Egy könnyed nyári válogatásalbummal örvendeztette meg rajongóit Szarka Tamás. A Ghymes együttes Kossuth-díjas művésze kifejezetten a forró évszakhoz “igazította” válogatását.

A zeneszerző azokból a dalaiból szedett össze egy csokorra valót, amelyekkel “pezsgő, üdítő, forró nyári hangulatot varázsol”. A válogatásalbum immáron elérhető és megvásárolható a legnagyobb online zeneműboltokban és kereskedelmi zene-streamelő szolgáltatásokban (pl. a Spotify-on, IDE kattintva).

A válogatásban a következő dalok szerepelnek:

Hú, hú
Csillagreggae
Semmi baj
Madaraim
Puszidal
Hova, hova

Szarka Tamás, a Ghymes egyik alapítója a nagy sikerű együttes mellett gazdag szólókarriert tudhat magáénak: 6 szólólemeze jelent meg, a legutóbbi Az ég szerelmére címmel tavaly látott napvilágot. Szintén tavaly adott egy különleges, nagy sikerű koncertet a világhírű gitárművésszel, Al di Meolával és Tokody Ilona operaénekessel.

Szarka Tamást 2011-ben testvérével, Szarka Gyulával, zeneszerzői, előadóművészi, költői, dalszövegírói munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki.