Bugár és Hlina (Fotó: archív, sita)

A törvényeket nem lehet annak alapján módosítani, hogy valaki számára előnyösek-e vagy sem – véli Alojz Hlina, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke.

Hlina ezért levélben szólította fel Bugár Bélát, a Most–Híd elnökét, hogy a Nemzeti Emlékezet Hivataláról (ÚPN) szóló törvénymódosítást vonják vissza.

A módosítást öt kormánypárti képviselő nyújtotta be, köztük Pfundtner Edit, éppen rá kellene hatnia Bugárnak, hogy a javaslatot visszavonják – informálta a SITA hírügynökséget Stano Župa, a KDH szóvivője.

Hlina nyílt levelében azt írta, szeretné Bugár Bélát megkérni, kezdeményezze Pfuntner Editnél a módosítás visszavonását. Amennyiben Bugár így tenne, rendkívül hálásak lennének – Hlina szerint ugyanis a jogszabály célzottan a hivatal működésképtelenné tételéről szól.

Rossz a javaslat

„Szeretném hinni, hogy a Most–Híd polgári párti deklarációja önmagáról nemcsak politikai marketing, amely a pozsonyi kávéházaknak szól. Ha a Most–Híd második olvasatban is támogatja ezt a rossz javaslatot, az világos bizonyíték lesz arra, hogy a polgári eszme a Most–Hídban csak mítosz” – írja levelében Hlina. Hozzáteszi, nincsenek kétségei a SMER–SD és az SNS politikájával kapcsolatban, ezért címezte levelét Bugárnak.

A KDH arra kéri a Most–Hidat, ne engedje, hogy a személyes ellenségeskedés valaki ellen az értékek küzdelmévé nője ki magát.

A KDH elnöke szerint pártjának speciális kötődése van az ÚPN-hez, ezért kötelességének érzi azt megvédeni. „Ha már a társadalmunk nem volt képes megbüntetni a kollaboránsokat, árulókat, csalókat és besúgókat, hagyjuk, hogy legalább az ÚPN megnevezhesse őket és emlékeztethessen rájuk” – olvasható a levélben. Hlina szerint a kereszténydemokraták nagyon erősek és kitartóak tudnak lenni, amennyiben az értékrendjükről van szó.

De mit is tartalmaz a módosító javaslat?

Pfundtner Edit (Most–Híd), Jaroslav Paška (SNS), Mária Janíková (Smer–SD), Ľubomír Želiezka (Smer–SD) és Martina Šimkovičová (független képviselő) a júniusi ülésszakban nyújtották be módosító indítványukat.

A javaslat a szervezeti egységek működését szabályozná, és az azok közötti kapcsolatrendszert. A módosítás az ÚPN jelenlegi igazgatótanácsának elnöke, Peter Krajňák mandátumát 2017. október 15-ével megszüntetné. Az új jogszabály értelmében a hivatalt már nem egy személy vezetné, hanem az igazgatótanács, mint kollektív szerv.

Az igazgatótanács kilenctagú, ötöt a parlament választ, kettőt a kormány, kettőt pedig a köztársasági elnök nevez ki. Az új szabályozás szerint a tag visszahívható lesz, ha fél évig nem gyakorolja hivatalát, ha bűntettet követ el, és akkor is visszahívható, ha a felügyelőbizottság szerint nem jól végzi munkáját.

(SITA/Felvidék.ma)