőség, hogy megismerjük az iskolákban azokat az embereket, akik magyarként látogatják ezeket az intézményeket. A résztvevők közösen oldják meg a problémákat, az úgynevezett nyitásokban megszólítják a diákokat, kíváncsiak a véleményükre. Ezek mögött egy fontos, részletes szakmai munka áll a Budapesti Káva Kulturális Műhellyel karöltve”- jellemezte az egyedi profilt Czajlik.

A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd vendégelőadással idén elindult egy monodrámákat műsorra tűző sorozat. A Benkő Géza által előadott és rendezett darab volt az önálló estek kezdő, nagysikerű eseménye. A második világháború után először látogatott Kassára a Magyar Állami Operaház és jubileumi gálakoncertjével vette kezdetét az évad, melyet szintén egy nagyszabású rendezvény zárt – az Ezeregyév előadása a nemzeti összetartozás napjára emlékezve. „Ez egy vegyes évad volt. Szerencsére a 2016-os év végén egy nagyon sikeres gazdasági évet zártunk, az előző évadhoz képest komoly bevétellel. A nézőink száma is emelkedett. Az évad másik, most záruló fele kicsit nehézkesebb volt, több probléma miatt, de azt gondolom, hogy ezen a jövő évadban mindenféleképpen változtatni tudunk”- összegezte Czajlik József.

1 plusz 4 plusz 2

Szeptemberben kerül bemutatásra Lackfi János Milyenek a magyarok? című darabja, mellyel az idei szezon záróakkordját pótolja a színház. A következő évadban négy nagyszínpadi és két kisszínpadi előadást élvezhetnek a nézők. Az első Szigligeti Ede Liliomfi című zenés vígjátéka, a vándorszínészet egyik klasszikusa lesz, Telihay Péter rendezésében. Mika Myllyaho Káosz című kortárs tragikomédiáját Czajlik József viszi színre három nagyszerű színésznő előadásában. Ezt követi majd Martin McDonagh Leenane szépe című tragikomédiája Bérczes László rendezésében. A darab különlegessége, hogy a női főszerepet Szarvas József, a Nemzeti Színház művésze játssza majd, akit a Thália Színház két kiváló színészével láthatnak a nézők ismét a kassai magyar színpadon. Az évadot Kálmán Imre-Július Brammer-Alfred Grünwald A montmartre-i ibolya című operettje zárja Mezei Zoltán rendezésében.

Tavaszi áldozat (Fotó: Horváth Judit)

Szigethy Gábor, aki Mezei Mária, Márai Sándor egykori szerelme hagyatékát őrzi, nemrég megjelentetett a beteljesületlen szerelemről egy kötetet. A 2017/18-as évadban a Pesti Magyar Színházzal együttműködve viszi színre a Thália kérésére ennek színpadra írt változatát két, budapesti és kassai ősbemutató gyanánt. A Mezei-Márai szerelem főszereplői Varga Szilvia és Rancsó Dezső, akiket maga a szerző idéz a nagyközönség elé a Márai Stúdió kisszínpadán decemberben. A Nagy színészek kis színpadon programsorozat következő előadása, Gazdag József Egy futballfüggő naplójából című monodrámája lesz. A szerző kizárólag Nádasdy Péternek és a Thália Színháznak adta szerzői jogait. A darabot Czajlik József rendezi.

Egyre nagyobb a Thália Táncestek nézettsége

A Thália Táncestek című hiánypótló sorozattal a kassai Thália Színház egyrészt repertoárját kívánja bővíteni, másrészt szeretné megörvendeztetni közönségét nemzetközi viszonylatban is neves előadók táncelőadásaival, illetve olyan produkciókkal, amelyekben bár jelentős szerepük van a szavaknak, vagy képzőművészeti ihletettségűek, mégis fontos részük a mozgás. A sorozat első előadására, az Origo című produkcióra a X. Thália Fesztiválon, 2014. november 15-én a Színházak Éjszakáján került sor. A sorozat házigazdája Kántor Kata, a Thália Színház koreográfusa. „Az ötlet egy teljesen természetes dolgon alapul. Ha az ember valamit szeret, azt szeretné megosztani a környezetében lévő emberekkel. Miután a kassai Thália Színházhoz szerződtem koreográfusként, jött az ötlet, hogy ezt a közönséget is szeretném megörvendeztetni azokkal az élményekkel, melyek engem érnek az anyaországban”- nyilatkozta portálunknak a Kassai Táncestek megálmodója.

A 2016/2017-es évad sorozatnyitó előadása 2016. december 14-én volt a Thália Színház nagyszínpadán. A Tünet Együttes Az éjszaka csodái című darabját láthatták a kassai nézők. Április 5-én délelőtt került megrendezésre kifejezetten a diákságnak címezve a Közép-Európa Táncszínház Ki vagy te, kortárs tánc? című formabontó táncismereti előadása, melyen a kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola diákjai, valamint a Jozef Adamovič Konzervatórium színész szakos hallgatói vettek részt meghívottként, de a program természetesen nyitott volt minden érdeklődő számára. „A célközönség kezdetben mindenki, aki él és mozog. Az idei évadra fogalmazódott meg az a gondolat, hogy összpontosítsunk a diákságra. Főleg abból kifolyólag, hogy beavató foglalkozásokkal közelebb vigyük őket azokhoz a dolgokhoz, melyekről beszélni szeretnénk. Nagyon sok ember fejében klisé övezi a kortárs tánc fogalmát – lila köd és vonaglás. Ezt a zűrzavart hivatott eloszlatni a beavató foglalkozás. A kortárs tánc állapotokról és érzésekről szól, reflektál a mára”- szólt a célközönségről Kántor Kata.

A Bozsik Yvette Társulat előadása

A táncelőadások a kassai magyar közönségen túl becsábítják a szlovák nézőket is, tehát olyan közös élmények lehetőségét adják, amelyeknek kulturális jelentősége az együttélés más szintjein is pozitívan mutatkozik meg, a színházi nevelés terén megkezdett együttműködés eredményesnek bizonyul, az előadásokat magyar és szlovák diákok egyaránt nagy számban látogatják.

Június 22-én a Bozsik Yvette Társulat A tavaszi áldozat című előadásával lépett fel a Thália Táncestek eseménysorozat keretén belül, mely a Thália Színház nyilvános évadzárójának ünnepi műsora is volt. A Le Sacre du printemps1913-as bemutatójának századik évfordulójára készült a Bozsik Yvette Társulat 1999-ben bemutatott Tavaszi áldozatának felújított változata, megújult jelmezekkel, szcenikával és koreográfiával, a Nemzeti Táncszínház felkérésére. Az Igor Sztravinszkij orosz korszakából való zenék közül a Tavaszi áldozat ősi rítusokat idéz fel, brutális barbarizmusával katasztrófákat jósol. Az eredeti koreográfia kiindulópontja a legendás Nizsinszkij és Nizsinszka darab orosz rituális világa, ezt ötvözi a koreográfus saját stílusával és a mai kor érzésvilágával. A Bozsik Yvette Társulat 2013-ban húszéves évfordulóját ezzel a darabbal is ünnepelte. A Thália színpadán Vivien Ingrams, Szent-Ivány Kinga, Hasznos Dóra, Samantha Kettle, Krausz Alíz, Sebestyén Tímea, Stohl Luca, Vati Tamás, Gombai Szabolcs, Vislóczki Szabolcs, Feledi János, Frigy Ádám, Vida Gábor és Zambrzycki Ádám előadásában láthatták a produkciót a nézők. A kortárs darab koreográfusa Bozsik Yvette Kossuth-díjas érdemes művész. „A Táncestek alapvető célja a hazai, anyaországi táncszcéna bemutatása. Bozsik Yvette ebben a viszonylatban megkerülhetetlen”- magyarázta a választást Kántor Kata.

Ez jön még

A 2017/2018-as évad Thália Táncestek programja különböző generációk munkáinak bemutatását tűzte ki célul. A témák, az egyéni létdrámák, a személyes kapcsolatok, barátság, testvériség és szerelem az egyén és társadalom viszonya köré csoportosulnak.
A Thália Táncestek sorozat eddig megvalósult előadásainak támogatója az NKA, az EMMI, valamint a Kántor Kata által alapított Jelenlét Színház. A következő évad kínálata függ a pályázatok elbírálásától, ezért pontos programtervezettel csak az évad elején rendelkezik majd a Thália Színház. A meghívott társulatok minden esetben workshopot is tartanának a Jozef Adamovič Konzervatórium növendékeinek, valamint beavató foglalkozást a Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola, illetve a Szakkay József Szakközépiskola diákjainak.