Az előadás egy pillanata (Fotó: Beke Beáta/Felvidék. ma)

A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház társulatának egyhetes felvidéki turnéja a Rozsnyói Meseszínház meghívására, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg szeptember 18-a és 22-e között. A rest legényről szóló bábelőadásukat nyolc alkalommal mutatták be.

„Azt szerettük volna megmutatni, hogy közel ezer kilométerre innen, egy másfajta alkotóműhelyben ugyan, de ugyanazt a kultúrát műveljük, ápoljuk mi is. A darabbal voltunk Rozsnyón, Buzitán, Várhosszúréten, Feleden, Tornalján és Pelsőcön. Nagyszerűen éreztük magunkat, vendéglátóként is jelesre vizsgáztak a felvidékiek, s a gyerekeknek és a pedagógusoknak nagyon tetszett az előadás” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Péter Orsolya, a társulat művészeti vezetője.

Összehangolt munka (Fotó: Beke Beáta/Felvidék. ma)

A társulat A rest legényről című magyar népmese bábjáték-feldolgozását hozta el a Felvidékre. Az előadás az asztali bábjátszás és az árnyjáték kombinációja. A darab különlegessége, hogy népies zene az alapja, melyet a csíkszeredai Kedves zenekar vezetője, Roman Hunor alkotott, és ez meghatározó az előadásban.

A mese főszereplője, rest Jankó egy olyan figura, akit a világ restnek bélyegez. Az előadók azonban azt szerették volna megmutatni, hogy ettől ő még jó ember, aki az aranyhalacskától kap egy adottságot, amivel nem él vissza és ettől válik jóvá. Ezért pozitív és szerethető figura. Az előadással a másság elfogadásának a fontosságára szerették volna felhívni a gyerekek figyelmét, hiszen első látásra ítélkezni nagyon könnyű, ám nagyon fontos megismerni a másik embert és megtalálni a jó oldalát.

„Nagyon sokat jelentett nekünk, hogy a Felvidékre jöhettünk”

A Cimborák Bábszínház huszadik éve, egyedüli magyar nyelvű bábszínházként tevékenykedik a Székelyföldön. A társulat kilenc tagot számlál. Közel harmincnégy előadást alkottak és játszottak el, s nemcsak Sepsiszentgyörgyön, a Székelyföldön, hanem Erdélyben a szórványterületeken is játszanak.

Péter Orsolya, a társulat művészeti vezetője véleménye szerint fontos, hogy a Kárpát-medencében a határon túli magyar bábszínházak és bábozással foglalkozó közösségek ismerjék egymás munkáját, és kapcsolatban legyenek egymással. „Az együttműködés ápolása, fenntartása rendkívül fontos. Nagyon sokat jelentett nekünk, hogy a Felvidékre jöhettünk. Első próbálkozás volt ez, de nagyszerűen sikerült, így bátorságot kaptunk a folytatásra.”

A nézősereg (Fotó: Beke Beáta/Felvidék. ma)

„Nemcsak a mi meseszínházunk húszéves, hanem a Cimborák Bábszínház is. Ez a turné kapcsán derült ki. Egyidősek vagyunk, és húszéves kapcsolat van köztünk. Mi az ő meghívásukra már játszottunk Háromszék megyében előadásokat, és már akkor elterveztük, hogy meghívjuk őket hozzánk. Idén sikerült olyan pályázati lehetőségeket megragadni, amelyek ezt lehetővé tették, hiszen több mint ezer kilométerre vagyunk egymástól” – tudtuk meg Badin Ádámtól, a Rozsnyói Meseszínház vezetőjétől.

A Rozsnyói Meseszínház húszéves fennállását egy jubileumi évaddal ünnepli, amelyet a sepsiszentgyörgyiek turnéjával indítottak. Az évad keretében a meseszínház saját előadásain kívül több vendégelőadást is tervez. Így került sor a Cimborák Bábszínház előadásaira Gömörben és környékén. Novemberben Arany János daloskönyve, Dsupin Pál műve, majd a Kojot, a Cseh Tamás mesekönyve alapján készült indián mese következik az előadások sorában. Tavasszal egy mini bábfesztivált, a Pöttöm Mesefesztivált készülnek megvalósítani családi bábszínházak részvételével.