František Mikloško (Foto DennikN - Tomáš Benedikovič)

František Mikloško volt kereszténydemokrata politikus több mint két évtizedig tevékenykedett a legmagasabb szintű szlovákiai politikai életben. Így jól ismeri a kiemelkedő politikusok nagy részét, no meg azt is, hogyan működik a rendszer. Azt állítja, hogy a kormányfő és az államfő közti jelenlegi összetűzés felháborítja, ezért Bugár Bélát arra szólította fel, buktassa meg a kormányt, amelynek a tagja. 

„A köztársasági elnök úr valószínűleg hibát követett el, és magam sem tudnék most tanácsot adni neki azt illetően, miképpen viselkedjen ebben az ügyben. Az viszont hallatlan, hogy egy kormányfő magánbeszélgetést hozzon nyilvánosságra, vagy hogy a belügyminiszter adócsalónak nevezze az államfőt. Iszonyatos szintre süllyedtünk, ami megrémít” – jelentette ki a týždeň hetilapnak Mikloško az államfő adóügyei miatt kirobbant összetűzések kapcsán.

Mikloško szerint azonban a jelenlegi helyzetnek van alternatívája. Ehhez azonban a Most-Híd elnökének, Bugár Bélának a határozott lépésére van szükség. Ő ugyanis az, aki kimondhatja végre, hogy „elég!”, és megdöntheti a Fico-kormányt. „Én a Smertől és Ficótól nem várok semmit. De Bugár talán, ha fontos számára az ország sorsa, kimondhatná, hogy legyen inkább előrehozott választás, s hogy ebben a felállásban nem haladhat tovább az ország. Természetesen ezt követően hatalmas nyomás nehezedne az államfőre is, hogy vonja le ő maga is a következtetéseket” – fűzte hozzá Mikloško.

A KDH volt politikusa hosszú éveket töltött a Mečiar elleni küzdelemmel. Ezért is tölti el szomorúsággal, hogy a jelenlegi helyzet kezd a mečiari évekre emlékeztetni. „A hangulat, hogy minden politikus egyforma, már itt van. A mečiarizmus időszaka után a szlovák államiság második egzisztenciális válságának tartom ezt az időszakot. Kulcsfontosságú éltető talaja ez a rossz ellenőrizhetetlen terjedésének” – fűzte hozzá Mikloško.

(týždeň.sk/Felvidék.ma)