(Fotó: Dézsy Zoltán)

Tíz évvel ezelőtt a horvátországi Pulában élő magyarok kulturális egyesülete meghívásának tettem eleget. Elvittek az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészeti temetőjébe, ahol a központi emlékmű német, olasz és horvát nyelven hirdeti a hősök dicsőségét. Megígértem, hogy az anyaország is méltó emléket fog állítani.

A kezdeményezés támogatókra talált, az Országgyűlés egyhangú határozattal döntött a magyar haditengerészek emléknapjáról és felkérte a kormányt egy emlékmű állítására.

Június 10-én sor került az emlékmű leleplezésére. A kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes koszorúzott, az Országgyűlés nevében Harrach Péter frakcióvezető és Vejkey Imre frakcióvezető-helyettes, kezdeményezőként pedig magam hajthattam fejet a hősi halott tengerészeink emléke előtt.

Száz esztendővel a Nagy Háború után végre az anyaország is méltó emléket állított a 27 ezer magyar tengerésznek, és ebben fontos szerep jutott a Pulában élő, nemzetükhöz ragaszkodó magyaroknak is. Többen – úgy, mint tíz évvel ezelőtt – most is ott voltak a temetőben. Köszönet jár nekik.