Az aranyérmes Hagymási Réka és Szabó Ágnes női kajakpáros (Fotó: MTI)

A magyar vízi sportolók ismét bebizonyították, hogy nem véletlenül tartoznak a világ élvonalába. A csehországi Račicében rendezett kajak-kenu világbajnokság mai zárónapján hét értékes érmet gyűjtöttek be.

A Hagymási Réka, Szabó Ágnes kajak kettes nagy meglepetésre lett első 200 méteren, míg Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina és Vad Ninetta favoritként nyert K-4 500-on. Másodikként zárt az 1000 méteres férfi kajaknégyes, valamint Horváth Bence K-1 200-on, bronzot pedig két 200-as kenus egység szerzett: Devecseriné Takács Kincső egyesben, míg a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó párosban.

A férfi kajaknégyeseknél a pályafutása 15. vb-jén szereplő, háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán vezette kvartett – Tóth Dávid, Ceiner Benjámin és Pauman Dániel – nem rajtolt túl jól, de 250 méternél már az élbolyban volt. Végül csak néhány centiméterrel maradtak le az ausztrálok mögött.

„Nagyon jó eredmény ez! Boldog vagyok, hogy újra itt lehettem ebben a csapatban. Nagyot harcoltunk az ausztrálokkal, kívülről is izgalmas lehetett, hogy 6-700 méteren keresztül fej fej mellett haladt a két hajó” – mondta Kammerer, hozzátéve: 20 éve, ami sportpályafutását kezdte, nem gondolta, hogy 2017-ben még mindig itt lesz.

A Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin és Pauman Dániel férfi kajaknégyes (Fotó: MTI)

A plovdivi kontinensviadalon második Horváth remekül evezett az elő- és a középfutamban, s a döntőben is szinte végig harcban volt az aranyéremért. Az olimpiai bajnok Liam Heath-szel vívott nagy csatát, de ebből végül megint a brit jött ki győztesen, így csakúgy, mint az Eb-n.

„Nagyon jó pályát mentem, tökéletes volt. Nagyon örülök az ezüstéremnek, boldog vagyok. Az Eb-n közelebb voltam a brithez, most azonban a végén kicsit szétesett a mozgásom. Örülök, hogy bizonyítani tudtam azoknak az embereknek, akik kételkedtek bennem” – nyilatkozta a 25 éves győri kajakos.

Jól teljesített klubtársa, Takács Kincső is – az Eb ezüstérmese – aki ezúttal a dobogó alsó fokára állhatott fel.

„Semmit nem érzékeltem abból, hogy hol vagyok, így nagyon megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy sikerült bronzot szereznem. Végig az járt a fejemben, hogy ezt a párosunkért, Balla Virágért is csinálom, hiszen egész évben együtt készültünk, ez a közös munkánk gyümölcse” – fogalmazott a 23 éves Takács.

Mindent beleadtak

Meglepetésre a sprinterek páros számaiban is jutott érem a magyaroknak, ráadásul nem is egy. Előbb az Eb-n harmadik Hajdu, Fekete kenus duó nagyot küzdve a harmadik helyen csapott a célba, majd az Eb-n még csak hatodik Hagymási, Szabó kajak kettes versenyzett óriásit, aminek a végén elsőként értek célba.

„Az utolsó pillanatig nem tudtuk, hogy mi van, boldogok vagyunk, hogy mi nyertünk. Nagyon sokat készültünk az elmúlt öt hétben” – mondta a 24 éves, honvédos Hagymási. A 22 esztendős Szabó (KSI) hozzátette: ez az egy számuk volt a vb-n, amelyen mindketten újoncok, így mindent beleadtak.

A délelőtt utolsó magyar érdekeltségű döntője, a női kajaknégyesek 500 méteres futama is  érmet hozott.

Ebben az olimpiai számban Magyarország friss Európa-bajnokként érkezett a cseh városba a Takács Tamara, Medveczky, Fazekas-Zur, Vad kvartett nyert júliusban, Plovdivban, azzal a különbséggel, hogy akkor a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur helyett Lucz Dóra ült a hajóban. A magyarok most a gyengébb rajt után 200-nál már az élen álltak, és a folytatásban sem engedtek maguk elé senkit, a lendületük kitartott a célig.

Az aranyérmes Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina és Vad Ninetta (Fotó: MTI)

„Próbáltam nem koncentrálni az ellenfelekre, csak magunkra, csak úgy repült alattunk a hajók, és a végén is volt bennünk erő, kijött a csapatmunka” – mondta a vezérevezős Takács.

A délután híre, hogy a kajakos Bodonyi Dóra is aranyérmet szerzett 5000 méteren a kajak-kenu világbajnokság zárónapján.

(Forrás: MTI)