Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma

A SARIO főszervezésében, október 30-án első alkalommal valósult meg az előkelő nemzetközi B2B találkozó a kelet-szlovákiai nagyvárosban. A nap folyamán került megrendezésre a Magyar-Szlovák Gazdasági Együttműködési Kérdések Vegyes Bizottságának 3. ülése is.

A Szlovák Kooperációs Börzét Magyar Levente miniszterhelyettes, a GEK VB tagja és Peter Žiga szlovák gazdasági miniszter nyitották meg. Peter Žiga elmondta, hogy a szlovák-magyar együttműködési modell bevált, és nagyon jól működik. Nagyon fontosnak tartja, hogy a szlovák fővároson kívül is találkoznak a vállalkozók, így nemcsak Pozsonyban születhetnek kapcsolatok a magyarországi vállalkozókkal. „A börze jelentősége a lehetőségekben rejlik. Nagyon örülök, hogy ez a rendezvény a régiók felé is terjeszkedik, mivel a szlovák kormány prioritása, hogy támogassa a régiókat és a kevésbé fejlett területeket. A vállalkozóknak lehetőségük van új kapcsolatok kialakítására, befektetési opciók létrehozására.  A kassai börze az intelligens iparra fókuszál. A szlovák gazdasági minisztérium ezt a témát a jövőbeli fejlődés elengedhetetlen elemének tartja. Az úgynevezett IV. ipari forradalom idejét éljük. A szlovák gazdaság sikeres, és  a befektetőket illetően is egy gyümölcsöző időszakot élünk” – hangzott el Žiga nyitóbeszédében.

Peter Žiga gazdasági miniszter megnyitja a rendezvényt (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Mivel a nemzetközi rendezvénynek Kassa adott otthont, a város főpolgármestre is szólt a régió gazdasági befektetéseinek és nemzetközi együttműködésének lehetőségeiről. Meggyőződése, hogy a város vonzereje a földrajzilag is értékes elhelyezkedésében rejlik. Magyarországnak és Szlovákiának van a schengeni övezeten belül a leghosszabb határszakasza. A földrajzi elhelyezkedés is arra predesztinál bennünket, hogy a lehető legszorosabb kapcsolatokra törekedjünk. Magyarország Szlovákia hetedik legjelentősebb üzleti partnere, a befektetők top tízes listájába tartozik.

Magyar Levente: „Kiválóak az adottságok a Miskolc-Kassa tengelyen. Elsősorban jó infrastruktúra kell.”

„Több tekintetben is szimbolikus jelentőségű, hogy Kassán került megrendezésre ez a találkozó. Hasonló kétoldalú üzleti fórumokat a múltban a két főváros valamelyikében rendeztünk. Az, hogy itt vagyunk Kassán, azt hivatott kifejezni, hogy a két kormány közösen elkötelezett arra, hogy a keleti országrészeket fejlessze, illetve, hogy a befektetők és potenciális üzleti partnerek figyelmét felhívja arra, hogy itt is páratlan lehetőségek vannak. Nyugat-Magyarország és Nyugat-Szlovákia elkezdett telítődni, ami a gazdasági növekedés expanzív területét illeti. Ebben a régióban nagyobb a munkanélküliség, nagyobb szükség van arra, hogy termelő beruházás érkezzen. Erre kiválóak az adottságok a Miskolc-Kassa tengelyen.

A jelenlegi Budapest-Kassa közúti összeköttetés nem kielégítő. Ennek értelmében döntöttünk tavaly év végén úgy, hogy már idén elkezdjük a Budapest-Kassa autópálya-kapcsolat kivitelezését. Pozsony és Kassa autópálya-elérhetősége Budapesten keresztül néhány éven belül biztosított lesz. Ez egy történelmi és stratégiai előrelépés a kétoldalú kapcsolatban. Szlovákiának nagyon erős pozíciója van Magyarország külgazdasági helyzetének tükrében. De Szlovákiának is magas a kivitele Magyarország irányába. Ezt minden lehetséges módon erősíteni kell. Ha kilépünk a kis közép-európai világunkból, és egy távolabbi perspektívából nézünk a térségre, arra a megállapításra juthatunk, hogy ha Szlovákia erősödik, az nekünk is jó, és fordítva. Közösen kell minél többet kihozni ebből az együttműködésből, hiszen ezzel a V4-et erősítjük, mely jelenleg az unió gazdasági motorja” – nyilatkozta Magyar Levente a megnyitó után tartott sajtótájékoztatóján.

A Nemzetközi Kooperációs Börze részvevői (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

A Szlovák Kooperációs Börzén 19 országból összesen 287 cég, abból 154 szlovákiai és 102 magyarországi képviseltette magát. A rendezvényen több mint 730 előre bejelentett B2B beszélgetés valósult meg. A nemzetközi fórum fennállása óta 37 ország több mint 1900 cégének segített az együttműködés megtalálásában. Az eseményen részt vevő vállalkozások átfogó tájékoztatást kaptak a közép-európai régióban rejlő üzleti és pályázati lehetőségekről, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház szolgáltatási portfóliójáról. A nemzetközi találkozó célja a szlovákiai és magyarországi vállalkozók közötti gazdasági együttműködés megerősítése, üzletláncok kialakítása és bővítése volt. A SARIO 2007 óta rendezi meg a fórumot, mely a szlovák gazdasági minisztérium védnöksége alatt valósult meg. Az idei témák közé tartozott az autóipar, az energetika, az elektrotechnika, a logisztika, valamint az információs és kommunikációs infrastruktúra.

Magyarország és Szlovákia együttműködése egyértelmű sikertörténet

A GEK VB 3. ülésének szerződését Magyar Levente és Vojtech Ferencz társelnökök írták alá. A nemzetközi rendezvényt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is megtisztelte jelenlétével. „Én azt gondolom,  nem túlzok, amikor azt mondom, hogy Magyarország és Szlovákia együttműködése egyértelmű sikertörténet. Ez segít abban, hogy az oly nehéz, nem gazdasági típusú kihívásokban is a megoldás irányába tereljük a párbeszédet. A józan ész politikáját kell folytatnunk annak érdekében, hogy ez a kiváló viszony megmaradjon. Együttműködésre van szükség ahhoz, hogy sikeresek lehessünk az egyre keményebbé és komolyabbá váló nemzetközi gazdasági versenyben. Nagyon nagy jelentősége van annak, hogy Magyarország és Szlovákia képes volt egy nagy kapacitású gázkonnektort megépíteni. És nagy jelentősége van annak is, hogy néhány hónappal ezelőtt aláírtuk a villamos energiáról szóló szerződést is. Abban állapodtak meg miniszterelnökeink, hogy 2017 végéig mind az öt infrastrukturális befektetést illetően le kell zárni az előkészítést. A jól működő kapcsolatok bizonyítéka, hogy Szlovákia a harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere Magyarországnak. Németországot és Ausztriát követően. Az idei esztendő első két hónapjában a két ország közötti kereskedelmi forgalom 13 százalékkal bővült, és meghaladta az 5 és fél milliárd eurót,” – hangzott el a miniszter beszédében.

A GEK VB 3. ülésének szerződését Magyar Levente és Vojtech Ferencz társelnökök írták alá (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Az előadásokat követően a B2B tárgyalások mellett lehetőség volt a Magyar Nemzeti Kereskedőház  regionális irodavezetőivel és külpiaci szakértőivel történő személyes konzultációra, illetve cégre szabott tanácsadásra.

Szijjártó Péter és Peter Žiga aláírták az Eastring szerződést Kassán

Október 30-án a szlovák és magyar gazdasági tárca vezetői arra szövetkeztek, hogy javítsák az észak-dél irányú gázszállítást. A memorandum aláírása a nemzetközi együttműködés, valamint a diverzifikáció fontosságának jele. A szerződés politikailag támogatja Szlovákia, Magyarország, Bulgária és Románia összefogását.

Az Eastring szerződést Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter és Peter Žiga szlovák gazdasági miniszter írták alá a történelmi városházán. A két tárca nagyon jó együttműködése már a második memorandum aláírásához vezetett. Hat hónappal ezelőtt írták alá az áramszolgáltatásról szóló szerződést. Ez a szerződés a gázszállítás területén is összeköti az országokat, és megerősíti együttműködésüket. Az új áramlat mintegy 20-40 milliárd köbméter kapacitással rendelkezik, és a Bulgária-Szlovákia útvonalon oda-vissza működik majd. A miniszterek meggyőződése, hogy az észak-dél irányú infrastruktúra létrehozása teheti lehetővé Közép-Európa energiabiztonságát. Egyelőre két alternatíva létezik a tervek megvalósításához, vagy egy új gázszállítási útvonal kiépítése, vagy a magyar-szlovák interkonnektor műszaki fejlesztése.

Az Eastring memorandum aláírása (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

„Közép-Európában az energiabiztonság kérdése kritikus. Mára odáig egyszerűsödött a dolog, hogy ez az infrastruktúra fejlesztésének kérdésévé vált. Itt nincs olyan LNG terminál, ahova nagy mennyiségű cseppfolyósított gáz érkezhetne. Közép-Európában az észak-déli gázfolyosó még mindig nem jött létre, és nem minden interkonnektor képes két irányba forgalmazni. Ez egy nagyon komoly lemaradása Közép-Európának. Több vezetékre és jobb összeköttetésre van szükség. A fő kérdés most az, hogy a déli irányból érkező gázt hogyan tudjuk Közép-Európába eljuttatni. Ez lehet a Törökországba érkező orosz gáz, a romániai tengerparti offshore-szakaszokon kitermelt gáz, illetve az azerbajdzsáni.

Jelenleg az infrastruktúra nem áll készen arra, hogy akármelyik forrásból ideérjen a gázszállítás, ezért volt nagyon fontos ez a mai magyar-szlovák megállapodás. Magyarország a jó infrastruktúrájánál, elhelyezkedésénél és 7 milliárd köbméternyi tározóképességénél fogva képes arra, hogy a délről érkező gázt fogadja, és azt akár nyugati, akár északi irányba továbbszállítsa. Egy ilyen új szállítási útvonalon évente néhány milliárdnyi köbméter gáz meg tud jelenni. Négy- és tízmilliárd köbméter közé tehető az az éves forgalom, amely adott esetben Magyarország déli határát el tudja majd érni. Brüsszel ezt a beruházást a kiemelt beruházások listájára helyezte. A megvalósíthatási tanulmányra egymillió eurós keretösszeget adott az Európai Unió. Ezen egy magyar vállalat dolgozik, 2018-ra lesz kész” – hangzott el Szijjártó sajtótájékoztatóján a szerződés aláírása után.