Már eddig is több olyan írás jelent meg sajtónkban, melyek a Szent László-hagyományokkal, a nagy királyunkkal kapcsolatos legendákkal, az egyes templomokban fellelhető Szent László-freskókkal foglalkoztak, azokat mutatták be. Nos, szent királyunkat a történelmi Magyarország legrégibb vármegyéinek egyikéhez, Honthoz is megannyi kapcsolat, köztük rokonsági is fűzte.
Hiszen egyik testvére Hontpázmán (Hontpázmány) leszármazotthoz ment férjhez; a királynak szerepe volt a bozóki apátság működtetésében, s ő adományozta a pásztói királyi udvarházat is nővérével Lampert comesnek. Tiszteletére szenteltek e vidéken is templomokat, azok patríciumai közt ott volt hát királyunk is. És felbukkannak mai Isten házainkban is a nagy szentet ábrázoló freskók, képek vagy szobrok. Ezekről a tényekről számolunk majd be röviden néhány írás keretében.
Garamsalló hajdani Szent László-templomáról
Garamsalló ma a Lévai járás kis faluja. Lakosai nagyobb részt magyarok és romák, kisebb számban szlovákok; felekezetileg reformátusok és katolikusok. A község, amely már az eneolit korban is települt hely volt, a történelmi Bars és Hont megye határán, a Szikince patak völgyében található, az Ipoly menti dombság nyugati felében.
Kissalló neve 1280-ban szerepelt először az oklevelekben Terra Sorlou alakban (Györfíy 1987, 242 ). A névváltozatok közül Györffy György könyvében találkozhatunk még a Sarlow (1300) és a Kywssarlow (1327) alakkal is. Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajzának kutatója megjegyzi, hogy a falu neve „kapcsolatban állhat a sarlókészítéssel; erre utalnak a falu szélénél északra lévő Csitár rét és Kovács ér helynevek is (1868. kataszt.felv.)”. Salló egyébként a király, a nemesek és az Esztergom-szigeti apácák birtoka volt.
Érdekes Garamsalló nevének további alakulása is. 1773 táján a helységnevet Kiss-Sallonak, 1808-ban Kiss-Sallónak és Garam-Sallónak, 1837-ben Sallónak, 1873-ban Garam-Kis-Sallónak, 1913 után Garamsallónak írták ( Dr.Jeney, szerk. 1998, 116). Az első Csehszlovák Köztársaság idejében nevezték Hronské Šarluhynak, Tekovské Šallužkynak és Šalov-Sallónak is. Ma Šalov-Garamsalló a neve.
A sokféle változat a történelmi fordulókat is tükrözi. Garamsalló a magyar honfoglalás első évszázadaitól folyamatosan lakott település, ám a tatárjárás e vidéket sem hagyta nyomtalanul, s ezt követően alakíthatták át egyféle erődítménnyé is régi templomukat a helybeliek a Kútvár közelében. A templom tehát a XIII. század elején már állhatott, amint azt a községi krónika egyik írója, Csontó Géza református lelkész is említi. Ám erre vonatkozó írásos adataink csak a tatárjárást követő időkből vannak, s Kissalló plébániáját 1293-ban, 1325-ben és 1327-ben említi oklevél eccl…s. regis Ladislai, vagyis Szent László király egyházaként. (Bakács, 1971:35.) Az 1332-es pápai tizedlajstromból kiderül, hogy Salló papjának évi jövedelme 1 ¼ márkát tett ki, melyből 8 garas tizedet fizetett. (Györffy, 1987:171.)
A környék legszebb templomai közé tartozott sallói Isten háza két részben épült magas zsindelyes toronnyal, erős kőfalakkal, gótikus ablakokkal és támpillérekkel. S mint említettük, Szent László volt a védőszentje. 1864-ben még a Vasárnapi Újságban is írtak róla (Szobi Pál), s közölték Szabó István templomról készült rajzát is. Ez ma látható a községi krónikában. Az egykori templom körül terült el a falu második temetője. A mai református templomot 1896-ban emelték a régi helyén.
A község lakossága a reformáció idején korán áttért a protestáns hitre. A régi feljegyzések antiquissima ecclesianak mondják Garamkissallót. Katolikus templomáról Rómer Flóris is megemlékezett, a református gyülekezetnek pedig már a 17. század közepéről ismert a prédikátora: Orosz János, illetve Kálnai János.
Nézzük most, mit is írtak a Vasárnapi Ujság 1864. évi 41. számában e helység középkori katolikus templomáról, melyet később a reformátusok használtak, s ők is bontottak el a XIX. század végén. A cikkíró azzal kezdi a templom, illetve a róla készült kép bemutatását, hogy „a régiség miatt megbarnult falu és mohosodott fa-zsindely-fedelü egyházat lát itt lerajzolva a nyájas olvasó”. Majd nyomban hozzáteszi az alábbiakat: „ Úgy hiszem, ez egyháznál érdekesb régi épülete nem sok van a magyar Sionnak. A mit bizonyít külsö és belső alakja, a gyakori látogatók száma, kik messze földről eljönnek e különben igénytelen helyiségre, hogy az ódon épületet szemlélhessék”. Egy kicsit konkrétabban szólva, ezzel egészíti ki mondandóját a cikkíró: „Rajzunk a templom homlokzatát deriti elénk. Nyugatdélről vette föl a rajzoló. — Itt tünik szemünkbe legelőször is a 6 ölnyi magas, 2 ölnyi széles, mészkeverékkel összeforrasztott, 2—3 száz éves téglából rakott toronyfal, két kisszerű, jel nélküli, az egy Isten tiszteletére szentelt haranggal, s mintegy 4 öles, gombos és vitorlás, fazsindelyes fedéllel ellátott, ó ízlésre mutató torony; a torony előtt két erős kőből állitott, ölnyi vastagságú, 2 ölnyi magasságú támasz látható.”
A továbbiakból megtudjuk, hogy a templomnak kriptája is volt; az 5 ölnyi magasságú templomfalak „délre és nyugatra inkább szegletesnek” látszottak , s „mindenik szegletet egy-egy fal magasságú, 3/4 öl szélességü, a falhoz forrasztott erős kőtámasz” bástyázta.
A templom belső kinézetéről ezt a csodálatos leírást találjuk: „Régiség-imádó! akár zsidó akár pogány, akár keresztyén légy! emelj kalapot, e küszöbön belépve. Nem templom, hanem ég boltozatot képzelsz ott, mint a felhők, ugy csügg az egyház boltjáról a több mint 50, kőivvel kiczifrázott, a boltozat falába tapadt csudálatosan szilárd kőoszlop.” S tovább idézve eme leírást: „A déli és északi templomrészek a keleti és nyugati oldalakon egy harmadfél ölnyi széles, két öl vastag fallal, boltozatos emelkedettséggel foglalvák össze, az összefoglaló falra dőlnek az északi épitkezések gömbölyü, a délinek pedig igen sok szögletű boltozatai.”
Mondandóját így fejezi be a Vasárnapi Ujság munkatársa: „Már, ha a régi időben lelki és iskolatanitói s szent eszközei és név szerint feljegyzett tagjai voltak a garam-kis-sarlói ref. egyháznak: a templom is tehát bizonyosan régi, — mit külső és belső alakján és a régi iratokon kivül a most is élő öreg emberek beszélgetései is bizonyitnak. Igen kivánatos volna, hogy a szakértők is megvizsgálják, s részletesen hozzászóljanak.”
Sajnos, a templomot bemutató Szobi Pál óhaja nem vált valóra. Még romjaiban sem maradt fenn ez az értékes középkori műemlék, melyben talán még Szent László-freskó vagy kép is lehetett!
