Makkay József 1990-ben, a bukaresti Falvak Népe hetilap riportereként kezdte újságírói pályáját. Később az Erdélyi Gazda szerkesztőségét erősíti, majd a kolozsvári Szabadság főszerkesztő-helyetteseként kóstol bele a napilapszerkesztés rejtelmeibe. Másfél évtizede – kisebb megszakításokkal – az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztője.

Júniusban ünnepeljük Sütő András születésének 90. évfordulóját; ezért hétfő estére Sütő András naplójegyzeteit választottam. A Ceaușescu uralma alatt megfogalmazott sorok hitelesen tükrözik az akkori viszonyokat. A hallgató teljes képet kaphat az erőszak-hatalom eszközeiről, a házkutatásokról, valamint a hétköznapokról is. Az írást a szerző Magyarországra csempészte, s a rendszerváltás idején jelent meg Tiltott könyvek cím alatt. A napló rádiós változata egész héten hallható, s külön érdekessége, hogy maga az író olvassa fel a naplójegyzeteit (Kossuth, Rádiószínház: Heródes napjai 21.30). Ugyanerre a napra még egy magyar játékfilmet is ajánlok. A Lángok 1940-ben készült, s hűen adja vissza a két háború közti időszak hangulatát. A mozit olyan kiváló színészek vitték sikerre, mint Jávor Pál, Mezey Mária és Kiss Ferenc (Duna World 11.25).

Az egész Kárpát-medencét bemutató műsor, a Hazajáró szerdai adása Felvidékről készült, s Nagyszombatot és környékét mutatja be. Az egyik kedvenc műsorom, a magazin majd’ minden adását láttam (Duna World 18.30).

Felhívom a figyelmet Sáfrány József filmsorozatára. Az én világom a glóbusz különböző helyein játszódik. Csütörtökön Új-Zélandra látogathatunk el a tévé segítségével (Duna World 16.05), pénteken pedig ugyanebben az időben a rejtélyes Kamcsatkát ismerhetjük meg.

Szombat legyen a derűé!  Bevallom, nem szeretem az utóbbi évek, évtizedek kabaré tendenciáját, ami keveri a trágárságot a jópofasággal az előbbi kidomborításával. A Bagi Nacsa Show nem tartozik ezek közé, mindenképpen megnézem, mivel főszereplőit a legjobb magyar humorista párosnak tartom. Trágárságmentes, emészthető, és főleg élvezhető politikai és közéleti humort képviselnek; egyszóval üde színfolt a magyar humor palettáján (Duna World 22.05).

Nagyon szeretem a történelmi témájú filmeket, s különösen a közelmúlt érdekel. A vasárnapi On The Spot Diktátor gyermekei epizódját karikáztam be. Az órás összeállítás Ugandával, és annak hírhedt vezérével Idi Amin Dadával foglalkozik. A tábornok és Uganda teljhatalmú elnöke kezéhez százezrek halála tapad, és sajnos nem volt egyedül a „fekete kontinensen”, kíváncsi vagyok, utódai hogyan látják rémuralmát a ma ismert tények tükrében (Duna World 22.45).