Pétervárad 1849. szeptember 5-én kapitulációját követően már csak a komáromi erőd tartotta magát, s miközben Klapka György honvéd tábornok és Haynau császári-királyi táborszernagy között folytak a vár megadásának feltételeiről szóló tárgyalások, sajnálatos események árnyékolták be a várőrség utolsó heteit.
A fenti esetekről Klapka tábornok az alábbiakat írta visszaemlékezéseiben: „Az ellenség izgatásaival egyidejűleg ellenséges emisszáriusok is lopóztak a várba, akik a csapatokat felbujtogatták s arra igyekeztek rábírni, hogy mondják föl az engedelmességet följebbvalóiknak. Én, hogy a szökéseknek és lázongásnak elejét vegyem, kényszerítve láttam magamat kegyetlen és elrettentő büntetéseket szabni. Ez volt a legnehezebb kötelességem egész hadjáratunk alatt!”
Először 1849. szeptember 12-én a somogyi 61. honvédzászlóalj (másutt a somogyi 60. és a szabolcsi 48. honvédzászlóalj említése szerepel, oly módon, hogy a szabolcsiak közül két honvédet ki is végeztek) állományából szökött meg negyvennyolc tót közlegény, akik közül a felkutatásukra küldött huszár járőrök harmincat elfogtak és az erősség falai közé kísértek, miközben pár császári vértest is foglyul ejtettek. Aztán a világoskék egyenruházatú, fehér zsinóros hajdúsági 17. Bocskai-huszárezred osztályának egyik önkéntes százada – amely korábban vitézül helytállt az 1849. évi nyári harcokban – mondta fel az engedelmességet, mondván, ők egy esztendei szolgálatra szegődtek, önkéntesi idejük letelt, s haza akarnak menni.
A kecskeméti Dékány Rafael, a pesti 25. honvédzászlóalj őrmestere is megemlékezett arról, hogy „Komáromban olyan esetek fordultak elő, melyek az oly hősi elszántsággal harczoló őrsereg dicsőségére, némelyek meggondolatlansága és gyáva kicsinyhitűsége következtében homályt vetett. A várat körülzároló osztrák hadsereg ugyanis, a magyar táborba csempészett csábító felszólításai által, többeket rábírt az őrseregben szolgáló oláh, német és tót újonczok közül, hogy hozzájok szökjenek, minek következtében többen tényleg át is szöktek (…) mások szökés közben előőrségünk által elfogatván, agyonlövettek, vagy 100-100 botütéssel büntettettek, sőt a különben oly derék Bocskay-huszárok egy része azon okból, hogy az ő szolgálati idejök már lejárt, tömegesen kezdett nyugtalankodni, és felmondta az engedelmességet. Klapka kijelentette nekik, hogy ha alá nem vetik magukat parancsainak, megtizedelteti őket és 24 órai időt engedett nekik a meggondolásra; a határidő eltelte után ismét maga elé parancsolta őket és miután előbbi határozatuk mellett, hogy ők tovább nem szolgálnak, megmaradtak, még egy órai gondolkozó időt engedett nekik, de már ez idő alatt egyúttal megtétette az előkészületeket is az ítélet végrehajtására, s miután az óra elteltével is makacsul ragaszkodtak előbbi elhatározásukhoz, hetet főbelövetett közűlök. Ez a szükségszülte szigorúság azután meg is termette gyümölcsét, mert a Bocskay-huszárok maguk kérték Klapkát, hogy a legközelebbi ütközetnél őket állítsa a legveszélyesebb pontra, hogy ezt a szégyenfoltot német vérrel moshassák le a Bocskay-huszár névről (…)”
Szeremlei Samu Magyarország krónikája az 1848. és 1849. évi forradalom idejéről című, 1867-ben Pesten megjelent munkája a következőkben tett említést az 1849. szeptember 15-én, szombaton lezajlott eseményekről: „A 61. zászló aljbeli jobbára tót és oláh ujonczok közül szept. 12-én 48-an elszöknek a várból, de nagy részben (30-an) foglyokként visszahurczoltatnak. A Bocskay-huszárok egy százada pedig, megtudván, hogy ez ezredből három osztály, mely a temesvári csatából elfutott, már otthonn van, hangosan kivánja elbocsáttatását azon az okon, mert szolgálati ideje letelt. Klapka beszédére a Bocskayak ugyan elállnak kivánságuktól s lecsillapodni látszanak, de nemsokára nyiltan fölmondják az engedelmességet s hazabocsáttatásukat fenyegetődzések közt kezdik ujra követelni. Ekkor közülük 75-en halálra itéltetnek. Klapka azonban kegyelmes akarván lenni, a huszárok közül csak 7-et lövet agyon, a szökevény honvédek közül pedig 8-on hajtatja végre a halálitéletet (szept. 15-én). Másnap a vörös republikánus Thalyt [azaz Thaly Zsigmond mérnökkari alezredest, korábbi erődítési igazgatót, aki társaival Klapka eltávolítására és a Csallóközi köztársaság kikiáltására készülődött], harmadnap a »Komáromi Lapok« ifju szerkesztőjét záratja el a várparancsnok, mivelhogy mindketten izgattak ellene.”
Klapka tábornok elejét akarta venni a további szökéseknek és zendülési kísérleteknek, s mivel korábban már statáriumot hirdettek az erőd területén, példát akart statuálni a várőrség számára, hogy szökés és parancsmegtagadás esetén nincs pardon! 1849. szeptember 15-én (másutt: szeptember 14-én) került sor nyolc 61-es honvéd és hét Bocskai-huszár por és golyó általi kivégzésére. A Cigánymezőn végrehajtott executio – elrettentő célzattal – nagy nyilvánosság előtt történt, ugyanis hat honvédzászlóalj teljes állományát rendelték ki, ill. minden honvédzászlóaljtól huszonnégy-huszonnégy honvédet és a Bocskai-huszárok 2. századát.
Klapka ezen erélyes lépésével elérte célját, hiszen az erőd feladásáig sem szökés, sem lázongás nem ütötte fel a fejét a várőrség soraiban.
