A függetlenségi nyilatkozat és az alkotmány (Fotó: TASR)

Robert Fico (Smer-SD) szlovák kormányfő a legfőbb kihívásokat jelenleg abban látja, hogy egyezség szülessen két nemzetállami jelentőségű kérdésben. Az első kihívás véleménye szerint az első Szlovák Állam eszmeiségéhez való visszatérésre tett kísérletre vonatkozik, amit Fico szerint el kell utasítanunk.

„El kell utasítanunk azokat a politikai erőket és mozgalmakat, amelyek annak a visszatéréséről beszélnek, ami a negyvenes években zajlott Szlovákiában. Egyértelműen el kell utasítanunk  bármiféle kísérletet a fasiszta szlovák állam újjáélesztésére, és mindent, ami ennek az államnak az idejében Szlovákiában történt” – jelentette ki a kormányfő azon a rendezvényen, amelyet Szlovákia függetlenségi nyilatkozata elfogadásának 25. évfordulója alkalmából szerveztek.

A második kihívás alatt a kormányfő Szlovákia jövőbeli helyzetét értette, az Európai Unión belül. Ünnepi beszédében Fico kiemelte, Szlovákia nem engedheti meg magának, hogy néma tanúja legyen csupán az eseményeknek, és csak reagáljon arra, ami történik. „Közvetlen résztvevői kell, hogy legyünk a vitáknak, és közösen kell az európai jövőt alakítanunk” – fogalmazott Fico, hozzáfűzve, Szlovákiának egy asztalnál kell ülnie a legfejlettebb tagállamokkal.

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke a függetlenségi nyilatkozat elfogadását a politikai huzavonák kicsúcsosodásának tartja a volt Cseh-Szlovákia államjogi elrendeződését illetően. „A szlovák nemzet ezzel a politikai aktussal kinyilvánította, hogy egyenjogú tagja kíván lenni a szabad európai nemzetek családjának” – fogalmazott a házelnök.

A szlovák parlament ma 25 éve, 1992-ben fogadta el a szlovák állam függetlenségi nyilatkozatát, még a Cseh és Szlovák Föderatív Köztársaság idején. A nyilatkozattal a szlovák nemzet első ízben nyilvánította ki, hogy önálló államban szeretne élni, ami aztán az 1992. szeptember 1-jén elfogadott alkotmányba is bekerült, és az önálló szlovák állam létrejöttében teljesedett be 1993. január 1-jén. A függetlenségi nyilatkozat elfogadásának napját – július 17-ét 1993. október 20-án nyilvánította a parlament Szlovákia emléknapjává.

A mai ünnepség pikantériája, hogy a köztárasági elnököt nem hívták meg rá. Politikai szakértők szerint ez biztos jele annak, hogy Kiska és Fico között a viszony messze jár az ideálistól.

(TASR/Felvidék.ma)