(Fotó: SITA)

Határidő nélküli munkabeszüntetést kezdtek bérköveteléseik elutasítása miatt a Volkswagen Slovakia alkalmazottai. Ugyanakkor mindkét fél kifejezte szándékát, hogy hajlandó a további tárgyalásokra.

A Volkswagen Slovakia közleménye szerint a június 20-án kezdett sztrájk a szakszervezet által valószínűsítettel ellentétben egyelőre nem okozott teljes leállást, csupán a gyártás korlátozásához vezetett. A sztrájk előzményeiről portálunkon részletesen beszámoltunk.

A Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai, köztük sok felvidéki magyar is, azt követően kezdtek határidő nélküli munkabeszüntetést, hogy a múlt héten kudarcba fulladtak a cég vezetőségével folytatott egyeztetések, amelyek során 16 százalékos béremelést szerettek volna elérni. A vállalat, a követelésekre válaszolva, arra tett javaslatot, hogy júniustól 4,3 százalékkal, a jövő évtől pedig 4 százalékkal emelnék a béreket.

Az első éles sztrájk a cég pozsonyi üzemében

A Szlovákiában 1991 óta működő vállalat történetében a mostani munkabeszüntetés az első éles sztrájk. A VW pozsonyi gyára előtt június 20-án a reggeli és délelőtti órákban több ezer sztrájkoló gyűlt össze. Számuk azonban alatta maradt a szakszervezet által jelzett 90 százalékos részvételi aránynak, ami a gyártás teljes megbénulásához vezetett volna a cég legnagyobb pozsonyi gyárában, illetve három kisebb vidéki üzemében, Stomfán, Túrócszentmártonban és Kassán.

(Fotó: SITA)

A vállalat tegnapi adatai szerint a három vidéki üzemben korlátozások nélkül zajlik a termelés, a pozsonyi gyárban pedig részleges leállást eredményezett a sztrájk, viszont a termelés átszervezését követően a VW New Small Family gyártósorán tovább folytatódott a gyártás.

A Volkswagen Slovakianál a bérátlag az 1800 eurót közelíti, ugyanakkor a munkavállalók közlése szerint sokuk bére ennél lényegesen alacsonyabb, esetenként csak 700 euró körül van.

Tegnapelőtt, egy utólag hamisnak bizonyult bombariadó miatt kellett kivonulniuk a rendőrség tűzszerészeinek a VW pozsonyi, Ján Jonáš utcában található termelőegységeihez. A rendőrség már másnap közölte, hogy kinyomozták és vád alá helyezték a 33 éves, Varannói járásból származó feltételezett elkövetőt.

Fico: Elsősorban a szerelősorok mellett álló embert látom

Robert Fico kormányfő azt szeretné, hogy a sztrájk a felek megegyezésével mihamarabb befejeződjön. „Nyugati barátaink nem akarják megérteni, amikor azt kérdezzük tőlük, hogy ugyanazon cégen belül miért keres a magas termelékenységű luxusautókat gyártó pozsonyi cég munkása felével-kétharmadával kevesebbet, mint a 200 kilométerrel nyugatabbra dolgozó kollégája, aki kisebb termelékenység mellett gyengébb minőségű termékeket gyárt?” – tette fel a kérdést a június 20-án tartott sajtótájékoztatóján Fico.

(Fotó: TASR)

„Tudatosítom, hogy valamilyen eltérésnek lennie kell a bérezés terén, egyúttal úgy gondolom, az embereknek joguk van magasabb fizetést követelni. Ezt a kérdést jogosnak tartom, amiről beszélni kell. Annak kapcsán azonban nem tudok nyilatkozni, hogy milyen mértékben és mennyivel emelkedjenek a fizetések” – szögezte le a kormányfő.

Hozzátette: nagyra értékeli a VW erős szociális programját, s azt a hozadékot, amivel a cég nagymértékben hozzájárul Szlovákia gazdasági eredményeihez. „Elsősorban azonban a szerelősorok mellett álló embert látom” – hangsúlyozta Fico.

Ján Richter, munkaügyi miniszter nem tart attól, hogy a Volkswagen konszern a magasabb bérek miatt zajló sztrájk következtében távozna Szlovákiából. „A pozsonyi gyárat már hosszabb ideje a konszern legjobbjaként értékelik. Ilyen gazdasági eredmények mellett általában nem futamodnak meg, hanem keresik az utat a megállapodáshoz, hogy biztosítsák a további növekedést” – vélekedett a miniszter.

Továbbra is keresi a megegyezést a cég vezetése és a munkavállalók érdekképviselete, nyilatkozta a munkabeszüntetést meghirdető szakszervezet vezetője, Zoroslav Smolinsky. Ennek érdekében tegnap immár tizenkettedszer ültek tárgyalóasztalhoz az érdekelt felek, amely a késő estébe nyúlt.

(TASR/Webnoviny.sk/ /Felvidék.ma)