Áll a bál Lengyelországban az új bírósági törvénycsomag miatt, melyek közül a köztársasági elnök csupán az egyiket írta alá. Annyi mindenesetre látszik, hogy a világszerte izmosodó bírói, bírósági autokrácia micsoda erővel harcol a demokratikus ellenőrzés ellen, az ostoba ellenzéket is felhasználva.
Tény ugyanis az, hogy a hatalmi ágak közül a törvényhozás demokratikus választások útján jön létre, s a kormányzat, főleg az Egyesült Államokban, Franciaországban és másutt, az elnök, mint a végrehajtó hatalom fejének közvetlen választása útján szintén népakaratból jön létre. A legfelsőbb bíróság, bírósági tagok közvetlen választásáról még nem hallottunk, pedig a fentiek tekintetében akár indokoltnak is tűnhet. Ennek technikai kidolgozása nem jelenthet akadályt.
De most nézzük azokat az eseteket – s a V4-ek országai mind ilyenek – amikor csupán a törvényhozás választása esik a demokratikus választás hatálya alá. Az ilyen megoldások demokratikus volta világszerte elfogadott. A kormányzat, vagy végrehajtó hatalom a parlamenttől függ, tőle nyeri legitimitását, s nem közvetlenül a választópolgároktól, ennek ellenére ez elfogadott. Éppen ezért a világ legtermészetesebb dolgának tarthatjuk, ha a harmadik hatalmi ág, a bírói hatalom is csak így nyerheti el demokratikus legitimációját. Míg a kormányzat esetében ez senkit nem zavar, bezzeg zavarja a sok liberálist, beleértve nemcsak a balliberálisokat, de a jobbliberálisokat is, pedig mind akkora demokratának tartja magát, mint a Himalája. Merthogy ők nagyon őrzik a bírói függetlenséget. Az angolszász jogrendszerben, mely a szokásjogon és a bírói precedenseken alapszik, tehát a „törvényeket” a bírói döntések kreálják, már nem védik a bírói függetlenséget, hanem éppenséggel ők akarják azt megrendszabályozni, s az uralkodó, izmosodó liberális ideológiai totalitás alá gyűrni, s elmozdulni a kontitentális jogrendszer felé, ahol ez sokkal könnyebben megy. Így menetelünk azon állapot felé, amit konzervatív oldalon gyakran hívnak bírói diktatúrának.
A liberális ideológia átvette a hatalmat a jogfilozófiában, bekerült az alkotmányba, melynek segítségével őrzi hegemóniáját, s lényegében az alkotmánybíróságokon keresztül ellenőrzi a jogalkotást is, nehogy olyan törvények szülessenek, amelyek nem felelnek meg a liberális ideológiai katekizmusnak. Persze vannak olyan zónák, ahol még a természetes társadalmi rend (ezt nevezzük konzervativizmusnak) érvényesítheti akaratát. A törvényhozásban ezt az alkotmánybíróság meg tudja akadályozni, de néha bírósági döntésekben érvényre jut, például az úgynevezett gyűlöletbeszédek kapcsán, ahol néhány bíró még védi a szólássszabadságot, s nem hajlandó elítélni a liberálisoknak nem tetsző kijelentéseket. Hogy ez meg ne történhessen, a bírói kar, főleg a legfelsőbb bíróságok személyi összetételét is ellenőrzés alá kell vonni, ezért mind a kormányzatot, mind a törvényhozást a legjobb ebből kizárni, amit a legkönnyebben a belső választások útján lehet megtenni. Így volt ez Lengyelországban is, s most változás állna be ezen a területen, mert a bírók kiválasztásába a törvényhozás teljes joggal beleszólást követel. Ne feledjük, egyedül nekik van közvetlen demokratikus legitimációjuk.
Mint mondtam, a parlament választja a végrehajtó hatalmat, delegálva irányába a demokratikus legitimációt. De ki delegálja a bírói hatalom felé, hiszen ilyen csak a törvényhozásnak áll rendelkezésére? Nem elég, hogy a törvényeket ők hozzák, még a bíróságok személyi összetételét is legitimálniuk kell? Ahogy fentebb utaltam rá, a gyűlöletbeszédre hivatkozva nemcsak a szólásszabadságot sértik meg egyre többször, hanem embereket is elítélnek erre való hivatkozással. Nincs ma nagyobb ellenfele a szabadságnak a liberálisoknál, s még ők vádolják ezzel a konzervatív jobboldalt.
Nézzünk egy példát, ami azt mutatja, hogy a probléma minket is érint: Szlovákiában eljárást indítottak egy pap ellen, mert azt mondta, hogy a holokausztot lényegében a zsidók maguknak köszönhetik, a saját tevékenységük vezetett ehhez. Vannak zsidó értelmiségiek, akik ugyanezt gondolják, például a magyarországi származású Herzl Tivadar, Izrael állam megálmodója, aki szerint az antiszemitizmus a környezet válasza a zsidó tökéletlenségekre. Számtalan példa van ennek bizonyítására, de itt nincs erre tér. Ennek ellenére, arra való hivatkozással, hogy ilyen kijelentés gyűlöletet kelthet – tehát bizonyítani sem kell, hogy ez tényleg így van, elég ha a bíró így gondolja, s bizonyítani sem kell, hogy tényleg keltett – embereket szabadságvesztésre lehet ítélni. Nem mindegy tehát, kik ülnek a legfelsőbb bíróságok tagjai között, ha egy ilyen ügy kerül oda. A szólásszabadságot, véleménynyilvánítási szabadságot még tisztelő bírák, vagy ideológiailag agymosott giccsemberek. Ugyanez érvényes az alkotmánybíróságokra is.
A lengyelországi vitáknak, s a külföldi interpretációknak visszatérő eleme, hogy állítólag veszélyben van a jogállam és a bírói függetlenség. Tisztázzuk hát ezeket a kérdéseket: A jogállam egyetlen egyet jelent, mégpedig A TÖRVÉNYEK URALMÁT. Ezt a világon semmi sem veszélyezteti, csak akkor, ha a végrehajtó hatalom megsértené, esetleg nem hajtaná végre azokat. A bírói függetlenség akkor sérülne, ha a végrehajtó hatalom részéről a bírókat retorziók érnék bizonyos kormányzatnak nem tetsző ítélethozatal miatt. Ilyen sem fenyeget. Aztán sérülne akkor is, ha ilyenek miatt akár vissza is hívhatnák őket.
Történelmi olvasmányaimban bukkantam egy esetre, valamikor a 13. században történt, hogy Nagyszombat város tanácsa vissza akarta hívni a város főbíráját, akit ők neveztek ki, de ezt már nem tehették meg. Ezért a királyhoz kellett fordulniuk, aki elbírálhatta a kérés jogosságát. Ez is a bírói függetlenség egy módja. De a hatalom kinevezhet neki tetsző bírákat például a legfelsőbb bíróságba. Ilyen is van a világban, az amerikai elnök, a végrehajtó hatalom feje nevezi ki az új legfelsőbb bírósági tagokat. Ám a lengyel törvény szerint ezt a parlament tenné, ami demokratikusabb, mert az ellenzék is a parlamentben van, de ők nem tagjai a kormányzatnak, ezért bele sem szólhatnak. (A visszahívhatóság elé fékeket lehet beiktatni.) Erre válasz lehet, hogy minden a kormányzat befolyását tükrözi, de ennek feloldására sok gyakorlat van, például az, hogy a megbízatás hosszú időre szól, tehát túlmutat a kormányciklusokon, s alkotmányos többség kell a legfelsőbb bírák kinevezéséhez. S ez éppen így van a lengyel törvényben. A demokrácia féltésének izgágaságára tehát semmiféle ok nincsen. Éppen ellenkezőleg!
Szlovákiában is megjelentek káros tendenciák. Még a választási kampányban figyeltem fel a mostani igazságügyminiszternél, Lucia Žitňanskánál egy új típusú szóhasználatra, melyet előtte csak balliberális, nyugatról finanszírozott „civil” aktivistáknál tapasztaltam. Valahogy úgy fogalmazott, konkrét ráutalás nélkül, hogy állítólag Szlovákiában sérülnek az emberi jogok, mert az állam nem tesz meg mindent az emberi méltóság védelmében. S itt álljunk meg egy pillanatra! Olyan emberi jog, hogy emberi méltóság, nem létezik. Sem az első generációsnak nevezett úgynevezett negatív emberi jogok között, sem a második generációsnak nevezett pozitív jogok között. Esetleg preambulumokba lehet ilyen pongyola, szubjektív meghatározásokat beleírni, mint afféle elvet, melyből a konkrétan definiált, kodifikált emberi jogokat levezették. De ezzel azok nem helyettesíthetők, mert a méltóság erősen szubjektív érzés, mindenki másként éli meg, s különben is a szólásszabadsághoz magasabb társadalmi érdek fűzödik.
Mára azonban úgy látszik, hogy a miniszter asszony elképzelései konkrét formát kezdenek ölteni, mert a Híd utolsó Hírlapjában megjelent írásában, melynek címe „A demokráciában nemcsak a jogok területén vagyunk egyenlőek, hanem a méltóságunkban is”, a következőket írja „A büntetőkódexek módosítása” című fejezetben : „Az extrémizmus megerősödésével Szlovákiában növekszik a verbális és fizikai támadások száma az országban élő nemzeti, vallási és etnikai kisebbségekkel szemben. (Ez itt a fenti cím helye, majd:)…ezért az állam kötelessége, hogy védje állampolgárai méltóságát. Ezért fogadtuk el a büntetőkódexek módosítását. Ez ugyanis lehetővé teszi a gyűlöletből fakadó bűncselekmények hatékonyabb büntetését.”
Ez azt jelenti, hogy most már nem szabad azt mondani majd, hogy kib..ott magyar, ahogy a korábbi köztársasági elnök sporttanácsadója tette? Mert az ügyészség szerint ez rendben volt! Majd meglátjuk, de inkább lehessen ilyesmit mondani, minthogy a szabadság korlátozva legyen. Majd legfeljebb mi is használjuk a kifejezést. De egy olyan mondat könnyen eljárást vonhat maga után, ha valaki azt mondja, hogy egyre több azon települések száma, melyben a romák többségbe kerülnek, mert könnyen rásütik, hogy ez sérti a méltóságukat, s gyűlöletet kelthet. Szaporodnak az ilyen esetek Európában. Amióta a liberalizmus világnézetből ideológiává vált, a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság legveszélyesebb ellenfele lett. Ahhoz, hogy az ilyen döntéseket perszonálisan is be lehessen biztosítani, már a bírók kiválasztásakor szemponttá kell tenni. Ahogy ezt tervezik is: „ Megváltoztattuk a bírák kiválasztására vonatkozó pályázatok szabályait” – írja a miniszter asszony az írás egy másik helyén.
Bizony mondom, van miért aggódnunk szabadságjogaink miatt, melyek nem felelnek meg a liberális newspeak-nek. Az ilyenek miatt van szükség a bírókiválasztások demokratikusabbá tételére, ahogy Lengyelországban is…
