Lubyová átveszi a kinevezési okmányt a köztársasági elnöktől (Fotó: TASR)

Andrej Kiska köztársasági elnök ma beiktatta hivatalába az új oktatásügyi minisztert, Martina Lubyovát, akit a Szlovák Nemzeti Párt jelölt Peter Plavčan  helyére. Lubyová a Szlovák Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézetének az igazgatója.

„Az Ön munkájától fog az függeni, hogy Szlovákia tanuló, vagy az oktatás szempontjából a műveletlen diákok országa lesz-e” – mondta az új miniszternek Kiska.

Kiska: Az oktatásügyi tárca jelenleg demoralizált

„Olyan feladatok állnak Ön előtt, amelyek jelentőségükben a hatalmon lévő kormány választási időszakát is meghaladják, valamint sürgető menedzseri kihívások is megoldásra várnak. Az uniós pénzügyi források szétosztása körül kialakult botrány miatt az oktatásügyi tárca demoralizált, jelentős mértékű bizonytalanság és káosz jellemzi a jelenlegi viszonyokat” – állapította meg az államfő.

Kiska szerint végleges megoldást az jelentené, ha törölnék az oktatásügyben megjelent, az uniós források felhasználását célzó felhívásokat, amelyek miatt Peter Plavčan is lemondásra kényszerült. Az államfő Lubyovától olyan új intézkedéseket vár el, amelyek lehetővé teszik, hogy az élvonalbeli szlovákiai kutatócsoportok és innovatív cégek tudományra és kutatásra fordítható forrásokhoz jussanak.

Lubyová: Az oktatásügybe nem lehet belekeverni politikát

Martina Lubyová a mai sajtótájékoztatón felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy nem tagja a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS), mint ahogy nem volt tagja egyetlen politikai pártnak sem. „A nemzeti érzés azonban összeköt ezzel a párttal” – közölte Lubyová, aki kifejezetten örül az új munkakörének, hiszen szakemberként állhat az oktatásügy élére.

Lubyová megfogalmazása szerint a nemzetiek vezérének, Andrej Dankonak „nem kellett sokáig győzködnie” a miniszteri poszt betöltéséről, hiszen célja, hogy „akadémikusként reformálja meg az oktatásügyet” közölte az új miniszter. Lubyová a „Tanuló Szlovákia” oktatási programra szeretne összpontosítani, ezzel szeretné jelezni, hogy támogatja a folytonosságot. Ezt a programot a kormánynak is be fogja nyújtani és rövid időn belül egy cselekvési tervet is kidolgoz majd.

Az új miniszter fontosnak a szociális párbeszédet és az oktatásügyben dolgozók további béremelését. Kiemelt figyelmet kíván fordítani a kutatásra és fejlesztésre szánt uniós források merítésére, ezzel kapcsolatban szeretné tisztázni Brüsszellel azt, hogy tulajdonképpen milyen hiányosságokat ró fel Szlovákiának. „Ma már olyan fázisba lépett a társadalom, hogy a politikusok tudomásul veszik, az oktatásügyi tárca nem válhat a politizálás áldozatává” – fogalmazott az új miniszter. Hozzátette, Andrej Danko ígértet tett neki, hogy nem fog beleavatkozni a hatáskörébe.

Martina Lubyová oktatási miniszter (Fotó: TASR)

Korábban írtuk:

Az oktatási miniszterek lassan már évente cserélődnek

Lubyová a Szlovák Tudományos Akadémia elnökségének a tagja. Nem válságmenedzser, de Jaroslav Paška, az SNS alelnöke szerint arra nincs is szükség, az „oktatásügyben ugyanis nincs olyan válság, amelyet válságmenedzsernek kellene megoldania”. Paška a média képviselőinek azt is kijelentette, bízik benne, hogy a jelöltjükkel Robert Fico kormányfő is elégedett lesz.

A Szlovákiai Tanítók Kamarájának és a Szlovák Tanítók Kezdeményezés vezetője, Vladimír Crmoman, aki a pedagógussztrájkokat szervezte, viszont azt mondja, a miniszterjelöltnek „a szlovákiai oktatásügy fejlesztése érdekében kifejtett eddigi tevékenysége nem ismeretes a számukra”. Ezért óvatosak az elvárásaik.

„A rengeteg tapasztalat után, amikor az oktatási miniszterek lassan már évente cserélődnek, s az elején mindegyik megígért valamit, és igyekszik jó benyomást tenni ránk, most már megvárjuk a valós eredményeket, amelyek szerint majd a 19. oktatási minisztert értékelni fogjuk” – fogalmazott Crmoman.

Az OĽaNO szerint Lubyová akár jó miniszter is lehet

Bár a mozgalom olyasvalakit várt a tárca élére, aki intenzíven foglalkozott az oktatásüggyel, szerintük akár jó miniszter is válhat Lubyovából. „Mindjárt az elején azt tanácsoljuk neki, ne hagyja, hogy Danko úr irányítsa, mint az elődjét, mert az megint rosszul végződik. Továbbra is a meggyőződésünk, hogy a tárcát el kellett volna venni az SNS-től, s azoknak az embereknek távozniuk kellett volna a tárcától, akik az ott kialakult káoszért és az uniós alapok körül kialakult botrányért felelősek” – vélekedik az ellenzéki párt.

Az oktatási tárca ideiglenes vezetésével Gabriela Matečná (SNS) mezőgazdasági minisztert bízták meg, aki Peter Plavčan távozása után vette át a tárcát. Plavčan az uniós források körül kialakult botrányba bukott bele, és Robert Fico felszólítása után távozott a minisztérium éléről.

Martina Lubyová eddig a Szlovák Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézetét vezette. Ezenkívül a Közgazdasági Egyetem Gazdasági Informatikai Tanszékén szociális statisztikát oktat. Közel 60 tudományos kiadvány szerzője és társszerzője, amelyek témáját a foglalkoztatás és a munkaerőpiac, a migráció, az integráció, az oktatás és az egész életen át tartó tanulás képezik.

MKP: szakemberek szerint jó választás lehet Lubyová

A Magyar Közösség Pártja üdvözli, hogy közel két héttel a tanévkezdés után végre van jelölt az oktatási miniszteri székbe. Egyes szakemberek véleménye szerint jó választás lehet Lubyová asszony, akitől a közvélemény azt várja, hogy biztosítja azt az átláthatóságot, melyet a közpénzek, illetve uniós források felhasználásánál következetesen be kell tartani.

“Bár nem sok tapasztalata van a közoktatással, hiszen eddig tudományos tevékenységet folytatott, elvárjuk az új minisztertől, hogy elsősorban szakmai döntéseket hoz majd. Az oktatásügyben megkezdett reformok folytatása, véghezvitele a fő feladata, melynek során számot tartunk rá, hogy megoldások szülessenek a nemzetiségi oktatásügyet érintő kérdésekben is. Ezért az MKP várja az oktatási miniszter terveit, stratégiáját. Reméljük, ezek között valódi megoldásokat, konkrét cselekvési terveket is találunk majd” – nyilatkozta Kiss Beáta, az MKP oktatási és kulturális alelnöke.

(TASR/aktuality.sk/Felvidék.ma)