Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma

Hiányos fordulót bonyolítottak le a hétvégén, ugyanis a III. liga csapatai már augusztus 29-én lejátszották a most esedékes fordulót, így a figyelem inkább a Szlovák Kupára irányult, ahol régióink csapatai közül még a losonciak, a tornaljaiak és az ajnácskőiek is versenyben voltak.

Két nehéz mérkőzés várt az V. ligás ajnácskőiekre, hisz három nap leforgása alatt előbb az V. liga élén tanyázó málnapatakiakat (Málinec) fogadták, majd a II. ligás liptószentmiklósi gárda látogatott el az ajnácskői vár alá a Szlovák Kupa harmadik fordulójában.

Küzdős, de meglehetősen eseménytelen játék várta azt a 250 nézőt, aki kilátogatott a rangadóra, amelynek a tétje az első hely volt. Az ajnácskőiek – Varga–Ruszó (79. Básti), Telek, Trizna, Bálint–Šťavina, Nagy, Konček (84. Végh), Molnár–Kovács (58. Molnár), Illés – nem titkolt célja a negyedik ligába való feljutás, de hasonló terveket dédelgetnek Málnapatakon is.  A hazaiak a 26. percben öngól segítségével jutottak vezetéshez, majd a második félidőben Nagy Attila biztosította be a hazaiak győzelmét.

Tegnap a hétköznap és a hűvös, esős idő ellenére több mint háromszázötvenen voltak kíváncsiak a II. ligás liptószentmiklósiakra, akikkel 1981-ben már játszott egy osztályban a hazai csapat. Az ajnácskőiek a második fordulóban hazai pályán tizenegyesekkel a liptószliácsiakat (Liptovské Sliače) múlták felül, míg a liptószentmiklósiak az ajnácskőiek tavalyi nagy riválisát, a jelenleg a IV. ligát pontveszteség nélkül vezető tiszolciakat győzték le idegenben 6:1 arányban.  A titokban remélt csoda Ajnácskőn egy félidőn át tartott, ezt követően a vendégek nagyobb rutinja és állóképessége érvényesült. Ahogy Tiszolcon, úgy Ajnácskőn is a liptóiak viszonylag gyorsan hátrányba kerültek, a 20. percben Ruszó Béla értékesítette a jogosan megítélt büntetőt. A csoda 10 percig tartott, az egyre nagyobb fölénybe kerülő vendégek a 30. percben Kucharčík révén kiegyenlítettek. A második félidőre megrázta magát a II. ligás gárda, s végül Poremba és Staš 2-2 góljával simán lépett túl a mérkőzés végére elfáradt házigazdákon. Mindezek ellenére a nézők nagyon jól szórakoztak, a hazaiaknak pedig volt mit tanulniuk a liptóiaktól. A III. ligás losonciak az V. ligás hegybányaiakhoz (Štiavnické Bane) látogattak, ahol Visics és Husaník egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést, hisz 3-3 góllal járultak hozzá a 6:0-ás félidőbeli vezetéshez. Tannhauser egy találatot még hozzátett, a hazaiaknak is sikerült a szépítés, de ez már nem osztott, nem szorzott, a losonciak kerültek a IV. fordulóba. A tornaljaiak viszont csak ma mérkőznek Bélagyulafalván.

Visszatérve az V. liga hatodik fordulójához, a felediek – Balajthy–Szabó, Bial, Lakatos, Mihályi (84. Hruška)–Pinter, Andráśi, Kókai, Árvay–Lipták, Bodnár (81. Czene) – a szintén dobogós és feljutási álmokat dédelgető fehérkútiakat (Príbelce) fogadták, de gól nem esett a mérkőzésen. Az óváriak – Národa– Régi, Gemer, Ľ. Matikovský, Miškei–Slobodník, Gibala, Golian, Fehér–Máč, F. Matikovský (46. Dobra) – a Santrio Láza otthonába látogattak, s a 37. percben hátrányba kerültek, de remekül hajráztak, s Goliannak az utolsó percben lőtt gólja egy pontot ért a vendégeknek.

Gyatrán indította az idei szezont a Ragyolc csapata – Rácz (82. Földi)–Tóth, Patai, Spodniak, Bari (65. Fajd)–Radics (55. Belák), Balázs, Jackuliak, Bujna–Bodor, Ferencz –, nála rosszabbul már csak az alsósztregovaiak kezdtek. A ragyolci mérkőzés tétje így az volt, ki tud elrugaszkodni a táblázat legaljáról. Nos, ez a hazaiaknak sikerült, akik Bodor, Bari és Balázs góljaival már az első félidőben megnyugtató előnyre tettek szert, s Bodor és Balázs a második félidőben is betalált, így Barko gólja már csak szépített az eredményen. Nem kezdte túl fényesen az idényt a csábi csapat – Bojtoš–Vido (46. Kovács), A. Balga, P. Balga (52. Híves), Koncz–D. Jakab, T. Balga, Péter, Pasternák–J. Híveš, M. Jakab (46. Zaťko) – sem, amely az újonc losonctamásiak ellen szeretett volna szépíteni az eddigi felemás mérlegén. A losonctamásiak ehhez nem szerettek volna asszisztálni, s az első félidő közepén Wittlinger jóvoltából megszerezték a mérkőzés első, s mint utólag kiderült, utolsó gólját. A hazaiak hiába cseréltek a szünetben több poszton is, még egyenlíteniük sem sikerült.

A hetedik fordulóban a felediek a még pont nélkül álló lubényiekhez, a csábiak a málnapatakiakhoz, az ajnácskőiek a szintén nullpontos alsósztregovaiakhoz, a ragyolciak a bozitaiakhoz (Buzitka) utaznak, míg az óváriak a Nyustya csapatát fogadják.

A IV. ligában a hétvégén mindkét régiós csapatunk katasztrofálisan (le)szerepelt,  tornaljaiak – Völgyi–Gazda, Zsíros (64. Jankósik), Drnaj, Pipíška–Farkas, Betík (83. Kováč), D. Duczman, Juhász–Miglavic, Molnár – a mumus mezőközieket fogadták (a tavalyi szezonban 4:0 arányban kaptak ki tőlük idehaza), s ezúttal sem termett sok babér a számukra, hisz a vendégek Vančo góljaival már a félidőben 2:0 arányban vezettek. Farkas Géza ugyan a 48. percben visszahozta a játékba a hazaiakat, de egyenlítés helyett újabb vendéggól született, amelyre már nem volt válaszuk a tornaljaiaknak.

Ismét alaposan leszerepelt odahaza az ipolynyéki alakulat – Geregai–Libič, Zachar, Pančík (46. Brezovský), Rácz–Pobori, Ondrik, Smiknya, Nagy (70. Szilágyi)–Skabella, Antal (87. Nemčok) –, amely most az éllovas tiszolciaktól kapott egy hetest hazai pályán. A vendégek a második félidőben tetszés szerint lőtték a góljaikat, kivégezve az idén nagyon gyengén kezdő hazaiakat, akik ezzel a vereséggel az utolsó előtti helyre zuhantak vissza.

Szeptember 17-én, vasárnap az ipolynyékiek a tótpelsőciek (Pliešovce) otthonában javíthatnak, míg a tornaljaiakra a pontveszteség nélkül a bajnokság élén álló tiszolciak várnak. Itt jegyezzük meg, hogy a III. ligában szeptember 16-án, szombaton nógrádi örökrangadóra kerül sor, 15.00 órától a losonciak a fülekieket fogadják, míg vasárnap a rimaszombatiak a kálnóiakhoz utaznak. Szeptember 20-án, szerdán 16.00 órától rendezik meg a hatodik fordulóból elmaradt Fülek–Liptóújvár (Liptovský Hrádok) összecsapást.

Az NB3 Kleti-csoportjának 5. fordulójában a salgótarjániak – Lékai–Gubacsi, Híves, Gál, Banjac–Lupták (75. Takács P.), Bogáti (66. Zsivóczky-Pandel), Spitzmüller, Kovács L., Gábor Lukács J. (91. Sulcz)–Oláh L. – a tállyaiakat fogadták, s bár a második félidő elején a vendégek szerezték meg a vezetést, Gubacsi 52., s a csereként beállt Zsivóczky-Pandel 85. percben szerzett góljainak köszönhetően megfordították az állást, így újabb három pontot zsebeltek be Zoran Kuntic védencei, akik szeptember 16-án, szombaton a debreceni EAC-STC csapatához látogatnak.