Pünkösdvasárnap után két héttel tartjuk az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepét, népiesebb nevén az Úrnapját. Különlegessége a körmenet, amikor a hívek virágsátrakat emelnek, ahol oltárokat helyeznek el, és ezeknél a pappal együtt közösen imádkoznak.
A körmeneten, Magyarországon és a Felvidéken is, más országoktól eltérően, négy stáció van: négy oltárt állítanak. Az egyes stációknál felolvasnak az Evangéliumból és a pap az égtájak felé áldást oszt.
A katolikus közösségek tagjai már Úrnapja reggelén megkezdik az előkészületeket. A férfiak faágakat metszenek, amikből négy lombsátrat, a Csallóközben „színt”, készítenek a templom közelében. Ezt az asszonyok virágokkal díszítik fel, és szentképet, kis leterített oltárt, szőnyeget helyeznek belé. A kisgyermekek, főleg a kislányok, kosarakba gyűjtik a rózsaszirmokat, melyeket a pap és kísérete előtt szórnak egyik stációtól a másikig, a körmenet során. Az Oltáriszentséget a talpas szentségtartóban, más néven úrmutatóban hordozzák körül, s abban teszik ki ünnepélyes szentségimádásra is.
Úrnapja tulajdonképpen az élet győzelmének ünnepe is, hiszen ilyenkor már teljes pompájában virít a természet, minden üde zöld és csupa virág.
„Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne”
„Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él” – olvasható Úrnapjáról a Bibliában.
Otthonaikba is kiterjesztették az áldást
Az Oltáriszentség úrnapi körbehordozásának a gonoszt, a betegségeket és a természeti csapást elűző erőt tulajdonítottak eleink és az úrnapi munkaszünetet szigorúan betartották. Sok helyen sokáig az volt a hagyomány, hogy nem a templom körül létrehozott oltárokat járták végig, hanem az ünnep a teljes településre kiterjedt: a családok saját házuknál vállalták az ünnepi sátrak felállítását. A szent térbe ezzel bevonták a lakóhelyet, a települést és ezzel azt szimbolizálták, hogy az áldás az otthonokra is kiterjedt. Korondon kőrisfaágakkal díszítették az utcát, hazafelé mindenki tört róluk egy ágacskát, és azt tartották: hazaérve annyi Miatyánkot kellett elmondaniuk, ahány levél volt az ágacskán.
Székelykevén ezen a napon virágokból fonnak koszorút és ezt elviszik a templomba megszenteltetni, majd a bejárati ajtó fölé akasztják. Amikor eljön az ideje, három virágot kihúznak a koszorúból és a tűzben, vagy szentelt gyertya lángjában elégetik és közben az Úrangyalát imádkozzák.
Mihálygergén a lombsátorból hazavitt ágakat a ház négy sarkába tűzték, hogy megóvják a házat a villámcsapástól. Hogy áldás legyen az állatokon, Baranyában az ágakat az istálló fölé dugták. Sióagárdon a beteg gyermekek fürdőjébe is tettek az úrnapi virágokból. Másutt lábfürdőbe tették őket lábfájás ellen, de előfordult az is, hogy a fájós fogat füstölték velük.
(Forrás: wikipedia.hu, jelesnapok.oszk.hu)
