(Fotó: Dunajszky Éva)

A Muzsikáló Péntek Esték rendezvénysorozat keretében került sor július 28-án Somorján, a szépen felújított református templomban Kristóf Réka és az Accademia di Monaco kamarazenekarának hangversenyére.

A komáromi születésű Kristóf Réka szopránénekes, akkor lett tájainkon híres, amikor 2017-ben Magyarország komolyzenei tehetségkutató versenyének, a Virtuózoknak az abszolút győztese lett. Réka a somorjai közönség előtt is megismételte, amit már korábban elmondott, azaz, hogy nem azért énekel, hogy híres legyen, hanem mert a zene egy csoda, és az éneklés örömet ad neki, s ezt az örömöt szeretné a hallgatóival is megosztani.

A jelenleg a németországi Münchenben opera szakot hallgató tehetséges fiatal szopránénekes a gimnáziumi tanulmányai elvégzése után Győrbe került, ahol közgazdász tanulmányokat folytatott, emellett azonban a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola diákja is volt. Ezt követően került Brémába, ahol a Zeneművészeti Főiskola hallgatója lett, majd innen Münchenbe, a színiakadémiára.

Azóta már több helyen koncertezett, repertoárjába különböző dalok és oratóriumok tartoznak a korai zeneszerzőktől egészen a kortárs zenéig, de szívügyének tekinti a magyar dalirodalom remekeinek külföldi közönséggel való megismertetését is.

A somorjai közönség előtt többek közt egyházi jellegű, az Urat dicsérő Vivaldi- és Händel-műveket énekelt. És tartogatott a közönségnek egy meglepetést is, elénekelt ugyanis egy olyan Händel-zeneművet, amelyet nemrégiben, csak 2001-ben találtak meg egy padláson. Évekig ott porosodtak a kották, és senki sem tudott róluk. „Milyen kár – mondta Réka –, nekem az egyik kedvencem lett”.

Réka a közönségnek elmondta, hogy szívesen koncertezik az Accademia di Monaco zenekarral, amelynek vezetője, Joachim Tschiedel, a müncheni August Everding Színiakadémia helyettes vezetője és egyben Réka tanára is. A zenekar 2014-ben alakult, tagjai korhű barokk hangszereken játszanak. A zenekarnak a főiskola jelenlegi és volt hallgatói a tagjai, és Németországban ilyen felállásban egyedülállónak számít. Réka szerint a zenekar fiatal tagjai, a hallgatók, köztük ő maga is sokat köszönhet a zenekarnak, mert egy-egy ilyen közös fellépésen rengeteget tanulnak egymástól.

2017 júliusában a zenekar első külföldi útján a Csallóközbe látogat, a somorjai koncert után július 29-én a komáromi református templomban tart Kristóf Réka és az Accademia di Monaco jótékonysági hangversenyt.