Csúszdázni jó! (Fotó: Szalai Erika)

Ünnepélyes keretek között adták át ma délután az észak-komáromi strand legújabb büszkeségét, a hárompályás csúszdát.

A város színeiben pompázó attrakció három különböző csúszdát foglal magába: egy nagyon gyorsat, egy szélesebb, családit, valamint egy spirálosan tekergő csúszdát is, amely 50 és fél méterével egyben a leghosszabb is. A csúszdatorony magassága öt méter és az oktatómedence felett kapott helyet.

A sajtótájékoztatóval egybekötött átadón elhangzott, hogy a komáromi strandot üzemeltető városi cég, a Comorra Servis saját költségvetéséből finanszírozza azt a hitelt, amelyből elkészült a strand legújabb látványossága, melynek összköltsége 109 ezer euró áfa nélkül. Az önkormányzat 20 ezer euróval járult hozzá a költségekhez.

A 2,5 hektáron elterülő komáromi strand két aktív termálforrása mellett nyaranta  úszó- és tanmedencével, egy klasszikus medencével, valamint termálvizes ülőmedencével várja a vendégeket – reggel kilenctől egészen este nyolcig. A legkisebbeknek elefántcsúszdával és gyermekpancsolóval kedveskednek, de számos más lehetőség kínálkozik a strand területén sportolásra, vagy épp kikapcsolódásra. Az 1500 főt befogadó strand vízminőségét a közegészségügyi hivatal állandóan méri.

Az észak-komáromi strand a legolcsóbbnak számít a környéken, annak ellenére is, hogy a jövő héttől emelkednek a belépőjegyek árai: a felnőttek 4,50-et fizetnek majd, a gyerekek belépőjegye pedig 3,50 euró. A családi jegy még ennél is kedvezőbb, mindössze 10 euró lesz. Természetesen az új csúszda használata minden vendégnek ingyenes.

Szalai Erika felvételei.

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1586296928059284