Fotó: TASR

Robert Fico azon meggyőződésének adott hangot, hogy a jelenlegi helyzetben nyomást kell gyakorolni a bérek emelésére. „A Szlovákiában működő vállalatok nyereségének mértéke nagyon magas. Most nem kell félnünk attól, hogy elmennek. Az emberek és követeléseik tehát az első helyen állnak” – jelentette ki az RTVS közrádió „Szombati párbeszédek” című vitaműsorában június 24-én a kormányfő.

Egy konszern, egy fizetés

„Ezért legitim a szlovákiai Volkswagen (VW) dolgozói által megfogalmazott követelések teljesítése érdekében folytatott sztrájk” – tette hozzá Fico.

„Nem állítom, hogy a pozsonyi VW üzemében dolgozók béreinek rögtön a német szakmunkások bérének megfelelő szintre kell növekednie. Viszont tudjuk, hogy Pozsonyban a legmagasabb a termelékenység és a minőség, s a konszernen belül itt készülnek a luxuskategóriájú személyautók, akkor miért kellene az egyazon cégen belül, ugyanabban beosztásban lévő munkásnak a másik üzemben dolgozók bérének a harmadát keresnie?” – tette fel a kérdést a miniszterelnök.

Ugyanakkor kifejtette, nem avatkozhat bele abba, hogy miként emeljék a béreket egy konkrét vállalatnál. „Erről kell szólniuk a kollektív tárgyalásoknak” – szögezte le a kormányfő. Hozzátette, hogy az „egy konszern, azonos fizetés” elvét a nemzetközi fórumokon is felvetik majd kormánya képviselői. „Miért is legyenek ilyen óriási különbségek a bérezés tekintetében?” – vélekedett Fico.

Folytatódik a sztrájk a Volkswagenben

Tegnap már tizennegyedszer ültek tárgyalóasztalhoz a Modern Szakszervezetek (MOV) és a VW képviselői, és bár a MOV szerint közel állnak a megegyezéshez, megállapodás azonban nem született, ezért ma is folytatódik a június 20-án kezdődött sztrájk.

„Célunk, hogy több pénz legyen a bértarifák emeléséhez, mert ez hosszabb időre biztosítja a dolgozók bérének folyamatos emelését. A munkáltató viszont egyszeri juttatásokban gondolkodik, ennek azonban nincs megfelelő hozadéka a dolgozók részére” – mondta a MOV vezetője, Zoroslav Smolinský a tegnapi tárgyalásokat követően.

(TASR/Felvidék.ma)