Fotó: TASR

A vonatkozó törvény értelmében már jelenleg sem kérhetnek külön illetéket az adott időre történő előjegyzésért a rendelők. A betegek érdekképviseleti szervezetei azonban már hosszabb ideje arra figyelmeztetnek, hogy vannak olyan rendelők, ahol megkerülik a vonatkozó törvényeket.

Tomáš Drucker (Smer-SD) egészségügyi miniszter szeretné az illetékszabás feltételeit pontosítani, s a jogosulatlan díjszabásokat magas szankciókkal büntetné, mivel mint fogalmazott, nem fogja eltűrni, hogy olyan szolgáltatásokért kérjenek el illetéket, melyeket teljes mértékben térít az egészségbiztosító.

Július 23-án a kormány jóváhagyta az egészségügyi ellátásról szóló törvény módosításának tervezetét, ennek értelmében a jövőben akár 16 596 eurós büntetésre is számíthatnak azok a rendelők, melyek illetéket kérnek a rendelési idő keretében adott időre történő előjegyzésért. „Amennyiben ilyen jellegű vétség 12 hónap alatt háromszor is megismétlődik egy adott szubjektumnál, a maximálisan kiszabható büntetés akár a duplájára is emelkedhet” – fejtette ki újságírók előtt Drucker, hozzátéve, hogy a minimálisan kiszabható összeg 2 ezer euró lesz.

A vonatkozó jogi norma értelmében már jelenleg sem kérhetnek illetéket az adott időre történő előjegyzésért a rendelők. Sok helyen azonban megkerülik a rendelkezést. „Ez a törvénymódosítás nagyon egyértelmű lesz, s nem félek attól, hogy megkerülik azt ” – fogalmazott Drucker.

A büntetést a megye fogja majd kiszabni

A megye fogja majd kiszabni az esetleges büntetéseket „Bárkire kiszabható lesz, aki az egészségbiztosítás által fizetett orvosi vizsgálat előjegyzését bármilyen feltétel teljesítéséhez köti” – olvasható a törvénytervezetben. „Ez a megfogalmazás egyaránt érvényes az egészségügyi ellátást végzőkre, de a harmadik szubjektumokra is, amelyek például az információs rendszereket működtetik” – figyelmeztetett Drucker.

A büntetésről szóló határozatnak tartalmaznia kell majd a jogtalanul felvett összeg visszatérítésének kötelezettségét, meghatározva, mely határidőig kell azt a rendelőnek visszafizetnie.

A Penta nem ért egyet a változással

A miniszter egyúttal leszögezte, hogy számára nem jelent gondot a betegektől a pótlólagos szolgáltatások címén elkért illeték. Ilyenek lehetnek a telefonos ügyfélszolgálat, telefonos konzultációk, telefonos üzenetküldés és hasonlók. A törvénytervezet ezek közé sorolja az úgynevezett betegmenedzsmentet is. „Az úgynevezett betegmenedzselésért elkérhető díjszabás abból vezethető le, hogy mit értünk a beteg előjegyzése alatt. Amennyiben az része az egészségügyi ellátásnak, nem kérhető illeték” – pontosított Drucker. Az illetékszabás megváltoztatásával nem ért egyet a Penta pénzügyi csoport, melyhez a „ProCare” rendelőintézetek hálózata is tartozik.

Meghatározzák a rendelési idő minimális terjedelmét

Az egészségügyi tárca a módosító javaslatban meghatározza a rendelési idő minimális terjedelmét a családi orvosok számára, melyet heti 30 órában állapítanának meg, azzal a kitétellel, hogy legalább két nap délután kettőig tartson a rendelés. Amennyiben rövidebb időterjedelmű lesz a rendelés, a rendelők akár 2 ezer euróig terjedő büntetést is kaphatnak.

A rendelési órákat az illetékes megyei önkormányzati hatóság hagyja jóvá. Egyes különleges esetekben rövidebb rendelési időt is jóváhagyhatnak. „Olyan esetekben alkalmazható kivétel, amikor veszélybe kerülhet az egészségügyi ellátás, mivel azt egy orvos több körzetben is biztosítja, vagy az adott rendelőben az orvos, tekintettel a korára, esetleg az egészségi állapotára, nem képes teljes időtartamban ellátni a rendelési órákat” – indokolja a tervezet szövege.

(TASR/Felvidék.ma)