(Fotó: TASR)

Holnap reggel hiába indulunk bevásárolni. Szent Cirill és Metód napja ünnepnap, így a boltok zárva tartanak. Így határozott a parlament, amikor módosította a Munkatörvénykönyvet, s a változás júniusban lépett életbe. Ennek értelmében ezentúl minden ünnepnapon zárva tartanak az üzletek.

Összesen 15,5 olyan nap lesz, amikor nem fogunk tudni bevásárolni, az üzletek nem nyithatnak ki. Amelyik mégis megkockáztatná, az akár 100 ezer euró büntetést is kaphat.

A törvénymódosítás alól kivételt csak a benzinkutak, az állomásokon és reptereken található boltok, a gyógyszertárak vagy az ajándéktárgyakat kínáló üzletek kapnak. Azok továbbra is árusíthatnak ünnepnapokon is, persze általában jóval borsosabb áron kínálják portékájukat, mint például a szupermarketek.

A kereskedelemben és idegenforgalomban dolgozók szakszervezete szerint a törvénymódosítást főleg a kisgyermekes anyák fogadják örömmel, akik így több időt tölthetnek gyermekeikkel. A boltokban dolgozók 80 százaléka ugyanis nő, a legtöbbjük családanya is. Más vélemények szerint a törvénymódosítás munkanélküliséget vagy/és bércsökkenést eredményezhet az amúgy sem túlfizetett szektorban.

Egy biztos, a gyakorlat fogja valójában megmutatni, kibírjuk-e, ha nem mehetünk minden áldott nap vásárolni. A régebben születettek jól tudják, hogy azelőtt több napra is bezártak a boltok, mégsem halt senki éhen.

Para, pánik vagy valami más?

Négy órakor már nincs kenyér sehol a városban, tudatta velünk telefonon az egyik munkatársunk, aki szerint még a száraz kiflit is becsomagoltatják az emberek és visznek, amennyit bírnak, vagy amennyi jut… Mindenki abban reménykedik, lesz még egy délutáni, rendkívüli szállítás kenyér- és pékáruból, remélhetőleg a boltok számoltak a tömegrohammal.

A falusi boltokban az ilyen „rendkívüli” helyzeteket úgy szokták megoldani, hogy előző nap összeírják, kinek mennyi kenyér kell, s annyit rendelnek. Így azoknak, akik feliratkoztak, biztosan jut, a többiek meg esetleg lógó orral távozhatnak…

(Fotó: TASR)

Az az igazság, hogy soha nem éltünk még ilyen jól. Legalábbis az az ember érzése, amikor nap mint nap óriási bevásárlókosarakkal közlekedő embereket lát a boltokban. Mintha csak szenvedélyünkké vált volna ez a pénztárcát és sokszor az idegeket sem kímélő foglalatosság. Persze, az átkosban sokkal könnyebb volt, mert a polcokon a mostani árumennyiségnek csupán a töredéke csábított vevésre, és a háztájiban megtermett a zöldség, a gyümölcs, mindenki nevelt baromfit, disznót. Manapság meg már ott tartunk, hogy a falusi ember is a városi hipermarketben veszi meg az olcsó zöldséget, mondván, nem érdemes túrni a kertet, kár a fáradtságért… Régen nem volt szokás teletömni a hűtőt és a fagyasztót. Inkább mindennap elmentek az emberek a boltba és megvették az aznapi főzéshez valót.

Ki kell mondanunk őszintén, sokak számára a vasárnapi vagy ünnepnapi nagybevásárlás, az üzletek járása szabadidős tevékenységgé is vált, aminek bizony egész családok hódolnak. Drága és egészségtelen hobbi ez, főleg akkor, amikor az időt a természetben, baráti társaságban is tölthetné az ember.

Akárhogy is csűrjük-csavarjuk, bizony komoly próbatétel lesz sokunk számára, ha ezentúl ünnepnapokon már nem mehetünk vásárolni. Majd az idő megmutatja, mennyire tudunk az új módihoz igazodni. Legközelebb egyébként augusztus 29-én, szeptember 1-jén és szeptember 15-én tartanak zárva a boltok.