Fotó: HN online

A Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivatal (ÚRSO) korábbi elnöke, Jozef Holjenčík azt követően távozott idő előtt a tisztségéből, hogy a lakosság körében komoly felháborodást váltott ki a villanyáram fix tarifájának drasztikus megemelése. Akkoriban a kormánykoalíció úgy nyilatkozott, nagy változások vannak előkészületben a hivatalban.

Peter Žiga gazdasági miniszter például azt mondta, egy új állami energetikai holdingot hoznának létre, amely „komoly játékos lenne az energiaiparban“. A kormány már akkor bejelentette az árszabályozási törvény módosítását is, majd amikor tárcaközi egyeztetésre bocsátotta azt, kiderült, hogy az államnak az eddiginél is nagyobb beleszólása lesz majd a hivatal tevékenységébe.

A végül aztán májusban elfogadott törvény értelmében az ÚRSO elnökét ezentúl a kormány nevezi ki, vagyis nem a köztársasági elnök, amint az az eddigi gyakorlat szerint történt, és a gazdasági és a környezetvédelmi tárca is visszakapta beleszólási jogát a hivatal energiaárakkal kapcsolatos döntéseibe. Így kerülhet most már sor arra, hogy a kormány kinevezze a Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivatal új elnökét, aki nagy valószínűséggel Ľubomír Jahnátek volt gazdasági és mezőgazdasági miniszter és a Smer-SD jelenlegi parlamenti képviselője lesz. A pályáztató bizottság a pályázati eljárás során ugyanis Jahnátek kormány elé terjesztését javasolta a gazdasági miniszternek, mivel őt tartotta a legmegfelelőbb jelöltnek a szóban forgó posztra. (A Smer jelenlegi parlamenti képviselőjét és kétszeres miniszterét a függetlennek mondott árszabályozási hivatal élére!)

A döntést a nyolctagú pályáztató bizottság hozta

A bizottság elnöke, Vojtech Ferencz gazdasági államtitkár szerint a bizottság értékelte a négy jelöltet, és alapos megfontolás után döntött úgy, hogy Jahnáteket javasolják a tisztségre. Ferencz szerint a második helyen Ľubomír Blaško, a harmadikon Miroslav Čelinský, a negyediken pedig Jozef Legény energetikai tanácsadó végzett. A nyolctagú bizottság négy tagja a gazdasági minisztériumból került ki, a másik négy tagot pedig a Munkáltatói Társulások és Egyesületek Szövetsége (AZZZ), a Klub 500, a Munkáltatók Országos Szövetsége (RÚZ ) és a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása adta. És éppen a Munkáltatói Társulások és Egyesületek Szövetsége volt az, amely Jahnáteket a tisztségre jelölte.

„A volt miniszterrel nagyon jó volt korábban az együttműködésünk, és éppen ilyen embert tartunk alkalmasnak az árszabályozási hivatal vezetésére. A meghallgatások után úgy vélem, nagyon jól tettük, hogy őt jelöltük, mert lényeges különbség volt Jahnátek úr és a többi jelölt között” – jelentette ki az AZZZ főtitkára, Oto Nevický. De Jahnátek volt a befutó a Klub 500 elnökénél és a ZMOS alelnökénél is.

A gazdasági miniszter most már Jahnáteket terjeszti a kormány elé az árszabályozási hivatal élére, annak pedig a jövő heti ülése során kellene a javaslatot megszavaznia.

Jahnátek nyitni szeretne a nyilvánosság felé

„Az ÚRSO nem lehet olyan, mint a Pandora szelencéje. A hivatalban több hibás rendszerszintű lépést is tettek” – jelentette ki a pályáztató bizottság előtt Jahnátek, aki szerint fontos, hogy a hálózati szabályozás kritériumait néhány évre előre meghatározzák. „Ha a vállalkozó nem tud számolni azzal, miként alakulnak néhány év múlva az árak, akkor nehezen tud beruházni. Vagyis valamilyen kezdetleges árkalkulátort nyújtanunk kell a fogyasztóknak, hogy amíg alapvető változások nem történnek az energiapiacon, számolni tudjanak az energiaárakkal akár néhány évre előre is. Fontos a kiszámíthatóság az energiaárak terén” – fogalmazott Jahnátek, aki azt állítja, hogy korábbi miniszteri és képviselői tevékenysége ellenére kellően független elnöke kíván lenni a hivatalnak.

„Az utóbbi 11 évben a legmagasabb állami posztokon tevékenykedtem a Smer-SD keretében, tehát úgy tenni, mintha semmi közöm sem lenne a Smerhez, illetlen dolog lenne a párttal szemben, és nem lenne korrekt a polgárokkal szemben sem. Most azonban nem a Smer elnökségi döntése, vagy egy kormányhatározat, illetve a kormányfő döntése alapján jelöltek a tisztségre, hanem a Munkáltatói Társulások és Egyesületek Szövetségének javaslata alapján” – jelentette ki Jahnátek.

A Smerben valószínűleg megőrültek

Dag Daniš, az Aktuality.sk kommentátora szerint azonban ha létezne jelképes útmutató arra vonatkozóan, hogyan nem nézhet ki a Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivatal elnöke, akkor az valószínűleg Jahnátek mosolygó ábrázata lenne.

Az árszabályozási hivatal ugyanis arra szolgál, hogy őrködjön a korrekt energiaárak felett. A törvény szerint teljesen függetlennek kellene lennie – elsősorban a kormány, a politikai pártok, illetve az energiaiparban vállalkozó oligarchák befolyásától.

Jahnátek azonban tankönyvbe illő mintapéldánya az olyan jelöltnek, amely már minden irányban megfertőződött. Az, hogy a pályázati eljárásból éppen ő került ki győztesen, az év vicce (természetesen rosszul elsült vicce) – vélekedik a kommentátor. Jahnátek nyolc éven keresztül volt Fico Smerének minisztere, akit a hűségéért cserébe a 2016-os parlamenti választási listán befutó helyre tettek, s azóta a Smer parlamenti képviselője.

Az oligarcháktól a politikáig

2006-ban az első Fico-kormányba még ismeretlenként érkezett Jahnátek, mindenféle politikai vagy közéleti gyakorlat nélkül. Sokak számára az elején rejtély volt, hogyan lehetett belőle mindjárt a Smer egyik kulcsfontosságú (gazdasági) minisztere.

Jahnátek sikerének titka, amint azt már a Smernél megszokhattuk, az oligarchák kormányalapításra gyakorolt befolyása volt. Jahnátek a Váhostav tulajdonosának, Juraj Široký vállalkozónak volt a bábfigurája, akit Brhellel és Poórral együtt a „Smer részvényeseinek“ tartottak.

Kormányba lépése előtt Jahnátek Široký cégének, a Plastika Nitrának a vezetőségében volt. A gazdasági tárcánál Široký cégei szállították az IT-technológiákat. A Jahnátek és Široký közötti kapcsolatot az amerikai diplomaták kiszivárgott jelentései is megerősítették, amelyeket  a WikiLeaks portál tett közzé. A 2006-ból származó anyagokban ez áll: „Široký nagy pénzcsomagot rakott a Smer kampányába a végén… Az új gazdasági miniszter Jahnátek teljes mértékben Široký embere.“

Emellett Jahnáteknak nagy valószínűség szerint Andrej Babiš nagyvállalkozóval is átlagon felüli kapcsolatai voltak.

A vegyészettől az energiaiparig

De érdekes Jahnátek profilja és energetikai szakmai gyakorlata is. A pályázati eljárás feltételei között szerepelt ugyanis a megfelelő szakképzettségen kívül a legalább hétéves szakmai gyakorlat is az energiaipar, elsősorban az árszabályozás terén, miközben Jahnátek eredetileg vegyész volt. 2010-ben azonban villamos energetikai professzori címet szerzett a kassai műszaki egyetemnek és Ivan Gašparovič akkori köztársasági elnöknek köszönhetően – annak ellenére, hogy az igényes akadémiai feltételeknek nem felelt meg.

Azóta szakember Jahnátek az energetikában.

Kérdés marad az is, honnan varázsolta elő a feltételként szabott hétéves energetikai szakmai gyakorlatot Jahnátek, melyből ráadásul ebből öt évet vezető tisztségben kellett volna eltöltenie. Gazdasági miniszter, akinek a jogkörébe az energetika tartozott, négy évig volt. Ezt követően (2012-ben) került a mezőgazdasági tárca élére – és miniszterként itt elsősorban a szupermarketek élelmiszer-kínálatának minőségével foglalkozott.

Rokoni protekció

De gondot jelenthet majd Jahnátek egyik rossz szokása is, a nepotizmus, azaz a családtagok, hozzátartozók és ismerősök beválasztása azokba a tisztségekbe, amelyekre befolyással bír.

Jahnátek fia a Szlovák Atomenergetikai Ügynökségen dolgozik, amelyet Jahnátek még gazdasági miniszterként alapított, és félig állami tulajdonban van.

2006-ban pedig a lánya partnere, az akkor 27 éves Viliam Križan a Transpetrol felügyelőtanácsának tagja lett, később pedig átment a Szlovák Gázművekhez.

Véletlenül mindegyik esetben olyan cégekről van szó, amelyek a Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivatal hatálya alá tartoznak. Úgy tűnik, a Smerben elveszítették minden gátlásukat, és kíméletlenek lettek. Először megváltoztatták az energiaszabályozási törvényt – hogy az új vezetésre a köztársasági elnöknek már ne lehessen ráhatása. Csak a kormánynak. Ez aztán a reform, vélekedik Daniš. Aztán a pályáztató bizottság kiválasztja a versenyből győztesként Jahnáteket, állítólag „hosszas fontolgatás után”.

S hogy a végére a poén is odakerülhessen: a jól megreformált hivatalt elfoglalja a jól felkészült Jahnátek. „A mi emberünk.”

(Aktuality.sk, TASR/Felvidék.ma)