Tibike az édesanyjával (Fotó: B. Vida Júlia)

Talán olvasóink közül többen még emlékeznek Nagy Tibikére, a dunaszerdahelyi izomsorvadásos kisfiúra, akiről tavasszal írtunk. Abban arról volt szó, hogy Tibike számára gyűjtés szerveztek, egy speciális kocsira, aminek segítségével végre kiszabadulhat a szobafogságból. A jóakaratú emberek összefogásának köszönhetően a „járgányt” nyár elejére sikerült megvásárolni. Most arra voltunk kíváncsiak, mennyire tudják kihasználni, hogy mobilisak lettek.

Nagy Gyöngyitől, Tibike anyukájától megtudtuk, határtalan volt az öröm, amikor a kocsi megérkezett, rögtön ki is próbálták De még nem használták sokat, mert a kisfiú annyira megszokta az ágyban fekvést, a mozdulatlanságot – egy éve fekszik –, hogy bepánikol, valahányszor megindul a kocsi.

„A ház előtt voltunk már párszor, mert amikor megindulnak a kerekek, akkor megijed, szédülésre panaszkodik. Már kapott gyógyszert pánikbetegségre, de annak idő kell, míg elkezd hatni. Ahányszor csak megindulunk kocsival, kiveri a víz. A minap is próbálkoztam, beraktam a járgányba, de mire elindultunk volna, azt mondta, vegyem ki belőle, mert rosszul van. Úgy látszik, csak az ágyban érzi biztonságban magát” – mesélte az édesanya, aki huszonnégy órás szolgálatot lát el beteg gyermeke mellett.

Pedig a jó levegő, a sok látnivaló jót tenne a kisfiú lelkiállapotának, aki majd egy éve a négy fal között éli az életét, s legfeljebb az ablakon keresztül tájékozódik a külvilágról.

„Amúgy mindig mondja, hogy mennyire szeretne elmenni a közeli üzletközpontba, a parkba… Ő vágyik, csak valahogy nem mer. Karaffa úr is mondta, hogy szívesen elvinné Tibikét Patonyba, az állatfarmra, de az autó is kerekes jármű, ami mozog, s attól ugyanúgy reszket, mint a kocsitól” – tudtuk meg Gyöngyitől, aki hozzátette, hogy nemrég egy orvosi kivizsgálást is a mentőben való utazástól való félelmében voltak kénytelenek visszamondani.

Szeptemberben újabb kontroll vár Tibikére, ezúttal a szívorvosnál, de hogy miként sikerül „berakni” a mentőbe, azt még az édesanya sem tudja… Reméli azonban, hogy Tibike idővel megbarátkozik a speciális kocsival, amibe a lélegeztetőgép is belefér és nagy sétákat fognak tenni a környéken.