Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik frontembere (kép: romeoverzik.sk)

A napokban készültek el Kovács Koppányék a legújabb lemez felvételeivel. Most már egészen biztossá vált, hogy az egyetlen nyári budapesti koncertjük napján, vagyis július 19-én megjelenik a lemez.

Április 24-én kezdődtek el az új lemez felvételei a törökbálinti SuperSize stúdióban. Először Sancho vette birtokba a stúdiót, ahol három nap alatt felvették a dalok dobszólamait. A napi 8-10 órás munka már magában is nagyon megerőltető volt a Rómeó Vérzik dobosának, de Sanchonak ráadásul pár nappal a felvételek előtt megsérült a csuklója, melyet négy öltéssel kellett összevarrni, így beragasztott kézzel dobolta végig a kaposvári koncertet.
“Max iszonyúan meghajtott! De hihetetlenül jól szólnak a dobok.” (Sheer Max Viktor az új lemez zenei producere – a szerk.) – mondta Szamaranszky János, azaz Sancho, a zenekar dobosa.

“Még soha nem voltam ennyire izgatott, mint a legújabb lemezünk kapcsán. Természetesen mindig örültem az éppen aktuális cédénknek, de most érzem, hogy megcsináltuk azt a bizonyos LEMEZT! Nagyon jó volt és hasznos, hogy Sheer Max Viktorra bíztuk a zenei produceri munkát, olyan tüzet élesztett bennünk, amiről már azt hittük, kialvófélben van. Bátyám, Kova is hozzátett a szövegekhez, ő szintén beindított bennem valamit, így a szövegek is jöttek maguktól. Ricsi, Sancho is mindent beleadott és én is megszenvedtem az énekfelvételeket. Nem volt egy sétagalopp, de úgy gondolom, ez most nagyon megérte” – mondta Kovács Koppány a zenekar hivatalos oldalának.

A dob- és a gitárfelvételeket a törökbálinti SuperSize stúdióban vették fel, egyedül az énekfelvételek készültek Koppánynál, a kis házi stúdiójában. A keverési munkálatokat pedig szintén a SuperSize stúdióban veszi fel a somorjai rockzenekar.
„Tudom, közhelyesen hangzik, mert mindenki az adott aktuális lemezére esküszik, de nekem ez a lemez jelenti az elmúlt 22 év csúcspontját. Nagyon várom már a közönségünk reakcióit, biztosan lesz, aki máshogy gondolja majd a dolgokat, mint én, de ez ezzel jár. Egy biztos, július 19-ig most már én is számolom a napokat” – tette hozzá a Csemadok somorjai alelnöke.

Közben a hétvégén elkezdődtek az új lemez, Nyár van végre! című dalának a klipfelvételei, melyre Koppányt elkísérte Bogi lánya is. A forgatás jó hangulatban zajlott, melyen a nagyszarvai Big Horn Lovasklub tagjai és Ambrus Gábor is közreműködött. Most szombaton folytatódik a forgatás, ahol Sanchóé és Ríkóé lesz a főszerep.

Az új klipet az Ukk&Roll Rockfesztiválon láthatják majd először a rajongók, a zenekar ezzel is szeretné népszerűsíteni a nyár egyik legcsaládiasabb és legjobb hangulatú fesztiválját.
Az új lemez előrendeléseinek feltételeiről a zenekar hamarosan újabb információkat tesz közzé.

(Forras: romeoverzik.sk)