(Fotó: TASR)

A két kormány közös találkozójára a csodálatos kastély barokk lovardájából többfunkciós központtá átalakított nagy tárgyalótermében került sor, ahol a szlovák és a cseh kormány miniszterei a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseit vitatták meg. Ezek között szerepelt a 2018-ban esedékes neves évfordulók alkalmából megrendezésre kerülő közös rendezvények előkészítése.

Mint ismeretes a jövő évre esik Csehszlovákia megalakulásának 100., a Prágai tavasz 50. és a két állam modernkori önállóságának 25. évfordulója.

Szlovákia azt szeretné, hogy a jövőbeli mag-Európáról folytatott tárgyalásokon, amely feltehetőleg az eurozónát foglalja majd magába, Csehország is ott legyen, szögezte le Robert Fico a tárgyalások kezdetén.

„Úgy, mint a közeli barátainkat, biztosítani szeretnénk önöket, hogy erre a folyamatra inkluzívan tekintünk” – mondta Fico. „Tehát azt szeretnénk elérni, hogy ebben a folyamatban mindenki ott legyen, és a létrejövő döntések ne csak egy kiválasztott országcsoportot képviseljenek, hanem azokban vegyenek részt a többiek is” – fogalmazott.

A lednicei kastély (Fotó: TASR)
Közös nevezőre kell jutnunk az együttes fellépés érdekében

A cseh miniszterelnök megerősítette, hogy az európai kérdések szerepelnek most a terítéken. „Remélem, hogy a mai tárgyalásunk segíteni fog, hogy jobban megértsük egymás lépéseit a V4-eken és az EU-n belül. Egy sor témában közös nevezőre kell jutnunk az együttes fellépés érdekében” – magyarázta Sobotka.

A közös értékorientáltság, a demokrácia és az emberi jogok hasonló megítélése a két országban olyan tényező, ami egyértelművé teszi, hogy a két ország az erős és megbízható játékos szerepét kívánja betölteni az unión belül. Mind a két állam érdekelt abban, hogy az elért gazdasági és szociális eredményeik minél hamarabb megnyilvánuljanak az emberek életszínvonalában.

„Örömmel tölt el, hogy ezt a három momentumot szétdolgozhatjuk a mai megbeszélésünkön” – szögezte le Fico, aki egyúttal köszönetet mondott a cseh kollégájának, hogy példaértékűen gondoskodnak a Csehországban tanuló szlovákiai diákokról.

Fontos az, hogy tovább működjön a V4-es csoport

Fico visszautasította azt, hogy a visegrádi formáció megszűnésre van ítélve. „Ez a csoportot rendkívül fontos, azonban ez nem akadályozhatja országainkat, hogy a V4-el párhuzamosan ne építsük a saját stratégiai útjainkat és párbeszédeinket Németországgal és Franciaországgal” – magyarázta. Hozzátette, hogy Szlovákia tudatában van annak, hogy ki lesz az EU integrációjának motorja a jövőben.

„Minden kétséget kizáróan a fent említett tandem lesz az, azonban ezzel nem kívánunk bizonytalanságot kelteni a V4 jövőjét illetően, fontos számunkra, hogy ez formáció tovább működjön, mint ahogyan az is lényeges, hogy az országoknak egyénileg is lehetőségük legyen stratégiai párbeszédet folytatni” – egészítette ki Fico.

A két kabinet közös nyilatkozatot fogadott el

Az egyes tárcák vezetői ezen kívül megvitatták a vasúti, a közúti, az energetikai, a honvédelmi és a biztonsági infrastruktúra területén történő együttműködést. A tárgyalási napirend pontjai között szerepeltek még az EU, a visegrádi csoport és a slavkovi formáció aktuális ügyei. Sor került még a két miniszterelnök, Robert Fico és Bohuslav Sobotka és az egyes szakminiszterek külön megbeszéléseire is.

A munkaebéd után a két kabinet folytatta a programját, melynek keretében közös nyilatkozatot írtak alá. A kulturális tárcák egyezménye alapján, az emberiség szellemi kulturális öröksége ápolásának részeként Szlovák-Cseh bábjátszással foglalkozó konzultációs bizottságot hoznak létre. A továbbiakban memorandumot írtak alá a Pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum és a Prágai Nemzeti Múzeum együttműködéséről, valamint a szlovák és a cseh közszolgálati rádió vezérigazgatói szintén egy közös nyilatkozatot írtak alá.

A közös találkozók tradíciója még 2012-től bontakozott ki, amikor a miniszterek egyszerre találkoztak Trencsénben és a morvaországi Magyarhradison, ezt követően 2014-ben Szakolcán, majd 2015-ben a csehországi Valticén, míg tavaly Pozsonyban találkozott a két kormány.

(TASR/TA3/Felvidék.ma)