A Nagykürtösi járás képviselőjelöltjei Balík László, Korcsok Anikó és Jámbor László (Fotó: MKP)

A Nagykürtösi járás három mandátummal rendelkezik a Besztercebánya Megyei Önkormányzatban.

A Magyar Közösség Pártja három jelöltet állított, Jámbor László mellett Korcsok Anikó és Balík László mérettetik meg a novemberi választásokon.

Munkahelyteremtés a legfontosabb

A képviselőjelöltek egyetértenek abban, hogy a Nagykürtösi járás az elmaradottabb, legkevésbé fejlesztett járások közé tartozik. „Legnagyobb gond a munkanélküliség magas aránya. Ugyanakkor az utóbbi néhány évben történt némi javulás ezen a téren. Ez részben azzal magyarázható, hogy a járási székhelyen és közvetlen szomszédságában található néhány üzem. Ám a magyarok lakta településeken is szükség lenne munkahelyeket biztosító ipari parkra. Ennek hiányában az ott élők közül sokan a lakóhelyüktől 100-200 km-re kénytelenek munkát vállalni. Jelentős azoknak a száma is, akik az Ipoly másik oldalán, Balassagyarmaton és környékén, vagy a valamivel távolabbi Vácon dolgoznak három műszakban. Nem beszélve arról, hogy a túlnyomórészt magyarok által lakott falvakból nagyon sokan dolgoznak külföldön” – kezdte a helyzet elemzését a Felvidék.ma kérdésére Balík László, az MKP járási elnöke. Hozzátette, problémát jelent az is, hogy kivétel nélkül csak másod- és harmadrendű, de jobbára elhanyagolt állapotban levő utak vannak a falvakban, ahol bizony nagyon hiányos  a csatornahálózat is.

Korcsok Anikó Brüsszelben Csáky Pál EP-képviselő vendégeként (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Hasonló véleményen van az ipolykeszi Korcsok Anikó is. „Bár nem számítunk nagy járásnak, ám nekünk is hasonló gondokkal kell megküzdenünk, mint a nagyoknak. Bennünket is érzékenyen érint a lakosság elöregedése, a fiatalok elvándorlása, a munkanélküliség. Lassan a tömbmagyarság már szórvánnyá foszlik. De mindennek ellenére valami palóc makacsság van a génjeinkben, ezért nem hagyjuk magunkat” – fogalmazott a képviselőjelölt.

A problémák orvoslása érdekében új munkahelyek létesítésére van szükség – véli Balík László. Ehhez pedig szükséges a közutak burkolatának felújítása – tette hozzá.

Korcsok Anikó fontosnak tartja a határon átnyúló együttműködés bővítését, ezáltal új munkahelyek létesítését a járásban. Ezzel kapcsolatban a Felvidék.ma-nak megjegyezte: „Nem ritka eset, hogy a munkaügyi központ olyan állásokat kínál fel, amelyek akár  száz kilométerre  vannak az álláskeresők lakhelyétől. Nem egyedi eset, hogy kisgyerekes anyáknak is hasonló álláslehetőséget kínáltak. Ez teljesen elfogadhatatlan és nem életszerű. Az MKP-nak és nekem kiváltképp fontos a család egysége. Nem lehet családot összetartani, gyarapítani, ha az emberek távol vannak a szeretteiktől. Mindenkinek a régiójában kellene boldogulnia. És ebből nem hagyhatjuk ki Magyarországot, hiszen járásunk több mint ötven kilométeren határos az anyaországgal. Minden lehetőséget meg kell ragadni  az összefogásra és dolgozni érte, hogy az álmok valóra váljanak.” Mint jelezte, a munkahely megtartó erő a családok számára, mert annak birtokában nem akarnak elköltözni, külföldön boldogulni.

Az egészségügyi ellátás színvonalán is van mit javítani

A gazdasági helyzet javulása mellett a társadalom helyzetének javítása is nélkülözhetetlen. Ide tartozik a járás területén az egészségügyi ellátás minőségének javítása. Fokozatosan javítani kell a nagykürtösi kórház egészségügyi ellátásának színvonalát, biztosítani a hiányzó szakorvosi rendelőket, és csökkenteni a betegek hosszú várakozási idejét a rendelőkben. Motiválni kellene a fiatal orvosokat, hogy itthon maradjanak – magyarázta a szakorvosként praktizáló Balík László.

A járás szociális intézményeinek szolgáltatásait javítani, a színvonalát pedig emelni kellene. Több színvonalas, otthonias közérzetet biztosító, de megfizethető nyugdíjas otthonra lenne szüksége a régiónak – jegyezte meg Balík.

Balík László (k.) Jámbor Lászlóval bátorfalui ünnepélyen (Fotó: Bodzsár Gyula)

Mindkét képviselőjelölt fontosnak tartja a  család egységét, a családbarát intézkedések híve. Ezáltal is megállítható a térség településeinek az elöregedése – vélik.

Balík László 2-es sorszámmal, Korcsok Anikó pedig a 14-es sorszámmal indul a besztercebányai megyei önkormányzati mandátumért.