A győztes Hosszú Katinka a női 400 méteres vegyesúszás döntője után (Fotó: Illyés Tibor/MTI)

A budapesti Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján több számban is érdekeltek a magyarok.  Hosszú Katinka aranyérmet nyert, Verrasztó Dávid ezüstérmes lett 400 méter vegyesen.

A rajt után a magyar szupersztár elsőnek jött fel a víz alól, s pillangón nagyjából fél testhossz előnyt dolgozott ki. Háton a várakozásoknak megfelelően növelte előnyét, így az elődöntővel ellentétben a japán riválisának ezúttal esélye sem volt arra, hogy a közelébe férkőzzön. A mezőny egyik legjobb gyorsúszójaként esélyt sem hagyott a többieknek, s 4:29.33-as világbajnoki csúccsal, pályafutása harmadik legjobb eredményével ért célba.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, a szám ötkarikás címvédője és világcsúcstartója 4:29.33 perces világbajnoki rekorddal csapott célba. Hosszú 2009-ben Rómában, 2013-ban Barcelonában és 2015-ben Kazanyban is megnyerte ezt a számot, ő az első női úszó, aki 400 méter vegyesen négyszer is a dobogóra állhatott, már korábbi három sikere is egyedüli rekord. A 28 éves Hosszú két arany- (200 és 400 m vegyes), valamint egy ezüst- (200 m hát) és egy bronzéremmel (200 m pillangó) zárta a világbajnokságot. Hosszú 13. világbajnoki érmét szerezte, ezzel a magyar ranglistán behozta Cseh Lászlót.

Első útja férjéhez, egyben edzőjéhez, Shane Tusuphoz vezetett, majd egy magyar zászlóba takarózva hagyta el a medenceteret.

A későbbi második helyezett Verrasztó Dávid a férfi 400 méteres vegyesúszás döntőjében (Fotó: Illyés Tibor/MTI)

Verrasztó Dávid 4:08.38 perces idővel csapott célba a 4:05.90 perces világbajnoki csúccsal győztes amerikai Chase Kalisz mögött. Verrasztó két évvel ezelőtt Kazanyban szintén ezüstérmes volt ebben a számban, a riói olimpián azonban csalódást keltően csak a 12. lett, azaz még a döntőbe sem jutott be. A szám kétszeres Európa-bajnoka június 24-én Rómában élete legjobbját (4:07.47) úszta, így jó előjelekkel várhatta a hazai rendezésű világbajnokságot. Verrasztónak az eredményhirdetéskor a szám egykori magyar egyeduralkodója, a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás adta át az érmet, valamint Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke gratulált neki.

(MTI, Felvidék.ma)