Mától megszűnnek a roamingdíjak az Európai Unióban. A távközlési cégeknek ezentúl a belföldi díjakért kell mobilszolgáltatást biztosítaniuk az unión belül időszakosan külföldre utazók számára. 

A roamingdíjak megszűnésével az unión belül felárak nélkül, a hazai díjszabás szerint lehet mobiltelefonról hívást kezdeményezni és fogadni, SMS-t írni és internetezni. Az új feltételek érvényesek az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó Izlandon, Liechtensteinben és Norvégiában is.

Ugyanakkor az EU-roaming nem terjed ki az unión kívüli európai államokra, így például Svájcra, avagy a szomszédos Ukrajnára. A változtatás a külföldre utazó turistákat, az időszakosan külföldön dolgozókat és tanulókat, illetve a határ menti ingázókat is érinti, és egyaránt vonatkozik az előre fizetős kártyákra és a havidíjas előfizetésekre.

Ha viszont valaki állandó jelleggel használja egy másik uniós országban a SIM kártyáját, akkor a mobilszolgáltatók – a méltányos használat elve alapján – eseti díjat számíthatnak fel. A roaming célú adatforgalomban pedig korlátot állíthatnak fel a szolgáltatók a korlátlan belföldi adatkeretet tartalmazó csomagok esetén.

Az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC) úgy számol, hogy szektorszinten 1,2 milliárd euróba kerülhet a díjak eltörlése, miközben évente körülbelül 4,7 milliárd euró bevétel származik a roamingdíjakból. Az uniós felügyelet számításai alapján a hang- és SMS-alapú díjak kiesését az adatforgalomra felszámított eseti díj – részben – kompenzálni fogja.

Az uniós direktíva szerint az eseti adatroaming díja – amelyet például a méltányost meghaladó adathasználatkor számítanak fel – jelenleg gigabájtonként 7,7 euró, de ezt 2022-ig csökkenteni kell: 2018-ra 6 euróra, 2019-re 4,5 euróra, végül 2022-re 2,5 euróra, de 2019-ben felülvizsgálják ezt az árszabályozást.

Az uniós direktíva próbálja védeni a nagyobb veszteségektől a cégeket, amennyiben a roamingdíjak eltörlése jelentette veszteség meghaladja az éves nettó eredményük 3 százalékát, úgy a szolgáltatók pótdíj kivetésére jogosultak, amelynek mértékét a helyi hatósággal egyeztetve határozzák meg.

A szlovák piacon jelen lévő távközlési cégek mind elfogadták az új roamingszabályozást. A Slovak Telekom, az Orange, az O2 és a 4ka ügyfelei ugyanazon perc-, SMS- és barangolási díjakat élvezhetik az unióban, mint amilyeneket a szlovákiai előfizetésük garantál.

(MTI, Felvidék.ma)