A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségéhez és a Családlánchoz csatlakozott határon túli szervezetek közösségi terek, valamint játszóházak létrehozására kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumától támogatást – ebből a somorjai székhelyű VITA HUMANA polgári társulás 460 ezer forintot, amelyből a korábban megkezdett központjuk építésének az utolsó simításait, szépítését valósították meg. Az ünnepélyes átadásra szeptember 8-án került sor Somorján.

A központban megvalósuló programokról Bándy Katalin, a VITA HUMANA elnöke elmondta, hogy otthont ad a természetes családtervezés egyik formájának, a Billings-módszer oktatásának és a Teen-STAR nevű, fiataloknak szóló szexuálpedagógiai programnak, melynek a magyarlakta területeken való meghonosítása még éppen zajlik. A központ találkozási helyet biztosít lelki és kulturális közösségeknek is, mint az „Anyák imái” közösségnek, a „Mécs” házas közösségnek, VITA HUMANA baráti köre énekkarnak. Hétköznap délelőttönként már nyolc éve heti rendszerességgel sikeresen folyik a Babazene program, melyet csecsemőkortól három-négy éves korú gyermekeknek tartanak. Szükségét látták, hogy e tevékenységünkkel kapcsolatosan egy gyűjtemény („Zsipp-zsupp, Hojda-hojda”) is napvilágot lásson, melynek már a folytatása is megjelent. A kétnyelvű illusztrált dalos és mondókás könyv és hanglemez a VITA HUMANA kiadásában jelent meg. A társulás tevékenysége 2017 júliusától tovább bővült, német-angol nyelvű kurzusokkal is várják a 3-11 éveseket. A kézműves-foglalkozások pedig az egyes ünnepekhez kötve a társulás programjainak elengedhetetlen részei.

Bándy Katalin, a VITA HUMANA elnöke (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

A társulás céljáról Bándy Katalin elmondta: „Fontos feladatunk az élet támogatása és védelme a negatív befolyásokkal szemben, illetve védelmezni és támogatni a megfoganástól a természetes halálig. Aktivitásaink is ezeknek a céloknak az elérésében segítenek, mint a megfogant életek világnapja március 25-én, amikor városszerte és az iskolákban fehér szalagot adunk át, a családi piknik, az adventi koszorúk készítése és a betlehemes játékunk előadása, melyet a somorjai római katolikus plébániával közösen szervezünk most már hagyományosan, hat éve.”

Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége elnöke megköszönte a VITA HUMANA élet- és családvédő tevékenységét, amelyre véleménye szerint most, a XXI. században nagy szükség van. Hiszen a megfogant élet érték, a vágyott gyermek megszületésének segítése pedig olyan vállalás, amelyet támogatni kell.

Pataki János, a KCSSZ elnöke és Dr. Beneda Attila helyettes államtitkár (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

Dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára is nagy tisztelettel nyilatkozott a szervezet tevékenységéről. Kiemelte, hogy jó látni és meggyőződni arról, hogy a kormányzat támogatása olyan méltó helyre került, ahol az élet, a gyermek, a család olyan érték, mint ahogy azt a II. Budapesti Demográfiai Fórumon idén májusban a miniszterelnök, Orbán Viktor is megfogalmazta.

Bárdos Gábor, Somorja város polgármestere megköszönte a szervezet 2011 óta folytatott, elkötelezett munkáját. Véleménye szerint a központ nem kerülhetett volna jobb helyre, mint a családi ház udvarára. Jelezve, hogy kapui nyitva vannak a családalapítás, a családvédelem és a népszerűsítő programok iránt érdeklődők előtt, építve ezzel a helyi közösséget.

Bárdos Gábor, Orosz Csaba, Mikus Csaba és Fördös Janka (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

Az ünnepi megnyitón részt vevők – gyerekek, felnőttek – mind meggyőződhettek arról, hogy egy kedves találkozási helyet létesítettek a VITA HUMANA tagjai, ahol Somorja és vidékének lakói javukra fordíthatják a magyar közösség építő erejét.

További információ www.vitahumana.org oldalon található a szervezetről.