Fotó: Tomáš Benedikovič, DenníkN

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke ma telefonos üzenetben arra kérte koalíciós partnereit, hogy augusztus 25-ére hívják össze a Koalíciós Tanács ülését.

A pluska.sk portál szerint további kérése volt, hogy a kormányülést bizonytalan ideig halasszák el. A kormányülés rendes időpontja egyébként szerdán lenne, s a nyáron egyszer már elhalasztották az SNS és a Smer-SD közötti összetűzés miatt.

A Szlovák Nemzeti Pártnak három minisztere van a kormányban, Peter Gajdoš a védelmi tárca élén, Gabriela Matečná a mezőgazdasági minisztérium élén, és a tisztségéből távozó Peter Plavčan oktatási miniszter.

A kormányfő erre a hétre jelezte a Koalíciós Tanács ülését

A koalíciós Smer-SD, Most-Híd és SNS vezetőinek, Robert Ficónak, Bugár Bélának és Andrej Dankónak e héten kellene találkozniuk a Koalíciós Tanács ülésén, erősítette meg Robert Fico kormányfő, a pontos időpontról azonban nem szólt.

Továbbra is várja az új miniszter személyére vonatkozó javaslatot az SNS-től, aki a távozó Peter Plavčant váltaná a posztján. Amennyiben az SNS Plavčan távozásáig nem áll elő új jelölttel, a kormányfő felkéri Andrej Kiska köztársasági elnököt, hogy az oktatási tárca vezetésével az SNS valamelyik miniszterét bízza meg. Fico korábban már utalt rá, hogy a tárcát átmenetileg Gajdoš vezethetné.

Plavčan a múlt héten jelentette be a posztról való távozását, azt követően, hogy Robert Fico felszólította erre, amit az SNS elnöke, Andrej Danko is elfogadott. Ennek oka a tudomány támogatására szolgáló uniós alapok szétosztása volt a tárcánál, amire Plavčan nem tudott meggyőző magyarázatot adni. A botrány kirobbanása után koalíciós válság alakult ki, mivel Danko szeptemberi hatállyal felmondta a koalíciós szerződést.

A kormánykoalíciónak továbbra sincs alternatívája

A koalíciós vezetők megegyeztek abban, hogy ennek a kormánykoalíciónak nincs alternatívája, és szeretnék tovább folytatni az ország kormányzását. Majd az SNS feltételekkel állt elő, amelyeket még azt megelőzően közzétett a médiában, mintsem partnereinek bejelentette volna. A pártvezetők hivatalosan már nem találkoztak, bár jelezték a tárgyalásokat. Végül mégis megegyeztek abban, hogy záradékot készítenek a koalíciós szerződéshez.

Ezt követően került sor Plavčan távozásra való felszólítására, amit Danko először árulásnak minősített. Később azonban mégis elfogadta azt, majd négynapos szabadságra ment, hogy átgondolja, hogyan tovább a koalícióban, s hogy egyáltalán folytatja-e ténykedését a nagypolitikában. A négy nap már letelt, Danko azonban egyelőre nem nyilatkozott. A Smer-SD és a Most-Híd elutasítják az előrehozott választások lehetőségét, Fico kinyilvánította abbéli szándékát, hogy folytatni szeretné a kormányzást ebben a felállásban.

(TASR/Felvidék.ma)