A beszélgetés résztvevői a Magyarság Háza Kornélia termében (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

Magyar Napok, fesztiválok a Kárpát-medencében – és folytatva a sort: ünnepségek, megemlékezések, falunapok, azaz egy közösség összetartozásának megnyilvánulásai. Ezek változatairól, a nemzetrészenkénti sajátosságokról szóltak annak a kerekasztalnak a résztvevői, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság Stratégiai és Tájékoztatási Főosztálya hívott össze a Magyarság Házának új otthonába, a Duna Palotába.

A beszélgetést vezető Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója bevezetőjében rámutatott arra, hogy amikor egy kisebb-nagyobb közösség birtokba veszi egy-egy ünnepi alkalomra településük közterét, akkor a hétköznapokból való kiszakadás, a hagyományok ápolása, az együttlét öröme mellett kisebbségi létben az a szándék is megjelenik, hogy megmutassák létezésüket, értékeiket a többségi társadalomnak. Tapasztalataikról, az egyedi és az általános tanulságokról kérdezte az egyes régiók képviselőit, akik közül sajnos nem jött el a Felvidéké.

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója volt a beszélgetés moderátora (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

A leglátványosabb megmozdulásról Szabó Lilla, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója számolhatott be. A 2010-es induláskor 5 nap alatt 100 program zajlott le, ma már nyolc napig tart 500 programmal, a Főtér, mint helyszín mára kiegészült a Farkas utcával, a Romkerttel és a Sétatérrel, a résztvevők száma pedig megtízszereződött. Természetesen Erdély, a Partium, a Bánság szinte minden kisebb-nagyobb helységében tartanak fesztiválokat, falunapokat, emléknapokat, még a szórványvidékeken is. A számtalan jelző csak azért nem használható, mert az a könyv, amelynek címe: Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015, igenis megszámolta, és pontos jegyzéket mellékel a kiadvány végén. Eszerint 200 városnap és 300 falunap, tehát helyi közösségek által kezdeményezett és szervezett kisebb-nagyobb rendezvény tudatta a román többségi társadalommal a magyar kisebbség jelenlétét.

Szabó Lilla, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

Az Évkönyv szerkesztője Bodó Barna politológus egyetemi tanár, a Szórvány Alapítvány elnöke a „miénk a tér” érzés kialakulásáról, a tér birtokbavételének fokozatairól írta a kötet bevezető tanulmányát, de a kerekasztal résztvevőjeként is rámutatott néhány fontos szempontra. Például arra, hogy a kiindulópont mindig az az igény, hogy a kisebbség megpróbál saját emlékjeleket kitenni. Ennek megnyilvánulásai 1990-től erősödtek fel, de a gátszakadást a 2000-es évek jelentették. A két véglet a kétszázezer látogatót vonzó Kolozsvári Magyar Napok, illetve a szórványvidéki Resicabánya 800 fős magyar közössége által tartott városnap. Baj, hogy a sajtó eklektikusan foglalkozik ezekkel az eseményekkel, sokszor csak a gazdasági részét látja és nem a kérdést a maga dimenziójában. Gondot jelenthet, ha a politika ki akarja sajátítani a közösségi rendezvényt, vagy ha a helyi elitek versengésének terepévé válik.

Bodó Barna egyetemi tanár, újságíró, politológus, a Szórvány Alapítvány elnöke (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet igazgatója beszámolt arról, hogy Kárpátalján a helyi nevezetességekhez kapcsolódó falunapot, fesztiváltípust az ukránok nem ismerik. Ezek a közösségek által szervezett események 2010-től inkább valamilyen történelmi eseményre vagy személyiségre építenek, ilyen Ugocsában a Kurucfeszt, Ungváron Bercsényi, a beregi Zászlóbontás Rákóczit idézi, de a legbüszkébb a huszti Bethlen-napra, amelyet a 8%-os magyar kisebbség kezdeményezett azon a településen, ahonnan az ukrán nacionalista mozgalmak szoktak indulni. Az első évben a jóindulatú ukrán polgármester „jobb a békesség” jelszóval Huszt legeldugottabb részére engedélyezte rendezvényüket, és elutazott arra az időre. A negyedik évben – látva a sikert, a magyarországi támogatókat – már odaadta a Főteret, maga is részt vett az ünnepségen, s most októberben az ötödik Bethlen-napokat már a többségi lakosság is várja.

Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet igazgatója (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Intézet igazgatója, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a zentai ünnepség friss élményével érkezett, elmondta, hogy Zentán, ahol mindig magyar önkormányzat volt, olyan jeles eseményt kerestek, amely mindenki számára elfogadható. Így lett 1997-ben a zentai csata, a török hódoltság alóli felszabadító harc 300. évfordulója az ünnep, s onnan indulhatott el egy pozitív folyamat a közösségi lét megnyilvánulásaiban, amelynek többségét elsősorban a tömbmagyarság által lakott területen, tehát a bácskai településeken rendezik. Ezekben összekapcsolódik a szakrális és a népi kultúra és az irodalomtól a gasztronómiáig minden, ami erősíti a magyarságtudatot, de amelybe igyekeznek bevonni az itt kisebbségben élő szerb lakosságot is.

Miközben zajlottak a hozzászólások, a vetítőn peregtek az idei fesztiválok képei, s így legalább villanásokban megjelent a Felvidék is: Fülek, az Eszterlánc Országos Gyermeknéptánc Fesztivállal, a Felvidéki Juniális, a Peredi Falunap, a Bátorkeszi Borfesztivál, a Gimesi Művelődési Tábor, Martos, Gombaszög, Komáromi Napok.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

Ám a kerekasztal beszélgetés vége felé szót kért a hallgatóság soraiban ülő Komlóssy József erdőmérnök, a FUEV korábbi alelnöke, hogy elmondja, amit már sokszor megtapasztalt, hogy az embereket nemcsak az azonos nyelv vagy a szülőföld köti össze, hanem összetartja az azonos értékrend is. Ő most jött Selmecbányáról, ahol az 1735­-ben alapított Bányászati Tanintézet, később Bányászati és Erdészeti Akadémia (Trianon után Sopronba költözött) emlékére az egykori diákhagyományokat felelevenítve, évente tartanak ünnepséget. Bánya- és erdőmérnökök, kohómérnökök: csehek, morvák, lengyelek, németek, szlovákok és persze magyarok hajdani egyenruháikban vonulnak fel a régi diákdalokat énekelve. Négy évvel ezelőtt még a magyarokat sörösüvegekkel dobálta meg a helyi lakosság, most ők aratták a legnagyobb tapsot. S amikor a Szent Katalin templom ökumenikus szertartásán felhangzottak magyarul a zsoltárok és egyházi énekek, és mindenki együtt énekelt, akkor úgy érezte, hogy Selmecbánya egy napra ismét magyar lett – fejezte be rövid, de érzelemgazdag beszámolóját Komlóssy József.

Komlóssy József: “Négy évvel ezelőtt még a magyarokat sörösüvegekkel dobálta meg a helyi lakosság, most ők aratták a legnagyobb tapsot” (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

Az eszmecsere zárszavában Kántor Zoltán mint moderátor és Bodó Barna a kérdés kutatója a fesztiválok hozadékait sorolták: egy-egy ilyen jeles nap már az elszármazottak naptárában is úgy szerepel, mint amihez igazítaniuk kell a jövő évi szabadságukat; év közben is egyre több a rendezvény, mert a közönség, a közösség igényli; az elszármazottakban feltámad az érzés, hogy tegyenek valamit közösségük javára. De a legfontosabb az előkerült értékek tovább örökítése, és az, hogy kialakul a közösséghez tartozás új dimenziója az emberekben.