Medvegy Judit, a CSEFOSZ SE elnöke a Polgármesteri Kupával (Fotó: Szerda Mónika)

A hétvégén immár negyedik alkalommal rendezték meg Nagypakán a Grace-cup elnevezésű sportnapot, amelynek fődíja a Polgármester Vándorserlege volt. A nagyszabású rendezvényen három országból, Szerbiából, Magyarországról és Szlovákiából közel 130 egészségkárosodott és mozgáskorlátozott versenyző vett részt.

A szervezők négy kategóriában és több sportágban biztosítottak lehetőséget a versenyzésre: asztalitenisz, csocsó, kispályás foci, darts, triatlon és boccia.

Portálunkat Sárközi Tibor, a Grace elnöke arról tájékoztatta, hogy a Csepel-szigeti Fogyatékosok Sportegyesületének elnökével, Medvegy Judittal két éve kerültek kapcsolatba és azóta több alkalommal vettek részt egymás rendezvényein. Az idén azonban jelentős előrelépés történt a szervezeteik életében, mert a baráti kapcsolaton kívül a Nemzeti Együttmüködési Alapnál egy közös pályázatot nyertek. Ez az önálló forrásteremtés tette lehetővé, hogy ezt a sportnapot a kezdetekhez képest ki tudták bővíteni. Meghívást kaptak a versenyzők Győrből, Tatáról, Csepel-szigetről, Nagymegyerről, Dunaszerdahelyről, Galántáról, Szabadkáról és természetesen Nagypakáról.

„Köszönet illeti a Pest megyei Civil Információs Centrum részéről dr. Bóna Zoltán szakmai vezetőt és  dr. Csobolyó Eszter szakmai tanácsadót, valamint a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatóját, Pogány Erzsébetet és Hideghéthy Andreát, akiknek a munkája nélkül a határon átnyúló együttműködés és a sikeres partnerkapcsolat a CSEFOSZ SE vezetőségével nem jött volna létre” –  nyilatkozta Sárközi Tibor.

Csobolyó Eszter, Sárközi Tibor és Zuzana Stavrovská (Fotó: Szerda Mónika)

A rendezvényen a Pest megyei Civil Információs Centrum képviseletében jelen volt dr. Csobolyó Eszter, aki  megerősítette, hogy a két évvel ezelőtt elkezdett munka jó úton halad és további sok sikert kívánt az együttműködő szervezeteknek. A rendezvény vendége volt dr. Zuzana Stavrovská, a szlovákiai egészségkárosultak főfelügyelője is, aki bemutatta a hivatalt és sok sikert kívánt a további együttműködéshez és felkínálta a segítségét.

Az asztalitenisz-versenyt Zuzana Stavrovská és Csobolyó Eszter egymás elleni mérkőzése nyitotta meg. A rendezvény keretén belül megünnepelték a jóga világnapját is. Bacsárdi József, a Nemzetközi Kulturális és Egészségmegőrző Egyesületek Szövetségének elnöke áhi jógagyakorlatokat mutatott be és vezetésével a résztvevők ezeket a mozdulatokat ki is próbálhatták.

A rendezvényről a Grace elnöke a Felvidék.ma-nak elmondta: „A sportnap célja az integráció és az elfogadás elősegítése is volt. Láthattuk, hogy a különböző egészségügyi problémákkal küzdő emberek milyen odaadással és elszántsággal sportolnak, oldják meg a feladatokat. Nagy öröm számunkra, hogy a sportnappal lehetőséget tudunk adni arra, hogy az egyesületek tagjai kiszakadjanak a hétköznapokból.”

A CSEFOSZ SE kupagyőztes csapata (Fotó: Szerda Mónika)

A sikeres sportnaphoz hozzájárult Nagypaka község önkormányzata. Szükség volt önkéntesekre is, akik a verseny alatt és az előkészületekben nélkülözhetetlen munkát végeztek. Az összesített végeredmény alapján a CSEFOSZ SE-Szalóki csapata első alkalommal nyerte el a Polgármesteri Kupát. A rendezvényen jelen volt Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke is.

Az együtt töltött kellemes és tartalomban gazdag nap segítette a testi egészséget nélkülözők lelki egészségének megőrzését: barátságokkal, örömökkel, sikerélményekkel.