Németh Gabriella (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a munka-, szociális és családügyi minisztérium a létminimum emeléséről szóló szabályozást, melynek alapján 2017. július 1-jétől emelkedhet annak összege.

Valószínűleg változatlan formában fogadja majd el a parlament a kormány javaslatát, ennek értelmében minimális mértékben növekszik a létminimum összege, amelynek függvénye több szociális juttatás – mondta Németh Gabriella, a Magyar Közösség Pártjának szociális alelnöke mai sajtótájékoztatóján.

A létminimum emelésétől a kisgyermekes családok, nyugdíjasok és egészségkárosultak életszínvonalának emelését várja a kormány. Az alelnök szerint azonban a valóság teljesen más. A kormány évek óta szociális csomagokat hirdet, amelyektől azt várják, hogy javuljon a szociálisan hátrányos helyzetű családok életszínvonala, ezek azonban csak látszatintézkedések, hiszen a létminimum kevesebb, mint egy százalékkal lesz magasabb, ennek következtében az állam által nyújtott szociális támogatások összege is csak minimálisan emelkedik.

A kormány szerint jól teljesít az ország, Szlovákia lakosságának 13 százaléka mégis szegénységben él. A szegénység leginkább a munkanélkülieket, kisgyermekes családokat, nyugdíjasokat és az egészségkárosodottakat, valamint a minimálbérért dolgozókat érinti.
Az MKP komolytalannak tartja a mostani emelést, hiszen azt az érintettek szinte meg sem érzik. „Az MKP tartósan figyelmeztet a szociális és családtámogatási rendszer hiányosságaira és több éve szorgalmazza a rendszerszerű és tartós megoldásokat. Véleményünk szerint a családok támogatását szolgáló intézkedéseket nem szabad csak a létminimum mindenkori nagyságától függővé tenni, olyan támogatási rendszerre van szükség, amely elősegíti a születések számának érezhető növekedését és a fiatalok helyben maradását, itthoni letelepedését, egzisztenciájuk megteremtését“ – mondta Németh Gabriella.

Németh Gabriella konkrét számadatokat is említett. A létminimum összege jelenleg 198,09 euró, július 1-jétől 199,48 euróra növekszik, azaz 1,39 euróval lesz több. A családban élő második személy létminimuma 139,16 euróra nő, ebben az esetben az emelkedés összege 0,97 euró, az eltartott gyermekre a havi létminimum a hatályos szabályok értelmében 90,42 euró, amely 91,06 euróra emelkedik.

Az MKP alelnöke példákkal szemléltette, milyen alacsony összegekkel emelkednek a szociális juttatások. A szülői szabadság idején járó juttatás 2,13 euróval emelkedik, a családi pótlék 23 centtel. A létminimum emelése érinti még a munkanélkülieket is, például az abszolvensi gyakorlatért havonta 0,92 euróval kapnak többet, és 1,05 centtel többet kereshetnek a megbízási szerződésre dolgozó munkanélküliek is.

Az adóbónusz szintén minimálisan emelkedik, 21,41-ről 21,56-ra, ami csupán 0,15 centet jelent. Ebben az esetben el kell mondani, hogy ez csak az aktívan dolgozó szülőknek jár, tehát ezzel nem lehet visszaélni – véli Németh Gabriella.

Ma, amikor 90 ezer gyerek él anyagi szükséghelyzetben, a középréteget fokozatos elszegényedés fenyegeti, a nyugdíjasok nagy csoportja, illetve a rokkantak gyakran nem rendelkeznek az alapellátáshoz szükséges forrásokkal, nem lehet a megélhetési gondokat kozmetikázott intézkedésekkel, ad hoc szociális csomagokkal megoldani.

Németh Gabriella szerint az egyre inkább elszegényedő régióknak segítségre van szükségük. Ezekben a régiókban a szlovákok mellett nagy számban élnek magyarok is, „ezért külön kéréssel fordulunk a Most-Híd parlamenti képviselőihez, lehetőségeik szerint hassanak oda, hogy ezekben a magas munkanélküliséggel sújtott régiókban munkahelyeket és megélhetést teremtsenek az embereknek, valamint a szociális és családpolitika terén rendszerszerű és tartós változtatásokat eszközöljenek, hogy fiataljaink itthon találjanak megélhetést, alapítsanak családot és az idősek számára biztosítsák a méltó öregkorhoz szükséges feltételeket.“

Németh Gabriella kijelentette: fontos a létminimum megállapítása, de nem szerencsés, hogy a létminimum emeléséhez kötik a családi és a szociális juttatások emelését. Az MKP alelnöke azt is kifejtette: szerencsés lenne, ha az anyasági szabadság összege elérné a minimálbér nagyságát.

Az alelnök a Felvidék.ma kérdésére elmondta: az sem szerencsés, hogy a kormány ahelyett, hogy a leszakadó régiókban támogatná a munkahelyek létrehozását, inkább utazási támogatást ad. A legújabb intézkedések szerint a kormány ismételten a munkavállalók ingázását támogatja, holott inkább munkahelyeket kellene létrehozni a leszakadó régiókban. Nem megoldás, hogy a bölcsődei és óvodai helyek hiányával küzdő régióba, Pozsony és Nagyszombat megyébe költöznek a családok munkavállalás céljából. Pozsony és annak környéke nem készült fel arra, hogy az ország keleti és középső része ebbe a régióba koncentrálódjon. Ez az út nem járható.