Marco Rossi (Fotó: felvidek.ma archívuma)

Szombaton a Nagyszombat otthonában lépett pályára a DAC. Már a mérkőzés előtt érezni lehetett, hogy a lelátói párharcot a csallóköziek drukkerei nyerik meg. Az 577 torokból együttesen zúgtak a rigmusok és a kezdősípszó után a Himnusz dallama is felcsendült.

A DAC csapata az egy héttel ezelőtti Nagymihály elleni győztes felállásban lépett pályára, és ahogy Marco Rossi is elmondta, nagy taktikai csatára lehetett számítani. A listavezető Spartak és a harmadik helyen tanyázó DAC között 3 pont volt a mérkőzés előtt a különbség. A hazaiak növelni, míg a dunaszerdahelyi gárda csökkenteni szerette volna a pontkülönbséget. Mindkét csapat nagy lendülettel vetette bele magát a mérkőzésbe. A játékvezető is érezte a mérkőzés tétjét és próbálta kordába szorítani a két csapat játékosait.

A térfélcsere után Zsivkovics egy felesleges szabálytalanságot követően begyűjtött egy újabb sárgát és így piros lapot is, és távoznia kellett a játéktérről. Rossi Vidát Koštrnára cserélte, hogy a rést, ami Zsivkovics helyén támadt betömje, de a kiállítás az egész félidőre megváltoztatta a mérkőzés képét. Mintha nem is fociról lenne szó, Kružliak játékvezető továbbra is sorra húzta elő zsebéből a lapokat. Igaz, egy emberrel kevesebb volt a DAC csapatában, de hősiesen állták a sarat, akarom mondani a füvet egészen a 82. percig, amikor Tchanturishvili a piros-feketéktől betalált Macej kapujába, majd 2 perccel később Egho is betalált, ezzel beállítva a 2:0-ás végeredményt.

A mérkőzés után látszott a DAC csapatán, hogy nem így gondolták el ennek a mérkőzésnek a kimenetelét. Ljubicic sem kifogásokat keresett a kiállításban, de az interjú közben arca mindent elárult. Csalódottság, düh és döbbenet látszott rajta. Marco Rossi értékelésében szintén nem ment el szó nélkül a játékvezető tevékenysége mellett, aki meglátása szerint túl sokszor, indokolatlanul húzta elő a lapokat. Csapata próbálta az adott helyzetben a legtöbbet megtenni még a kiállítás után is, igaz a hazai csapat minden színészi tehetségét bevetve használta ki, hogy a bíró valamennyi ütközéses szabálytalanságot lappal büntet.

(fcdac.sk/Felvidék.ma)