Hanesz Angelika a díjjal (Fotó: Hanesz Zoltán/Felvidék.ma)

Hanesz Angelika kiváló tehetséggondozó címet kapott a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj 2013 tavasza óta ad lehetőséget a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógusok kitüntetésére, azzal a céllal, hogy erkölcsileg és anyagilag is elismerjék a tehetséges fiatalokat segítő szakembereket és szervezeteket.

Idén életműdíjat Jobbágy László, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium magyar-történelem szakos tanára, Hornyánszkyné Becht Erika, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneművészet, klasszikus zongora tanára és Polonkai Mária tehetségfejlesztő, a Tehetségek Magyarországa program szakmai vezetője kapott. Emellett három szervezet, valamint 50 tehetséggondozó, tehetségfejlesztő és tehetségsegítő szakember munkáját díjazta a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma. A Felvidékről Hanesz Angelikát, a buzitai alapiskola fizika-informatika szakos tanárát, a Talentum mentorát díjazták, akit a díjátadásról és további terveiről kérdeztünk.

Mit jegyzett a díjazottak arcképcsarnokába?

A Bodrogközben születtem, a Kassai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségiztem. Villamosmérnöki diplomát a kassai Műegyetemen szereztem, majd tanári diplomát a kassai Safárik Természettudományi Egyetem Informatikai Tanszékén.

1994-től tanítok informatikát, jelenleg a Buzitai Magyar Tannyelvű Alapiskolában. A kassai Talentum Cassoviensis Alapítvány mellett nyolc éve tehetségműhelyt vezetek, ahol főként LEGO robotok építésével és programozásával foglalkozunk. Fontosnak tartom, hogy a természettudományok és informatika iránt érdeklődő gyerekek számára olyan kihívásokat találjunk, amelyek készségeiket és tudásukat egyaránt fejlesztik. A problémamegoldások közben fontos szerepe van a csapatmunkának, a kognitív tanulás mellett a tehetségek személyi fejlesztésének is. A folyamatos felkészülésnek köszönhetően a Talentum csapatának mára már második generációja nemcsak Szlovákiában, hanem nemzetközi szinten is kiváló eredményeket ért el. Három alkalommal vettünk részt a First Lego League Világfesztiválon Amerikában és Európában, és a RoboCup középiskolás kategóriáiban is világbajnoki helyezésekkel büszkélkedhetünk.

Eredményes pedagógiai gyakorlatom alapján hívtak a kassai Természettudományi Egyetem módszertani csoportjába is, ahol jelenleg oktatási tananyagokat készítek és képzéseket vezetek informatikatanárok számára. A legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy a Felvidéken sikerült egy olyan közösséget kialakítanunk, amely például szolgál azoknak, akik mernek nagyot álmodni.

Milyen érzés volt átvenni a díjat?

Ahhoz, hogy ilyen elismerést kapjon egy tehetségsegítő, az is szükséges, hogy valaki jelölje a díjra. Engem a MentorTT vezetősége jelölt, így Pék Lászlónak is köszönöm, hogy érdemesnek tartott a felterjesztésre. Nagy élmény volt a díjátadó, hiszen először jártam a Magyar Tudományos Akadémián, ami már önmagában is nagy élmény. Falai között érezni lehet, hogy a magyar nemzet már a múltban is fontosnak tartotta a tudományok megbecsülését. A gyülekezőterem falait felvidéki várak gyönyörű képei díszítették, egyedüli felvidékiként a díjazottak között egy kicsit büszke is voltam erre.

Nagyon örültem, hogy velem volt a férjem és a fiam, hiszen családi támogatás nélkül nehéz lenne ennyi szabadidőt szakítani a Talentum csapat mentorálására. Külön öröm volt számomra, hogy iskolám igazgatónője, Mohňansky Csilla is meghívást kapott a díjkiosztóra és férjével elkísért Budapestre, mivel a buzitaiak biztatása is nagyon sokat segít abban, hogy a tehetséges gyerekekkel foglalkozzam.

A díjátadáson fiával és Buzita polgármesterével, valamint az iskola igazgatónőjével (Fotó: Hanesz Zoltán/Felvidék.ma)

Mihez ad erőt a további munkája során ez az elismerés?

Jó érzés, hogy számon tartják és megbecsülik a munkánkat és eredményeinket. Bár az, hogy mi számít kimagasló eredménynek, relatív. Egy tanár életében sok olyan feladat van, ami rengeteg energiát és odafigyelést igényel, és nem minden munkának látható egyformán az eredménye. Így a tanév végéhez közeledve bizony sokan úgy érezzük, hogy elfáradtunk. A nyár után viszont jönnek majd új gyerekek, új feladatok és megújult erővel újra kezdjük, mert így van ez rendjén. Új lélegzetvétellel és új tervekkel folytatom majd én is és bízom benne, hogy meg tudok újulni. Mert a legfontosabb, hogy mindig legyenek előttünk új célok és legyenek társaink, gyerekek és kollégák, akikkel új terveket szőhetünk.

A díjjal munkájának mely területét ismerték el?

A Bonis Bona Discere jelentése: Jótól jót tanulni. Nagy ajándék számomra, hogy kiváló tehetségekkel foglalkozhatok. A kassai Talentum Cassoviensis Alapítvány mellett működő programozóműhely versenycsapatának vagyok már nyolc éve felkészítő mentora, ahol főként Lego robotok építésével és programozásával foglalkozunk. A First Lego League és RoboCup robotikai országos, nemzetközi és világversenyeken is kimagasló eredményt ért el a csapat.

Most milyen versenyre készül a Talentum, hogyan telik majd a nyár?

Az utolsó versenyünk a St. Louisban rendezett világfesztivál volt áprilisban, és az RBA szlovákiai robotikai verseny június elején. Most pihennek a gyerekek, a szünidő a táborozás, a sportolás és a pihenés ideje. Augusztus végén indul újra az FLL szezon. A belső motiváció megvan, és hiszem, hogy kellő szorgalom és igyekezet is lesz, hogy újra együtt tanuljunk és készüljük, új kihívások elé nézzünk.

Gratulálunk az elismeréshez és további sikeres versenyeket kívánunk!