A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál pápáról elnevezett boltíves, visszafogottan elegáns előadótermének hangulata stílusos keretet adott az emerita professzorasszony előadásának, amelynek címe: Johannes Vitéz prímás, esztergomi érsek studiolója, 1465-66.
Az ülést bevezető Miatyánk közös elmondása után Barna Gábor, az Akadémia főtitkára köszöntötte a jelenlévőket, az akadémikusokat és a nyilvános székfoglalók vendégeit, egyúttal kimentette elnöküket: Erdő Péter bíboros esztergomi prímást, aki római útja miatt nem lehet jelen a székfoglalón.
Ha csak Prokopp Mária előadása előtti, róla szóló laudációt hallanánk, és nem ismernénk a professzor emerita számos, a közönségét mindig lebilincselő művészettörténeti előadásait, könyveit, akkor is biztosak lehetnénk abban, hogy személyében méltó taggal gyarapodott a Szent István Tudományos Akadémia.
(Rövid története: Magyarország legrégebbi könyvkiadója, a Szent István Társulat, alelnöke Ipolyi Arnold kezdeményezésére, 1885-ben hívta életre Tudományos és Irodalmi Osztályát azzal a céllal, hogy a magyar katolikus tudósok szellemi műhelye legyen. Eredményei alapján, harminc évvel később Csernoch János hercegprímás javaslatára Szent István Akadémia néven önálló tudományos intézménnyé alakult, amely a két világháború között a Magyar Tudományos Akadémiával és más tudományos társulatokkal kapcsolatot tartva a szellemi élet meghatározó tényezője lett. Tagjai ugyanúgy használhatták az akadémikusi címet, mint az MTA tagjai. A kommunizmus éveiben bár nem oszlatták fel, hallgatásra volt ítélve. A rendszerváltozás után újraszervezték és 2003-ban elkezdte működését Erdő Péter bíboros prímás elnökletével. Mindenkori taglétszámát száz főben határozták meg, közülük nyolcvan rendes tag, tíz tiszteletbeli, tíz pedig külföldön élő tudós.)
Nyilvánvaló, hogy egy ilyen testület tagjának munkásságával gyarapítania kell a katolikus tudomány különböző területeinek értékeit. Prokopp Mária ezt voltaképpen már egyetemi szakdolgozatával elkezdte az esztergomi Várkápolna XIV. századi falképeiről, amikor az ELTE történelem-művészettörténeti fakultásán 1962-ben diplomát szerzett. És néhány évvel később summa cum laude minősítéssel szerzett doktori disszertációját is falképekről: XIV. századi gömöriekről írta. Erről szóló könyve 2002-ben megjelent a somorjai Méry ratio kiadónál, ahol Somorja középkori templomáról szóló, majd a Szepesség középkori falképeit bemutató album is megjelent.
Külön könyvet szentelt az esztergomi Keresztény Múzeumban őrzött Garamszentbenedeki Úrkoporsónak, amely még 1982-ben látott napvilágot a Helikon-Corvina gondozásában, de angolul és németül is megjelent, mint ahogyan Prokopp Mária számos könyve. Noha Esztergom mindig középpontja volt munkásságának, – párhuzamosan az ELTE Művészettörténeti Tanszékén végzett tudományos kutatói, majd professzori tevékenységével, – Itália reneszánsz egyházművészetében is ugyanolyan otthonos volt, mint a felvidékiben. A kölcsönhatásokat vizsgálta és mutatta fel publikációiban, a számos nemzetközi kongresszuson és nem utolsósorban a hallgatói számára vezetett tanulmányutakon.
Amikor a kitüntetéseinek felsorolásával végződő laudáció után Prokopp Máriát az előadói pulpitusra kérték, azzal kezdte, hogy székfoglalóját Ipolyi Arnold, Fraknói Vilmos és Leopold Antal emlékére ajánlja. (A besztercebányai születésű Ipolyi Arnold váradi püspök volt és a Magyar Mythológia tudós szerzője, a nyitrai születésű Fraknói Vilmos történetíró és váradi kanonok, Leopold Antal pápai prelátus pedig az esztergomi Árpád-kori értékek kutatója. A szerk.)
A székfoglaló főszereplője pedig Johannes Vitéz, akit mi laikusok inkább Vitéz Jánosként ismerünk, korának Európájában „Lux Pannoniae” (Magyarország fénye) néven emlegettek. A nagy műveltségű főpap esztergomi érsekké kinevezésekor első teendőjének tekintette egy olyan országos intézet alapítását, amely a magyarok szempontjából nélkülözhetővé teszi a külföldi egyetemek látogatását. Saját költségén 1465-ben Pozsonyban letette egy négy karból álló egyetem alapjait. Az Academia Istropolitana tanszékeire külföldi főiskolák neves tudósait nyerte meg. Az egyetem épülete ma is látható Pozsonyban – emlékeztette hallgatóságát Prokopp Mária – csakúgy, mint első alkancellárjának, Schönberg György prépostnak a síremléke is.
Johannes Vitéz Esztergomban fényes palotát emeltetett, ennek lakótornyában volt a studiolo, a művészeti alkotásokkal gazdagon díszített, könyvekkel teli dolgozószoba. Ennek falképei közül a megmaradt négy sarkalatos erényt allegorikus nőalakokkal ábrázolt freskóval vetített képek kíséretében hosszabban is foglalkozott a művészettörténész, rámutatva arra, hogy a teológiai sorrendet – okosság, igazságosság, erősség és mértékletesség – Vitéz érsek felcseréltette: az igazságosságot a végére, a kápolnához vezető ajtó mellé festtette, mintegy jelképezve, hogy odabent van a legfőbb Igazság.
A székfoglaló végén Barna Gábor főtitkár átadta az Academia Scientiarum de Sancto Stephano Rege Nominata feliratú zöld mappába kötött oklevelet a tudósításunk címében olvasható szavakkal: Prokopp Mária minden előadásából tanulni lehet.
Noha a Szent István Tudományos Akadémia a tagság tudományos munkásságából az egyházi vonatkozásúakat emeli ki, mi, magyarok elsősorban azért tiszteljük Prokopp Máriát, mert nincs olyan írása, előadása, amelyben ne mutatna rá a magyar és az európai kapcsolatokra. Nemcsak úgy, mint számos tudós, aki csupán azt hangsúlyozza, hogy „mit tanultunk, vettünk át a művelt Nyugattól”, hanem legalább ilyen nyomatékkal mutat rá arra, hogy milyen rangot, megbecsülést vívtak ki maguknak Árpád-házi királyaink és leszármazottaik közül számosan, hogyan van nyomuk Európában a Szent Erzsébet tisztelettől a nápolyi Magyarországi Mária kultuszig, s milyen megbecsülést jelentett egy tudósnak, egy művésznek a magyar uralkodó vagy főpap meghívása. Ehhez a nemzetépítő munkásságához kívánunk valamennyien Prokopp Máriának további erőt és kedvet.
