Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla új albumukkal kilépnek partiumi illetve erdélyi szülőföldjük határai közül a legnagyobb magyar író kedvéért, hiszen a Komáromban született Jókai Mór, személyesen is, regényeiben is sokszor járt Erdélyben, de akár az egész történelmi Magyarországot beutazhatja műveivel az ember. A fotóművész-irodalmár házaspár Komáromtól a Vaskapuig követi az egyik legnépszerűbb Jókai-regény, Az arany ember helyszíneit ebben az albumban, amely Erdély sorozatuk negyvennegyedik kötete, de felvillantja Jókai életének fontos állomásait is.
Jókai szerint Erdély legköltőibb helye a Szent Anna-tó, amit a görög Tempé völgyéhez hasonlított, Balatonfüredet pedig a Magyar Tempevölgynek nevezte – magyarázza Lőwey Lilla – így született kötetünk címe.
A címlap az Anna-bál színes forgatagát mutatja, de a nagy kört alkotó elegáns báli közönség nem a park virágszigetét fogja közre, hanem a fenyvesekkel koszorúzott Szent Anna-tavat. Hogy fotózta Váradi Péter Pál?
Az Anna Grand Hotel parkjáról készült tavaly a felvétel. Felmehettem az emeleti részbe, és onnan fotózhattam a báli forgatagot. Csodálatos este volt, úgy éreztem, hogy ennek feltétlenül a címlapra kell kerülnie. De mi lesz akkor a Szent Anna-tóval? Hirtelen jött a megoldás, hogy a szökőkutat és körülötte a virágszigetet számítógéppel kiemelem a képből, és helyére beteszem egy légi fotómat a Szent Anna-tóról.
Ezt értem, de a légi felvételnek ugyanolyan szögből kellett készülnie és megfelelő arányosítással.
Így van, pontosan látja. Természetesen nem két-három kép készült a tóról, hanem több tucat, és a bálról is jó néhány, aztán illesztgettük, rakosgattuk, amíg ki nem jött a megfelelő perspektíva.
A kötet nyitó képe a komáromi Jókai-szobor. Árulják el: a nemzetiszín szalagos csokrokat Önök tették Jókai lábához?
Nem, bár felkészültünk ilyesmire, de ott voltak a csokrok, nem kellett hozzányúlnunk semmihez, és nagyon jó érzés volt látni, hogy mindig frissek a virágok a talapzaton.
A komáromi éveket, a gyermekkort az iskolás évek helyszíne jelképezi. Lőwey Lilla fontosnak tartja, hogy itt külön megemlítse Jókai egyik tanárát, később sógorát, Vály Ferencet.
Komárom jelentette számára a szülőföldet, a gyökereket, ahová később is vissza-visszajárt. Szülei mellett tanárai is felfigyeltek tehetségére. Alig volt kilencéves, amikor már verseket írt, tízévesen pedig már görögül és latinul tudott, aztán szülei Pozsonyba küldték cseregyerekként, hogy tanuljon meg németül is. Egy-két éven belül újra Komáromban van, mert édesapja súlyos beteg lett, rövidesen meg is halt, ami nagyon megviselte a fiút. Ekkor vette át szinte az apa szerepét Vály Ferenc a művelt, de szigorú tanár, akitől három év alatt megtanult franciául, angolul és olaszul. Az érettségit azonban már a pápai kollégiumban tette le, ahol szoros barátságot kötött Orlai Petrich Somával és Petőfi Sándorral. „Mindegyikünknek volt saját kedvenc szenvedélye: Orlaié a költészet, Petőfié a színpad, enyim a festőecset” – írta. Milyen érdekes, hogy mégis Orlaiból lett festő és Jókaiból író!
Komáromba már nem költözik vissza Jókai, de Az arany ember fő helyszínei és szereplői komáromiak, bár a regényt Balatonfüreden írta. Izgalmas munka lehetett a regényből idézeteket keresni a képekhez, illetve Jókai páratlan tájleírásaihoz megtalálni az azt megközelítő látványt. Ha egyáltalán lehetett, mert például az Al-Dunán egy és más eltűnhetett abból a tájból, ahol Tímár Mihály, az arany ember kikötötte csónakját.
Pontosan 30 méter – válaszolja keserű mosollyal Váradi Péter Pál – ugyanis ennyivel emelték meg a Duna vízszintjét a Kazán-szoros alatt a vízi erőmű építésénél. A 30 méterrel magasabbra került vízszint sok mindent eltakart: a régi Széchenyi-utat, az emléktáblákat, mármint a magyar vonatkozásúakat, mert a szerbiai oldalon lévőt időben kimentették és feljebb vitték. A korábban száraz lábbal bejárható barlangok is víz alá kerültek, csak úgy, mint a regénybeli Senki szigete. Ada Kalé volt a neve ennek a kis török szigetnek, amelyen még 1964-ben egyetemi hallgatóként járhattam, csak sajnos nem volt fényképezőgépem. A kis mecset és a sok kis török üzlet úgy került a tenger sírjába, hogy nem tudtam fényképen megőrizni.
Ön abban sem lehetett biztos, hogy Füreden meg tud örökíteni egy rianást, amelyben elpusztul a regény egyik fő gonosza, az arany ember kedvesének és vagyonának megkaparintására törő Krisztyán Tódor. Bár magyarországi otthonuk Veszprémben van, de a Balaton nem minden télen fagy be annyira.
Szerencsénk volt – mondja Lilla – mert a mostani télen vastag jégtakaró képződött, a szélviharok pedig turzásokat építettek. Gyakran mentünk le a Balatonhoz, megvártuk az alkonyt, és azt nekem kellett volna lefényképeznem, ahogy Pali lehasal a jégre és keresi azt a szöget, amelyből a lenyugvó nap a legszebben világítja meg a jégtáblákat.
Gyönyörűek ezek a téli felvételek, de a nyáriak között is van néhány meglepő, mert az erdélyi szem nyilván más szépségeket fedez fel a lankásabb dunántúli tájban, mint az itteni fotóművészeké. Balatonfüred nemcsak a regény egyik helyszíne, de Jókai otthona is volt. A ma már múzeumként szolgáló házat bemutató képek mellett olvashatunk arról is, hogyan választotta ki a helyet.
L.L.:Úgy történt, hogy Jókainé Laborfalvi Róza és lánya, Benke Róza nagyon vágytak arra, hogy részt vehessenek egy Anna-bálon, ami nagyon jelentős esemény volt az akkori társasági életben. Rávették Jókait, aki – bár többször járt Olaszországban – ebbe a tájba teljesen beleszeretett. 1867-ben, a kiegyezés évében vásárolt telket Füreden, és építtetett rá házat. A hely kiválasztásában Huray István fürdőorvos segített, aki Laborfalvi Róza nővérének volt a férje, de mint orvos tanácsolta a füredi letelepedést Jókainak, aki már gyermekkora óta sokat betegeskedett a tüdejével. 1870-ben készült el a villa, amelyben húsz nyarat töltöttek. A téli Balatont talán nem is látta. Rianást biztosan nem, ezt ő maga mondta, mikor megkérdezték, mások meséltek a rianásról, s annak alapján írta meg, ahogy sok mást is. Olyan gazdag fantáziája volt, mindent el tudott képzelni, minden képszerűvé vált a lelki szemei előtt.
V.P.P.: Például a Szegény gazdagok környezetéről, a Hátszegi medencéről, a móc-vidékről Anica és Fatia Negra világáról úgy írt, hogy ott nem is járt. Mi jártunk, és hogy az olvasó el tudja képzelni, az idézetek mellé betettünk néhány képet.
L.L.: Az Egy az Isten helyszínén, Torockóban viszont járt, csodálattal írt az ottani népművészetről, nagy szeretettel az unitáriusokról – innen a cím – , vagy a bányászokról. Erdélyi élményei nemcsak közvetve, regényeiben jelennek meg, hanem úti leveleiben, naplójegyzeteiben: Verespatak, Szamosújvár, Torda, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Világos és persze a Szent Anna-tó.
Mindezekről szöveget, képet egyaránt látunk az albumban, de úgy látom, hogy a Szent Anna-tónál ilyenkor Anna-napkor nem bált tartanak, hanem búcsút. Ennek a hagyománya most is él?
Természetesen. Mi is többször vettünk részt rajta. Egyébként az ottani táj ősszel a legszebb, de télen is gyönyörű, amint a könyv utolsó képe is mutatja. Mellé tettük Juhász Gyula: Ének Jókairól című versét. Visszakanyarodva Füredhez: 160 éve járt először Jókai a Balatonnál, 150 éve döntötte el, hogy ott lesz nyári otthona, ez a két évforduló is hozzájárult ahhoz, hogy elkészítsük az albumot, amelynek bemutatója valamikor augusztusban lesz Füreden, mégpedig a Jókai hajón, amelynek tulajdonosa felkínálta ezt a lehetőséget. Ősszel Budapesten is bemutatjuk, meg más városokban, ahová csak meghívnak minket.
Reméljük, ezek között ott lesz Jókai szülővárosa, Komárom is.
