Fotó: TASR

A Koalíciós Tanács augusztus 3-ai ülése a Kassa felé vezető R2-es gyorsforgalmi út építése körül kialakult problémákkal is foglalkozott. A Most-Híd már korábban jelezte, hogy a témát szeretné megnyitni a Koalíciós Tanács következő ülésén.

Az R2-es ügyében Gömörben már több tüntetést is szerveztek. Az embereknek nem tetszik ugyanis a pénzügyminisztérium Értéket a Pénzért nevű háttérintézményének elemzése, amely nem javasolta az R2-es további, Rozsnyó és Szádalmás közötti szakaszának megépítését. Ennek a részét képezné egy alagút is Szoroskőnél. Az intézmény a tervet nem tartja költséghatékonynak, és azt javasolja, hogy vizsgálják meg a már meglévő I. osztályú út felújításának és kiszélesítésének a lehetőségét, esetleges emelkedő sávokkal Szoroskőnél.

A háttérintézmény azt is megjegyezte, hogy az R2-es gyorsforgalmi úttal kapcsolatos végső javaslaton még dolgoznak, és keresik a megoldást, amely gyorsabban és olcsóbban megépíthető, mint az eredeti javaslat.

Érsek nem ért egyet az útszélesítéssel

Érsek Árpád (Most–Híd) közlekedési miniszter azonban nem ért egyet a már meglévő út két sávval való kiszélesítésével. Hasonlóképpen nem ért egyet azzal az érvvel sem, miszerint a régió munkanélkülisége a gyorsforgalmi út eredeti tervének megépítésével csak olyan arányban csökkenne, mint eddig is. Bugár Béla, a Most–Híd elnöke hozzáfűzte továbbá azt is, hogy az R2-es megépítése olyan cél, amely a kormányprogramban is szerepel. „Ha valaki ezt kétségbe vonja, akkor az a koalíciós szerződést vonja kétségbe” – jelentette ki az egyik tiltakozó akción Bugár.

A programnyilatkozatban az áll, hogy a kormány folytatja a közlekedési infrastruktúra fejlesztését, különösképpen az R2-es, R3-as, R4-es és R7-es építését. „A kormány folytatni kívánja a R2-es déli nyomvonalát Zólyom és Kassa között” – olvasható a kormánynyilatkozatban.

Marad az eredeti terv

A hét elején még úgy tűnt, nehezen születik megegyezés, mivel mindkét miniszter hajthatatlan volt. Peter Kažimír pénzügyminiszter kedden még azt állította, nem feltétlenül szükséges a gyorsforgalmi út megépítése Szlovákia déli régióiban. „Jobb megoldásnak tűnik, hogy nem két párhuzamos utat építünk, hanem megépítünk egy négysávos 1. osztályú utat, amely biztonsággal megbirkózik az ottani forgalommal, és megfelel a kényelmes közlekedés követelményeinek is” – nyilatkozta akkor a pénzügyminiszter.

Robert Fico kormányfő azonban leseperte az asztalról Kažimír embereinek a javaslatát, s a Koalíciós Tanács mai ülése után kijelentette, őt nem érdeklik valamiféle hivatalnokok nézetei. Az R2-es megépül, „világosan szerepel a kormányprogramban” – jelentette ki a kormányfő.

Bugár Béla, a Most–Híd elnöke azonban elismerte, hogy az R2-es végül azért mégis egy kicsit másképpen fog kinézni, mint ahogy az eredeti tervekben szerepel. Kriványnál például nem lesznek felüljárók, Szoroskőnél pedig csak egy alagút lesz, mondta. „De további késlekedést már nem engedhetünk meg maguknak” – fűzte hozzá Bugár.

Plavčan másik pályázata helyett újat írnak ki

A Koalíciós Tanács mai ülésének másik témája az oktatási tárca uniós alapok elosztásával kapcsolatos botránya volt, amellyel portálunkon korábban már részletesen foglalkoztunk. Az ellenzék Peter Plavčan miniszter lemondását követeli emiatt, továbbá azt is, hogy az SNS mondjon le az oktatási tárcáról. Az uniós alapok elosztásának ügyével a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség is foglalkozik. Az oktatási tárca a rendőrségi vizsgálattal kapcsolatban nem hajlandó állást foglalni, a tárcavezető azonban azt állítja, örül, hogy az illetékes hatóságok nem tétlenkednek.

A tárca két szóban forgó pályázati felhívása közül az egyik, az ipari kutató- és fejlesztőközpontok támogatását szolgáló már lezárult. A miniszter szerint ennél már folyamatban van az Állami Számvevőszék szokványos ellenőrzése. A másik, a hosszú távú stratégiai kutatást és fejlesztést támogató pályázat esetében, amelyre a főiskolák és a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke hívta fel a figyelmet, a miniszter már felkérte az Európai Bizottságot az ellenőrzésre.

A kormányfő korábban videóban reagált azokra a médiában közzétett információkra, miszerint a tudomány és a kutatás fejlesztésére szánt uniós alapok elosztása kapcsán felmerült a korrupció gyanúja. Fico szerint az ilyen kijelentéseknek semmilyen jelentőségük sincs a bűnüldöző szervek számára. „Ha harcolni akarunk a korrupció ellen, akkor még folyamatában jelenteni kell azt” – fűzte hozzá a kormányfő.

A koalíció megtartotta Plavčant

Személyes következményei nem lesznek az ügynek, a kormányhármas mai találkozója után Andrej Danko, akinek pártja a tárcáért felelős, ugyanis bejelentette, hogy Peter Plavčan oktatási miniszter a posztján marad.  „Ha bebizonyosodott volna a közvetlen korrupció vagy Plavčan miniszter rossz szándéka, már rég nem lenne a helyén” – jelentette ki a parlament elnöke. Danko arról is tájékoztatott, hogy Plavčannak javasolni fogja az oktatási tárca uniós merítésének teljes felülbírálását, továbbá azt is, hogy állítsa le azokat a pályázati felhívásokat, amelyek magántársaságok kezébe juttatnák az uniós alapokból származó pénzeket.

Robert Fico mindehhez hozzáfűzte, készek ebben a témában az Európai Unió szerveivel is tárgyalni, amelyek Szlovákia uniós merítését leállíthatnák.  Fico megerősítette azt a korábbi kijelentését, miszerint a korrupció feltételezéséről szóló kijelentések önmagukban semmiről sem szólnak, és újfent felszólította az embereket, mindenkit, hogy a korrupció gyanújával a rendőrséghez forduljanak, ne pedig a médiához. Mert „az csak arra jó, hogy a „dzsihád” a kormányt támadja. Ez senkinek sem segít” – fűzte hozzá a kormányfő.

Az OĽANO szerint hazaárulás a Koalíciós Tanács döntése

Az ellenzéki párt szerint az, ami a Koalíciós Tanács mai ülésén történt, felér egy hazaárulással. „A legfontosabb tárcát az SNS kezében hagyták, ráadásul még annyi tisztelet sem volt bennük az emberek iránt, hogy a minisztert Szlovákia történelmének egyik legnagyobb botránya miatt leváltsák” – jelentette ki az OĽaNO-NOVA képviselője, Veronika Remišová. Véleménye szerint Fico nem háríthatja a felelősséget az emberekre és a médiára, mert „az elrontott és korrupciós pályázati felhívásért a kormány viseli a teljes felelősséget”. A képviselő asszony szerint az OĽaNO javaslatot fog benyújtani a parlament elé Plavčan leváltására.

Az ellenzéki SaS oktatásügyi szakértője, Branislav Gröhling ehhez még hozzáfűzte, ettől fogva a nemzetiek jelöltjének több milliós botrányaiért nemcsak ő maga és a pártja lesz a felelős, hanem az egész kormánykoalíció.

„A Smer-SD, SNS és Most-Híd pártok bebizonyították, hogy képtelenek a korrupciót kivizsgálni, valószínűleg azért, mert nem is akarják” – állítja a liberálisok képviselője hozzáfűzve, Danko csak a 288 milliós második pályázati felhívásról beszélt, az első, 301 millió euróssal azonban alig foglalkozott. Pedig éppen ez az, amelyre a legtöbb gyanú vonatkozik.

(Aktuality.sk, TASR/Felvidék.ma)