A Kincskeresők (Fotó: Beke Beáta)

A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának díját vehette át július 1-jén az idén tizenöt éve megalakult Gömöri Kézművesek Társulása. Az ünnepségen az akadémia tagjai jótékonysági koncertet adtak, melynek bevételével a helyi alapiskolát támogatják.

„A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata a magyar népművészet életben tartása és továbbörökítése érdekében végzett tevékenységéért, áldozatos közösségformáló munkája elismeréseként a Magyar Művészeti Akadémia elismerő oklevelét adományozza a Gömöri Kézművesek Társulásának”– olvasható abban az elismerő oklevélben, amelyet Nagy György vehetett át a koncert előtti pillanatokban.

Nagy György átveszi az elismerő oklevelet (Fotó: Beke Beáta)

„A díj nem engem illet, hanem a csapatot. Éppen tegnap volt tizenöt éve, hogy megalakultunk, ezért itt szeretnék köszönetet mondani minden egyes tagunknak és barátunknak, akik segítették a munkánkat. Bízok benne, hogy nagyon sok tizenöt év áll még előttünk”– mondta Nagy György.

A díjat Kékedi László, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetője adta át. Az akadémia tagozata 2012-től végzi ezeket a feladatokat. Koncertjeik bevételét fordították már mesemondó verseny megszervezésére, iskola, de akár kulturális egyesület működésének támogatására is.

„Én megörököltem ezt. Volt két olyan csodálatos elődöm a tagozatvezetésnél, mint Kobzos Kiss Tamás és Erdélyi Zsuzsanna, az ő kezdeményezésüket folytatom. A jótékonysági koncertek keretén belül akadémikusok lépnek fel, többek között Petrás Mária, Kóka Rozália, Galánfi András, Juhász Zoltán, Jánosi András és zenekara. Ha valahová elmegyünk, adunk egy jótékonysági koncertet, az ott élőket próbáljuk így segíteni” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak a tagozat vezetője.

Kóka Rozália mesét mond (Fotó: Beke Beáta)
A felvidéki magyar nyelvű oktatást támogatják

A tagozat a hétvégét Várhosszúréten töltötte, ahol kihelyezett ülésüket is megtartották. A jótékonysági műsor során fellépett a Borostyán Néptáncegyüttes, a Kincskereső Néptáncegyüttes és a Borostyán Ifjúsági Néptáncegyüttes is.

„Azért örülök az itt tapasztaltaknak, mert a gyerekektől és a felnőtt csoporttól is remek műsort láttunk. Ráadásul a kollégáim kísérték őket, tehát közös munka eredménye volt az előadás. A magyarországi művészek és az itteni fiatal művészek közös produkcióját láthattuk. Jó volna, ha minél több ilyen eseményre kerülne sor” – vélekedett Stoller Antal koreográfus, a budapesti Vasas Művészegyüttes egykori és az együttes Obsitos csoportjának jelenlegi vezetője.

Csipkeverés (Fotó: Beke Beáta)

A rendezvényen kézműves bemutatók is voltak. A résztvevők adományait a várhosszúréti alapiskola kapta meg, amelyet tizenegy gyermekkel tart fenn az önkormányzat. A nagyhalászi Móré Lászlóné Erika, a Nova Kulturális Egyesület nevében hozta el az adományt, akik két héttel korábbi látogatásuk hatására döntöttek úgy, hogy szeretnék támogatni a felvidéki magyar nyelvű oktatást.

Különböző mesterségek kerültek bemutatásra (Fotó: Beke Beáta)

A Gömöri Kézművesek Társulása 2002-ben alakult meg Várhosszúréten. Fő céljuk a hagyományos mesterségek újjáélesztése és oktatása. Olyan műhelyt alakítottak ki, amely teret biztosít az alkotáshoz és a kész munkák bemutatásához. A gömöri kézműves központ 2006-os megnyitása után itt leltek igazi otthonra a kézműves tevékenységek. Bővebb információk ITT találhatók.