Jaroslav Rezník (Fotó: tasr)

A pozsonyi parlament titkos szavazással a második körben Jaroslav Rezníket, a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelenlegi vezetőjét választotta a szlovák közmédia (RTVS) vezérigazgatójának június 20-án.

“A Szlovák Rádió és Televízió vezérigazgatójáról szóló mai parlamenti szavazás megmutatta: a szlovák parlament politikai kufárok játszótere. A hatalomhoz való ragaszkodás felülír minden elvet” – nyilatkozta Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának az elnöke.

Kifejtette, megismétlődött a parlamenti választások utáni jelenet: a néhány nap leforgása alatt született háttéralkuk miatt a Most-Híd véleménye gyökeresen megváltozott. A szélsőségesek elleni fellépés és a korrupcióellenesség élharcosai pedig a fasisztákkal kerültek egy platformra, hiszen ugyanarra a személyre szavaztak, akinek nevéhez több kétes ügy fűződik.

“A közszolgálati médiát így egy olyan személy irányíthatja évekig, aki Szlovákia legsötétebb időszakában, Vladimír Mečiar miniszterelnöksége idején tanulta ki a politikai szervilizmus, a mindenkori hatalom kiszolgálásának módját. Néhány hete még a mečiari korszak végéről értekeztek, ma pedig egyik kedvencét emelték az igazgatói székbe” – hívta fel a figyelmet Menyhárt.

Hozzátette, a közszolgálati rádió és televízió irányításáért, a közszolgálatiság betartásáért ezek után a Jaroslav Rezníket az igazgatói székbe segítők is felelősséget viselnek, ezért a Magyar Közösség Pártja elvárja a rádió és televízió működését felügyelő szervek megerősítését.

Jaroslav Rezník 2017 augusztusától tölti majd be a szlovák közmédia vezérigazgatói tisztét. A poszton Václav Mikát váltja, aki 2012 augusztusától vezérigazgató. Rezník tíz éve áll a TASR hírügynökség élén, de 1993-tól már a média területén tevékenykedik. Korábban évekig a szlovák közszolgálati rádió vezetője is volt. Édesapja, id. Jaroslav Rezník az ismert szlovák író, költő, publicista. A pozsonyi sajtó már most politikailag részrehajlónak mutatja, ő azonban nemzeti és kulturális közszolgálatban álló szlovák rádió és televízió sugárzást ígér.

Az MTI-nek adott nyilatkozatában kifejtette, a közszolgálati televízióban szeretne elindítani egy harmadik, sport és publicisztikai műsoroknak szánt csatornát. Továbbá programjába vette, hogy javítana a magyar adást is sugárzó Pátria rádió lefedettségén, elmondta, hogy újraindítaná az előző vezetések által leépített rimaszombati közvetítő-adót, ami korábban a Szabad Európa Rádió zavaróállomásaként működött.