Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma

Egy hónappal a Komáromi Nyár elindulása előtt hívták össze azt a sajtótájékoztatót, ahol az eseménysorozat főszervezői és társszervezői mutatták be programjaikat, amelyek még a következő hetekben is bővülhetnek. A szervezők azt ígérik, minden hét hétfőjén közzéteszik a pontos programot és időpontokat a rendezvény facebook oldalán.

A három évvel ezelőtt elindított program célja a patinás belváros felélénkítése. „Az előző évek tapasztalataiból okulva próbáljuk jobbá, szebbé tenni a rendezvényt” – fogalmazott Kovács Dávid, az önkormányzat idegenforgalmi bizottságának elnöke. A legfontosabb változás a tavalyi évhez képest, hogy péntekenként nem lesznek programok, viszont a szombatiak erősebbek lesznek, neves fellépőkkel. Szombatonként már délutántól várják majd a családokat a Tiszti pavilon udvarára, ahol este koncertek lesznek. Vasárnaponként pedig a Lehár Nyár fellépőinek előadásait élvezheti a Klapka tér közönsége. Ezen felül számos családi program, koncert, fesztivál várja a komáromiakat és a Komáromba érkezőket. Lesz miből válogatni, ezen a nyáron sem fogunk unatkozni!

Kovács Dávid, az önkormányzat idegenforgalmi bizottságának elnöke (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
Júliusi szombatok

A főszervezők nevében Ferenczi Zsolt ismertette a programokat, kezdve július első szombatjával, amikor igazi, egész estés zenei csemegével várják a Komáromi Nyár látogatóit a VI. Bástyában. A Jazz és Bor a bástyák alatt elnevezésű programban a Group n’Swing 12 fős zenekara három órán át swing-gel és a boogie-val szórakoztatja az igényes zenét kedvelőket. Erre a koncertre belépőjegyet kell majd váltani, melynek ára tíz euró, viszont egy pohár minőségi bort az ár tartalmaz – tudtuk meg Ferenczi Zsolttól.

A következő júliusi hétvégétől már délután négytől várják a gyerekes családokat a Tiszti pavilon udvarára, hiszen a koncerteket megelőzően a méltán híres Komálom rendezői, a Villa Camarum csapata várja a kicsiket közkedvelt programjaikkal. A Komálom After elnevezésű programokkal júliusban két alkalommal, 8-án és 15-én találkozhatunk.

Júliusban a Tiszti pavilon belső udvarán a családi programok mellett esti koncertek, borterasz és gasztro-sarok várja az ide érkezőket. Július 8-án fellép a Black II Black zenekarból ismert Bebe, július 15-én pedig Kecskés Tibor, a V-tech zenekar alapítója, közismertebb nevén Kefír. Július utolsó szombatjára a Komáromi Nyár szervezői nem terveznek programot a belvárosba, hiszen ezen a hétvégén rendezik meg a Lake Up 2017 kétnapos fesztiválját a Holt-Vág mellett.

Ferenczi Zsolt (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
A Városi Művelődési Központ programjai

A VMK szintén csatlakozott a Komáromi Nyár rendezvénysorozathoz, nemcsak programjaikkal segítve azt, de szakmai stábjuk biztosítja majd a Tiszti pavilon udvarán a színpad hangosítását – derült ki a sajtótájékoztatón. Az intézmény igazgatónője, Varga Anna is ismertette rendezvényeiket. Július 12-19 között megrendezett Nemzetközi Ifjúsági Kamarazenészek Találkozójának záróhangversenyére 19-én, szerdán kerül sor a Tiszti pavilon épületében. A július 27-én induló Nemzetközi Kamarazenekari Mestertanfolyam záróhangversenyére augusztus 4-én és 5-én, pénteken és szombaton kerül sor, szintén a Tiszti pavilonban.

Komáromi Animátorok

Ötödik jubileumát ünnepli a Komáromi Animátorok nyári tábora, ennek megfelelően gazdag programokkal, félszáz animátorral várják a családokat július 22-én – mondta Mázsár Klaudia, az ifjúsági szervezet képviseletében. A Tiszti pavilon udvarán délután három óra után mindenkit nagy szeretettel várnak foglalkozásaikra. Elfogadta meghívásukat a közismert humorista, színész Rasťo Piško, aki egy igazi meglepetéssel kedveskedik majd a közönségének.

Varga Anna és Klemen Terézia (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
Elmaradhatatlan Lehár Nyár

A Lehár Ferenc Polgári Társulás, csatlakozva a Komáromi Nyár rendezvényhez, kilenc vasárnapon át (július 2-a és augusztus 27-e között) várja a zenét kedvelőket a térre. Klemen Terézia, a társulás elnöke elmondta, a legkülönbözőbb zenei műfajokkal találkozhat a közönség, az operettől a dzsesszig. Öt új zenekar mutatkozik be az idén nyáron, és két alkalommal divatbemutatót, négy alkalommal pedig táncbemutatót is tartanak.

Természetesen számítanak a kisgyermekes családokra is: lesznek gyermekprogramok, ingyenes csillámtetoválás és lufihajtogatás is. Klemen Terézia elárulta, a tavaly nagy sikert aratott operaénekes, Miroslav Dvorský ismét hallható lesz a Klapka téren. Hangsúlyozta, számolnak a városba látogató turistákkal is, ezért négy nyelvű programjaikat több, a turisták által látogatott helyszínen kihelyezik, valamint a teljes program már elérhető a társulás facebook oldalán is.

Kiss Réka és Mázsár Klaudia (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
Augusztusi szombatok

A Komáromi Nyár első augusztusi szombatja ismét a a VI-os Bástyában kezdődik, ahol este héttől Gájer Bálint nagyzenekarával, táncosokkal, egész estés koncerttel szórakoztatja a zenekedvelőket. A négyszáz férőhelyes szabadtéri színpad koncertjére ismételten belépőjegyet kell váltani. Ingyenesek azonban a Tiszti pavilon udvarán megvalósuló koncertek. Augusztus 12-én Peter Šrámek koncertjén, 19-én Róbert Beneš retro partiján vehetnek részt az érdeklődők, az utolsó szombaton, augusztus 26-án Csobot Adél lép fel. A Komálom After augusztusban szintén két alkalommal várja a gyermekes családokat a Tiszti pavilon udvarán, lelkes csapatukkal 12-én és 26-án találkozhatunk.