Egy levelet kaptam a virtuális postaládába, amely több okból is érdemes a felvidéki magyar emberek figyelmére. Egyrészt, mert egy 80 éves tanító néni kér segítséget a Csallóközben született ősei hozzátartozóinak felkutatásához. (Apja, Csölle József Pozsonyvereknyén született, nagyapja Csölle János Magyarbélen van eltemetve és pozsonyeperjesi illetőségű volt.) Másrészt a levele olyan információkat tartalmaz az 1919/20-as pozsonyi eseményekről, amelyekről én is csak most hallottam először, és néztem utána alaposabban.
Kérem, olvassák el figyelmesen a levelét főleg a Magyarbélen, Vásárúton, Pozsonyeperjesen, Dunaújfaluban, Pozsonyvereknyén és Dunaszerdahelyen élő kedves olvasóink, akiknek Csölle József (1897-1942) neve (foglalkozását tekintve vereknyei vonatirányító, forgalmista) és Felvidékről való menekülésének oka mond valamit. Egyben kérem, próbáljanak meg Solymosi Jánosné Csölle Gizellának segíteni rokonai felkutatásában, aki saját internetes portálján is elérhető!
Édesapja, Csölle József valójában az a Csallóközből származott mozdonyvezető volt, aki IV. Károly utolsó magyar királyt, azaz I. Károly német-római császárt Tihanyba való elhurcoltatása után 1921. november 5-én az Aszófő állomásról a királyi különvonaton Bajára vitte. Íme a levél:
„Kedves Tanár Úr!
Amikor eljutott hozzám az Ön áldásos tevékenységének és hazaszeretetének híre, úgy éreztem, segítséget csak Öntől várhatok, amiért előre is bocsánatot kérek. Sok évtizedes keresés ellenére sem sikerült megtalálnom az apai gyökereimet, sem édesapám múltjára és Csehszlovákiából való menekülésének igazi okára rábukkannom. Mi, öregek mindig csak elkésünk, nem a saját hibánkból, rendszerint. Édesapám halála idején még kislányka voltam, és főleg azon bánkódtam, hogy az elsőosztályos bizonyítványomat már nem írhatta alá, mert előző nap temettük el, 1942-ben. A gyermeki lélek felejtéssel védekezik a traumák ellen. A háború borzalmait is csak így éltük túl.
Sohasem tudtam felérni ésszel, miért kellett elhagynia édesapámnak annyira szeretett szülőföldjét? Édesanyám is csak azzal magyarázta, hogy statáriális bíróság elé akarták állítani, mert magyarnak vallotta magát. Mozdonygépész és mozdonyvezető vizsgáival vonatirányító beosztása volt (színtévesztése miatt nem vezethetett mozdonyt), neve Csölle József, 1897-ben született Vereknyén, nagyapám a Csáky-birtok számadója volt, és Magyarbélen van eltemetve.
Édesapámnak 1920-ban, valakiknek a megbízásából feltörték (Pozsonyban) a munkahelyi szekrényét, amelyben a személyes iratait, okleveleit tartotta, és mindent elraboltak tőle. Az iratok tartalma, amit nála találtak, elégséges ok volt az ő halálos ítéletének meghozatalához. Sok jó barátja volt apukámnak, akik figyelmeztették: „Azonnal hagyja el Csehszlovákiát!” Éjszaka „lopták ki” mozdonyban bújtatva, úgy jött Budapestre, ahol szívesen fogadták őt, és többféle beosztásban dolgozott 20 évig, amikor szívizomproblémák miatt fiatalon nyugdíjazták. Akkor költöztek le Vörösberénybe (ma Balatonalmádi része). Én azonban mindig úgy éreztem, valami másnak is kellett történnie Vereknyén, ez még nem elég ok a halálos ítélet meghozatalához.
Nagyanyám 1927-ben halt meg és az ő temetésén is várták a “fogdmegek”, de nem mehetett szegény, mert a barátai értesítették, mi vár rá, ha visszamegy Csehszlovákiába. Vajon miért üldözték ennyire a csehek, engem folyton ez gyötört… Apám húga sem jöhetett át a határon hozzá, Magyarországra, nem kapott vízumot. Amikor végre találkozhattam volna vele, a kicsi fiaim és a családom foglalta le az erőmet, s nem kérdezgethettem őt sem. Sajnos apám húga is váratlanul halt meg.
Amikor 1981-ben megoperálták a beteg szívemet, és két év múlva ajándékként kaptam a „halálközeli élményt”, akkor döbbentem rá a mulasztásaimra! „Nem jöhetsz, még sok feladatod lesz a Földön”, hallottam a hangot. Így lett, még mindig élek, és jelenleg a férjemnek van nagy szüksége a segítségemre. Parkinson-kórban szenved, (a zeneakadémián orgona és karvezetés szakon diplomázott, és a Magyar Rádió Népzenei Osztályán dolgozott négy évtizeden át).
Néhány éve az egri Szent István rádió éjszakai adását hallgattam, egy történelmi előadást. Sajnos az előadó nevét nem tudtam megjegyezni. Egy (1920-as) pozsonyi csatával kapcsolatban említette: „Sajnos az 1920-as 2. pozsonyi csatáról senki sem emlékezik meg, pedig az is igazi hőstett volt! Amikor a csehek jogtalanul elfoglalták a pozsonyi várat, akkor Pozsonyújfalu 20 éves civil ifjai lefegyverezték őket, vértelenül. A kisantant a vár jogtalan elfoglalását írásba adta, és magas rangú katonatisztekkel, repülőgéppel küldte a dokumentumot Pozsonyba. Sajnos a gépet lelőtték, mindenki meghalt, az iratok pedig megsemmisültek. Ezek után a cseh katonák ismét elfoglalták a pozsonyi várat.”
Nem tudtam, hogy Pozsonyújfalu egyenlő a mostani Pozsonyvereknyével (valószínűbb, hogy Dévényújfaluról vagy Dunaújfaluról van szó – DG megjegyzése). Apám szülőföldje, ő is ott élt, ő is huszonéves volt, és hű magyar ifjú.
Lassan kezdtem átlátni az összefüggéseket. Valószínűsítem, ez volt édesapám nagy bűne, hogy ő is részt vehetett ebben a hőstettben. Talán majd egyik unokám történész lesz, és megtalálja a módját, hogy a régi dokumentumokat felkutassa, de én már ezt nem élhetem meg. Addig is nagyon szeretnék többet tudni a múltunk eltitkolt történelméről!
Édesapám érdemeként még megemlíteném azt a cselekedetét, amiért rendkívül büszke vagyok rá. Amellett, hogy a hazaszeretetet, és a mély istenhitet is tőle kaptam, amikor IV. Károly király második visszajövetelekor senki sem vállalta a mozdony irányítását, és sokáig nem tudták indítani a különvonatot, édesapám önként vállalta. Erre világosan emlékszem, milyen lelkesen mesélte el ezt a kalandos utat, amelyen irányította a menekülő király szerelvényét. Mondta, „sok rossz királyt adtak a Habsburgok nekünk, most végre lett volna egy tisztalelkű, magyar királyunk, őt pedig a kommunisták száműzték az országból.”
Bocsánatot kérek a hosszú levelemért, de talán Ön is hallott most valami újat tőlem, egy nyugdíjas idős tanító nénitől. Köszönöm a lehetőséget! Szeretettel üdvözlöm, mint boldog nagyapát és igaz magyar tanárt.
Solymosi Jánosné Csölle Gizella”
A továbbiakban pontosítást kértem Csölle Gizellától édesapja születési adataival, illetve a nagyszülőkkel kapcsolatban, amire a következő választ kaptam:
„Csallóközben sok Csölle nevű személyt kerestem meg a Facebookon, ezért is tanultam meg 80 évesen kezelni a számítógépet. Főleg Nyárasdon találtam számtalant, de ők nem tudtak segíteni ebben. Később került hozzám dédnagyapám keresztlevele, nővérem hagyatékából, ebből megtudtam, hogy dédnagyapám Vásárúton élt, telkes gazda volt, neje Madarász Julianna, gyermeküket, a nagyapámat, Csölle Jánost 1843. január 7-én Vásárúton római katolikus templomban keresztelték.
Az apai nagyapám, Csölle János özvegyen nősült másodszor, Kiss Juliannát vette el, aki 1865. augusztus 7-én született, szintén özvegy és 22 évvel fiatalabb volt, Magyarbélen éltek. Úgy gondolom, hogy ezt az első házasságból született gyermekei rossz néven vették. Talán ezért nem tartották a kapcsolatot, mert édesapám húga soha nem beszélt róluk. Nagy hibának tartom ezt a mulasztást, hiába kérdeztem tőle, kihez megyünk? A válasza „rokonokhoz” volt! Talán szégyennek érezték a féltestvéreket, gondolom. Nagynéném, az édesapám húga, Csölle Julianna Lengyel Károlyné 1904-ben született Magyarbélen.
A nászutunk helyszínéül 1959 nyarán a Felvidéket választottam. Gyönyörű út volt, Pozsonyból a Vág-völgyén át Kassáig! Nagyanyai ágról unokabátyám vitt el a magyarbéli kastélyba minket, ekkor még láthattuk eredeti állapotában. Szabó Dezső tanárral (később talán egy pozsonyi színház igazgatója volt, majd tanár Érsekújvárott) jártuk be a kastélyt Magyarbélen, tőle hallottam nagyapámról, hogy az uraság mennyire becsülte hozzáértéséért és becsületességéért. Csölle János unokabátyámtól 1984-ben kaptam egy fényképet, felőle annyit tudok, hogy Dunaszerdahelyen élt és él, a Csemadok egyik alapító tagja volt. Nem találtam rá a neten, hiába kerestem.
Utóirat
A kutatásba bevontam Hidasy János vereknyei helytörténészt is. Már a jegyzeteiben megtalálta a vasutasként dolgozó Csölle Jánost és József fiát. Az 1910-es bejegyzés szerint már az apa is vasutasként dolgozott Vereknyén, ahol átmenetileg lakott és megtartotta korábbi, pozsonyeperjesi illetőségét.
Az okot is megtaláltuk, miért kellett az édesapjának Pozsonyvereknyéről Magyarországra menekülnie. 1918. december 31-én a Cseh Légió hevenyészve foglalta el Pozsony városát, melyet a meglepett és kis létszámú magyar sereg bizonyos pontokon visszavert, így néhány órára a várból is kiűzték a cseheket. Ez lehet Gizella értelmezésében a 2. pozsonyi csata. A kezdeti sikert azonban nem tudták megőrizni, mert az olasz Riccardo Barreca vezette 33. cseh ezred által 1919. január elsején Dévényújfalunál megindított offenzívája már a Cseh Légió sikerével zárult, és másnap, 1919. január 2-án egész Pozsony és vonzáskörzete a Cseh Légió kezére került.
A cseh megszállókkal szemben egyre nőtt a civilek ellenállása, még a szlovák nemzetiségű lakosok körében is. Különösen azt követően, hogy 1919. február 4-én dr. Vavro Šrobár kormányával Pozsonyba költözött és Pozsonyt Wilsonovo néven Szlovákia fővárosának akarta elismertetni. A pozsonyi németek és magyarok válaszul 1919. február 12-re általános sztrájkot hirdettek az akkori főtérre, az öreg piac előtti térre. Itt jönnek képbe a vasutasok is, akik nem ismerték el Srobár kormányát, és a sztrájk kezdeményezői voltak, tiltakozva Pozsony cseh megszállása ellen is. Ehhez csatlakoztak a pozsonyi kereskedők, a gázszolgáltatók és a civil lakosság.
A sztrájk történetét már ismerjük. Itt dördült el a pozsonyi sortűz, amely 8 halott, 23 súlyos és közel 100 könnyebben sebesült ember tragédiájával végződött. A csehek elleni ellenállás viszont Szlovákia egész déli részére kiterjedt. A tiltakozások megfékezésére Šrobár miniszterelnök 1919. március 25-én az 52/1919. számú rendelettel statáriumot hirdetett, és a megszállt területeken felfüggesztett minden gyülekezési és szabadságjogot. A katonák minden lakossági tiltakozásra fegyveres választ adhattak, a tömegbe lőhettek. Megkezdődtek a letartóztatások, főleg a munkásmozgalmak vezetőit, a kommunista párt tagjait vették őrizetbe. A diktatórikus intézkedéssel Šrobár eltörölte még a zsidó kereskedők eddigi privilégiumát is. A magyar vasutasok helyébe cseh vasutasok jöttek és vették át az állomásokat és a vasúti hálózat irányítását. A magyarokat menesztették, a vezetőiket letartóztatták és az 52/1919-es rendelet alapján bíróság elé állították őket. Csölle Gizella édesapja Magyarországra menekülésének is ez lehetett a valós oka.
A ma élő hozzátartozóit pedig Pozsonyeperjesen és Magyarbélen kell keresnie és felkutatnia. Pozsonyvereknyén tudomásunk szerint ma Csölle Józsefnek egyetlen rokona sem él.
