VI. Felvidéki Ministráns Olimpia - csoportkép a Nagyboldogasszony templom előtt (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A felvidéki ministránsok seregszemléje az elmúlt évhez hasonlóan az idén is Szőgyénben került megrendezésre, augusztus 9-12-ig.

A hatodik alkalommal megrendezett találkozót hajdan Farkas Zsolt hívta életre, aki jelenleg a szőgyéni egyházközség plébánosa, és a párkányi egyházi körzet iskolaesperese. Segítői voltak Andrusko Gyula érsekújvári káplán, továbbá a régi ministránsok, helyi fiatalok, templomi felolvasók, egyházközségi tagok, akik szívükön viselték a rendezvény sikerét.

Az eseményre a Felvidék huszonkét helységének plébániája küldött ministránsokat, név szerint Alistál, Bacsfa, Besenyő, Béke, Csallóközcsütörtök, Csúz, Ekel, Érsekújvár, Helemba, Ipolykeszi, Kisújfalu, Köbölkút, Kőhídgyarmat, Muzsla, Nagykér, Nagymagyar, Nagymácséd, Nagyszarva, Nyitra, Szőgyén, Somorja és Udvard.

Bíró László püspök atya is kapott egy labdát (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Az 55 ministráns mellé társultak a hajdani, immár felnőtt ministránsok, mintegy harmincan, akik versenyen kívül kapcsolódtak be a sportjátékokba, és segítették azok lebonyolítását. A helyi szervezőkhöz, segítőkhöz naponta társultak vendégek, közéleti személyiségek és lelkiatyák, így napi 100-120 személlyel részvételével zajlott az olimpia.

Miként a sportolimpia a világ sportolóinak legnagyobb rendezvénye és seregszemléje, így a ministránsolimpia megszólította azokat a gyerekeket és fiatalokat, akik a lelkiatyák munkáját segítik, és szolgálnak az Úr asztalánál.

Két kategóriában 8 csapat mérte össze rátermettségét a következő sportágakban: váltófutás, futball, röplabda, asztalitenisz. A szellemi erőnlét sakkban és a ministránskvízben nyilvánult meg, amikor bibliai és egyháztörténeti jártasságukról adtak tanúbizonyságot, de a ministránsi szolgálat és a liturgia ismeretei is próbára tették tudásukat.

A megnyitó ünnepségen Vígh Gábor, Szőgyén polgármestere üdvözölte a vendégeket. Jelen volt Farkas Iván és Szigeti László, a Magyar Közösség Pártja Nyitra megyei önkormányzatának képviselői, és Bolya Szabolcs, az MKP érsekújvári járási elnöke. Fellobbant az olimpiai láng, melyhez társultak a rendezvény jelképei, az olimpiai lobogó az öt karikával és a kereszttel, a nemzeti lobogó, majd a résztvevők logóval díszített pólóban vonultak a szentmisére.

A kiértékelés pillanatai – díj – és ajándékeső (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A nyitó szentmisét Viliam Judák nyitrai püspök celebrálta azon lelkiatyák jelenlétében, akik elhozták ministránsaikat a találkozóra. A második napon megtisztelte a rendezvényt Bíró László tábori püspök, ő mutatta be a szentmisét. A harmadik napon a Mária Rádió felvidéki vezetője, Lépes Lóránt atya tett látogatást, aki elhozta vendégét, a Zambiából érkezett Kwaku Mwanza atyát. A távoli vendég szólt a gyerekekhez, elmondta, miként élnek hazájában a hasonló korú fiúk, milyen nehéz körülmények között és megpróbáltatások árán járhatnak iskolába.

A záróünnepség szentmiséjét Gyurcso Zoltán, a nyitrai egyházmegye püspöki helynöke mutatta be, jelen voltak Csaba testvér Köbölkúton táborozó „gyermekei” Nagy Gábor lelkiatyával, akiket elkísértek a köbölkúti Stampay János cserkészcsapat tagjai is.

A négy nap alatt összesen 21 lelkiatya misézett, és két napon át a táborozókkal volt Karaffa János atya, a Pázmaneum Társulás elnöke is.

Kísérő rendezvény volt a helyi önkéntes tűzoltók autójának átadása, melyet a szőgyéni önkormányzat támogatásával vásároltak. Zsolt atya felszentelte és megáldotta a tűzoltókocsit. Jelen voltak a szőgyéni testület tagjai vezetőjükkel, Porubszky Zoltánnal és a párkányi testület néhány tagja Kiánek Zsolt és Fábián György vezetőkkel.

Zárószentmise Gyurcso Zoltán püspöki helynök atyával (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A szombati program szintén rendhagyó volt. A szentmise előtt az olimpia résztvevői találkoztak a fűri motorostalálkozó résztvevőivel. Több mint félszáz motoros sorakozott fel a Nagyboldogasszony-templom mögött, ahol Zsolt atya imát és áldást mondott, és Szent Kristófnak, az úton lévők védőszentjének védelmét kérte a motorosok számára.

Az olimpia szervezői gondosan készítették elő a rendezvényt, és felkészülve várták a vendégeket. A záróünnepség az olimpiához méltó és rangos volt. Minden jelenlévő oklevelet és ajándékot kapott. Osztottak arany-, ezüst- és bronzérmet mindkét korosztályban, minden sportágban, és a megmérettetést jelképező kupát a győztes csapatoknak.

Farkas Zsolt atya reményét fejezte ki, hogy a jövőben is lesznek olyan segítők, akiknek munkájával és önfeláldozásával megszólíthatják a felvidéki ministránsokat az immár hagyományos rendezvényre, és egyre több fiú vállalja majd a fizikai, lelki és szellemi megmérettetést, ezzel is erősítve a keresztény katolikus és nemzeti értékeket, megtapasztalva a közösség megtartó erejét.

A Jópásztor Alapítvány, a Pázmaneum Polgári Társulás és a szőgyéni egyházközség szervezéséhez hozzájárult a szőgyéni önkormányzat, a Csongrády Lajos Alapiskola, támogatta Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága, felvidéki és helyi vállalkozók, segítők, szimpatizánsok és hívek, mindazok, akik anyagi, fizikai vagy erkölcsi segítséggel járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.