Országos métabajnokságon közel 240 cserkész vett részt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Tizenöt cserkészcsapat közel 240 cserkésze vett részt a szeptember 9-én, Ipolyságon megszervezett országos métabajnokságon. A rendezvény a sportolás mellett a cserkészeszme erősítését is szolgálta.

„Immár tizenkilencedik alkalommal szervezzük meg az országos métabajnokságot. Idén két korosztályban összesen tizenöt métacsapat versenyzett. Kassától Egyházfáig mindenhonnan érkeztek a versenyre cserkészek” – nyilatkozta Gál Erik, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnöke. Mint hozzátette, általában szeptember első felében szervezik meg ezt az országos eseményt. A bajnokság jó cserkészévindító rendezvény – véli az elnök. A kölyök kategóriában hét csapat, a suhanc kategóriában pedig nyolc csapat mérette meg magát az Ipoly partján kialakított versenypályán.

A cserkészcsapatok hónapokon keresztül készülnek a bajnokságra. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség egyik legnagyobb országos rendezvénye a sportesemény. Az ütős, fogós labdajáték-bajnokság házigazdája az ipolysági 9-es számú Szent Imre Cserkészcsapat volt. Legutóbb 2012-ben szerveztek métabajnokságot az Ipoly menti városban.

„Megtiszteltetés számunkra a bajnokság lebonyolítása. Idén ünnepeljük cserkészcsapatunk megalakulásának 25. évfordulóját. Így a jubileumi év programsorozatának része a bajnokság” – mondta a Felvidék.ma-nak Zachar Pál, a  házigazda cserkészcsapat vezetője.

Az alkalom nem csupán a sportról szólt. Mint Zachar Pál kifejtette: az ilyen közösségi eseményeknél a fiatal vezetők megtapasztalják, mit jelent dolgozni a közösségért, hiszen a ténylegesen elvégzett munkának van eredménye. A szervezéssel kapcsolatban megjegyezte, a cserkészcsapat mindegyik korosztálya kivette a részét a munkálatokból. Mindamellett a szülők is segítették a munkát.

A 9-es számú Szent Imre Cserkészcsapat 1992-ben alakult. Jelenleg mintegy hatvan tagja van, többségük a 10 és 18 év közötti korosztályból kerül ki. Emellett egyetemisták, valamint felnőtt vezetők is tagjai a csapatnak. Jelenleg toborzásra készülnek, többen érdeklődtek a cserkészet iránt. Várhatóan új kiscserkész őrssel bővül a helyi csapat.

Az ipolysági cserkészcsapat rendszeresen részt vesz az országos rendezvényeken. A helyi cserkészközösség  számára csapatrendezvényeket szerveznek. Rendszerint sport- és tematikus napokat, túrákat szerveznek. Emellett rendszeren tartanak heti foglalkozásokat a cserkészotthonban.

Pásztor Péter felvételei a bajnokságról. 

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1633003053388671