Okos Márton és Lomnici Zoltán (Fotó: EMT)

Az osztrák határ közelében található Peruska Mára kápolnánál vasárnap zarándokmisét tartottak Szent László király tiszteletére.

A magyar, horvát és osztrák hívek előtt – három nyelven – tartott szentmise keretében emlékeztek szent királyunkra, aki megvédte az ország határait és felismerte a keresztény hit nemzetünket megtartó erejét.
Szent László a magyar és horvát nép nyolc évszázados testvéri kapcsolatát alapozta meg, hiszen mindkét nemzet uralkodója volt.

A Szent László Év Tanácsadó Testület képviseletében Lomnici Zoltán – aki a zarándokmise fővédnöke volt – és Okos Márton volt jelen. Lomnici Zoltán a Felvidéken, Erdélyben és a Délvidéken élő magyarok jogai védelmének fontosságát emelte ki, Okos Márton pedig bemutatta a híveknek az emlékév zászlaját.

Az esemény jelentőségét emelte, hogy a szent király a magyar katonák és határőrök védőszentje és a misén valamennyi fegyveres testület képviseltette magát.

Pálinkaszentelés (Fotó: EMT)

A szertartás keretében szoboravatásra és pálinkaszentelésre is sor került. A rendezvény végén a több száz hívő együtt énekelte el a Székely himnuszt.