Paulisz Boldizsár feleségével, Teréziával és fiával, Mariánnal (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Október 20-án Pozsonyban, a magyar nagykövetség épületében vette át Paulisz Boldizsár a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést, melyben a hivatalos indoklás szerint a felvidéki magyarság érdekében végzett közösségépítő tevékenysége, valamint Esterházy János emlékének ápolását szolgáló áldozatos munkája elismeréseként részesült. Paulisz Boldizsárt a kitüntetés átvételét követően faggattuk.

A kitüntetés átvétele utáni köszönőbeszédében többször hangoztatta, hogy megérte, nem volt hiábavaló az áldozatvállalás. Mi motiválta arra, hogy iskolát alapítson?

Egy kis térségben élek, ahol születtem is, így ismerem a régió lakosságának gondjait, hiszen szórványban élő emberként még jobban átérezzük azt, mit jelent a mindennapokban magyarnak lenni. Azokat a dolgokat, melyekről úgy éreztük, hogy hiányoznak, megpróbáltuk már korábban pótolni. Kétezerben ezért hoztuk létre Zoboralján a magyar tanítási nyelvű szakközépiskolát, hogy minden ott élő, és esetleg máshonnan érkező magyar fiatalnak lehetőséget biztosítsunk a magyar nyelvű oktatásra. Ez számomra egy kiemelkedő esemény volt, hiszen közel negyedszázadon át a régiónak nem volt magyar tanítási nyelvű oktatási intézménye. Úgy érzem, nagyon komoly eredmény, hogy sikerült létrehozni az iskolát.

Milyen sikerei vannak az iskolának?

Több száz magyar lelket mentettünk meg. Amikor az intézményt indítottuk, a tizennyolcból tizenöt diáknak szlovák iskolából hoztuk vissza a jelentkezési lapjait. Hála Istennek, kis létszámmal ugyan, de ma is működik a középiskola. Ha csak egy-két zoboralji magyar lelket mentünk meg így, már akkor is elmondhatom, hogy megérte létrehozni az iskolát.

Felfedezte a millenniumi emlékmű darabjait és ebből is újat teremtett. Miért fontos, hogy az ilyen emlékek fennmaradjanak az utókor számára?

A millenniumi emlékművek egyike éppen a mi térségünkben, fenn a Zobor-hegyen van, melyet a cseh legionáriusok robbantottak fel 1921-ben. Kilencvenhárom év múltán megtaláltuk és összegyűjtöttük a szakadékból a turulmadár maradványait, majd sikerült restaurálnunk, úgy, hogy a régi darabjai is belekerültek az új alkotásba. Ez egy üzenet a fiatalok felé, hogy ismerjék meg a múltjukat, tudják mi történt több száz éve Nyitra térségében. Bízom benne, hogy ebből erőt merítenek majd és tovább viszik ezt a szellemiséget.

Pető Tibor nagykövet és Paulisz Boldizsár (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

A fiataloknak irányt is mutatnak, akárcsak a kápolnával, ahol Esterházy hamvai örök nyugalmat találtak. Több százan zarándokoltak el az emlékhelyre, ahol egy Esterházy János életét bemutató múzeum, kálvária, a dombon pedig a kápolna van. Fizikai értelemben is részt vett a munkában, nem csak a tervezésben. Mit jelentett ez a munka? Honnan jött az ösztönzés?

Úgy gondoltam, hogy méltó helyet kell biztosítani Esterházy Jánosnak. Eleget kell tenni utolsó kívánságának, és visszahozni őt a szülőföldjére. Több alkalommal jártuk a kőfejtőket, hogy természetes köveket gyűjtsünk össze és ebből épülhessen meg a sírkápolna. A hit évében, 2013-ban szentelték meg az alapkövet, ami szintén nagyon fontos időpont, hiszen Esterházy is hangsúlyozta: a mi jelünk a kereszt, nem a horogkereszt. Azt is tudjuk, hogy Szibériából, a Gulagról a hite hozta haza őt. Hit nélkül nem sikerült volna hazajutnia. Ő példát mutatott nekünk, hiszen mindent megtett a felvidéki magyarokért,  még az életét is feláldozta. Ez volt a legkevesebb, amit mi, felvidéki magyarok megtehettünk, hogy halála után 60 évvel hazahoztuk őt és az utolsó kívánságát teljesítettük. Nagy öröm, hogy szeptember 16-án ez az esemény több mint ezer ember jelenlétében megvalósult. Még nagyobb öröm, hogy három ország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia püspöke is jelen volt. Annál fontosabb ez, mert Szlovákiában még mindig háborús bűnösnek tartják őt. A kápolna felszentelése óta eltelt időszakban már majdnem nyolcszázan látogattak el az emlékhelyre, csoportok, zarándokok járnak ide. Zömében fiatalok jönnek, ez pedig nagyon pozitív jel, hiszen ők ápolhatják tovább Esterházy János kultuszát.

Az ünnepélyes átadón azt mondta, ez nem csak az ön kitüntetése…

A kitüntetésre úgy tekintek, mint a felvidéki magyarság közös munkájának elismerésére. A barátaimnak, ismerőseimnek, rokonaimnak, családomnak nagyon szépen köszönöm, hogy támogattak ebben a tervemben. Ugyanis a segítségük, odaadásuk nélkül ilyet nem lehet létrehozni. Köszönöm a magyar államnak a kitüntetést, de úgy tekintek rá most és a jövőben is, hogy ez nemcsak az én érdemem, hanem a körülöttem lévő jóakaratú embereké is.

Hogyan fogadta a családja a hírt, hogy kápolnát épít?

Nem mindennapi dolog, hogy valaki egy kápolnát emeljen. Viszont a Felvidéken jelenleg nem volt más lehetőség arra, hogy Esterházy Jánost hazahozzuk. A családom ezt megértette, támogatnak, ezért kísértek el a mostani kitüntetésátadásra is. Mindenki megértette, mennyire fontos a felvidéki magyarságnak, a Zoboraljának és az egész magyarságnak, hogy Esterházy János utolsó kívánságát teljesítsük. Bízom benne, hogy a család a továbbiakban is támogat ezekben a gondolatokban és tettekben.