Az ipolybalogi székhelyű Palóc Társaság elnöke, Z. Urbán Aladár úr, a Magyar Kultúra Lovagja, szervezésében két alkalommal vehettem részt, húgommal együtt, egy kedves baráti társaság „befogadott” tagjaként hon- és történelemismereti kiránduláson. Az összeszokott, több éve együtt barangoló társaságba régi jó barátnőm, H. Duray Éva ajánlott be.
A 2016-os esztendő nyarán Erdélybe vitt az utunk. A Kalota, az Aranyos és részben a Szamos folyók mentén található, a magyar múlt emlékeivel telített helyet: több fiatornyos református templomot, kastélyokat, múzeumokat, jeles íróink, költőink szülőhelyét, síremlékét látogattuk meg.
A hét napra tervezett kirándulás legszebb élményét számomra Kalotaszentkirály település tartogatta. Alig vártam, hogy lássam a helyet, ahol legkedvesebb költőm, Ady Endre megírta egyik legcsodálatosabb versét, A Kalota partján címűt. Annyiszor elképzeltem, és most saját szememmel láthattam a hidat, amelyen a templomból jövet vonultak „az ölelő júniusi nyárban” a színes népviseletbe öltözött „ nyugodt, nagyságos arcú” magyarok. Ez a szépség „áhítattal, biztossággal és nyugalommal” töltötte el a költőt, és meghozhatta élete döntő elhatározását … És a híd alatt, mélyen ott folyik, a nyáron igen sekély vizű Kalota. Amikor mi láttuk, két kis ágra szakadt, vizével zöldellő szigetecskét ölelt körül…
Könyves Kálmán, IV. Béla és Szent László nyomában
A 2017-es év nyarára tervezett kirándulásra való felhívás vezetőnk részéről így hangzott: „Honszerető barangolásra indulunk, magyar emlékek nyomában – Horvátországba.”
Ez nyolc napra tervezett út volt, ugyanazzal a kedves társasággal, amely a Zrínyiek és a Frangepánok, a legjelentősebb horvát, de magukat büszkén magyarnak is valló főnemesek emlékhelyeinek megtekintésével kezdődött. Csáktornya, Trakostyán, Ozaly várát, múzeumát tekintettük meg utunk legelején, a magyar határ szomszédságában. A horvát és angol nyelvű feliratozásból kitűnt, hogy a jelen kor horvát embere milyen büszke nagyjainak hőstetteire, hűségére, a magyar történelemben betöltött szerepére. Kerestük persze a magyar nyelvű feliratozásokat is, de egyetlenegyet sem találtunk…
Néhány napot az Isztriai-félszigeten töltöttünk. Póla (Pula) és Fiume (Rijeka) után végre a vágyott Abbáziában (Opatija) kötöttünk ki. Két éjszakát töltöttünk a múlt, a monarchia légkörét idéző kellemes Grand hotel Belvedereben, élveztük a személyzet kedvességét, a tágas, este gyönyörűen megvilágított terasz adta pihenési lehetőséget, a terasz alatt a sétányt és a sétány alatt az Adriai-tenger simogató zöldeskék vizét, amelyben többször megmártózhattunk…
Isztriát elhagytuk, s útitervünk szerint vonultunk a dalmát tengerparton végig egészen Spalatóig (Split) – magyar királyaink nyomában.
Kik voltak ezek az uralkodók, milyen esetekkel írták be nevüket a szomszéd keresztény nép, a horvátok történelmébe?
Dalmácia Könyves Kálmán királyunk (1095-1116 között uralkodott) szerzeménye volt, 1102-ben koronázták őt királlyá Tengerfehérvárott (Biograd). S ennek emlékére 1105-ben Zárában (Zadar) harangtornyot építtetett, melyen latin felirat hirdeti, magyarra fordítva, a következőket : „A győzelmet követően a béke Istentől nyert jutalma után, miután bevonult Zárába, Magyarország, Horvátország és Dalmácia királya, saját költségén építtette és emeltette Szűz Máriának ezt a tornyot : Rex Colomanus” – olvashatjuk ma is a kőbe vésett feliratot.
Ezután következtek azok a várak, városok, ahol a tatárok elől családjával együtt menekülő szerencsétlen IV. Béla királyunk (1235-1270 között uralkodott), 1241-42-ben megfordult. Volt, ahol befogadták őket, volt, ahol nem. Spalato (Split) városa a tatárok támadásától rettegve nem fogadta be a családot, így a közeli Klissza (Klis) várában húzódtak meg, ahol az Isten kegyelmébe ajánlott gyermekük, a későbbi Szent Margit nevű lányuk született. Innen szerencsére tovább tudtak menekülni üldözőik elől, Trau (Trogir) szigetére, ahol szeretettel befogadták őket, s végül is megmenekültek, s velük együtt egész Magyarország.
Számomra a legmeghatóbb élmény annak az ezüsttel és gyöngyökkel hímzett ruhadarabnak – kámzsának – a megtekintése volt, amelyet a király hálából Trau szigetének ajándékozott a tatárok elvonulása, 1242 után.
Utunk utolsó állomása az érdekes, izgalmas főváros Zágráb (Zágreb) volt. A város felemelkedéséhez két királyunk is hozzájárult. Az első Szent László (1077-1095 között uralkodott), aki Szent István emlékére 1094 táján a Zágrábi Püspökséget megalapította… Ennek tiszteletére 1217-ben , éppen 800 éve szentelték fel a Mária Mennybemenetele templomot.
A másik királyunk IV. Béla, aki a menekülésekor való befogadásáért hálából a tatárok elvonulása után, 1242-ben szabad királyi városi rangot adományozott Zágrábnak, amely azután nagy fejlődésnek indulhatott.
Minden tekintetben nagyszerű, felejthetetlen kirándulás volt. Amit főszervezőnk kívánt nekünk, résztvevőknek utunk elején, teljesült. Isten áldásával szerencsésen jártunk, jó egészségben, baj nélkül haza jutottunk, a baráti kapcsolatok még jobban megerősödtek köztünk, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk.
