A sikertelenül végződött Habsburg-ellenes Wesselényi-összeesküvés leleplezését követően a bécsi udvar a nyílt abszolutizmus bevezetése mellett kíméletlen megtorló hadjáratba fogott Magyarországon, amely elől tömegével menekültek Erdélybe és a Partiumba – így az északkelet-magyarországi vármegyébe – a protestánsok, a mozgalomban érintett nemesek, az elbocsátott végvári vitézek és kapitányok, akik a hamarosan meginduló bujdosó mozgalmak tömegbázisát adták.
A Thököly Imre gróf, Wesselényi Pál báró és Teleki Mihály kővári kapitány körül csoportosulók létszáma egyre növekedett, s 1672 nyarán Petróczi István ezer bujdosóval tört be a királyi Magyarországra – ahol serege hamarosan tizenötezer főre növekedett – és több várat (Kálló, Ónod, Tokaj, Szendrő) elfoglalt. Ezen időtől fogva nevezték magukat Dózsa György keresztviselő (crux) katonái után kurucoknak.
A kurucok főserege Kende Gábor, Petróczi István, Szepesi Pál és Szuhay Mátyás parancsnoksága alatt tovább folytatta hadműveleteit, s Enyickénél 1672. szeptember 14-én legyőzte Paris Spankau báró kassai főkapitány seregét, amely azt eredményezte, hogy öt vármegye – Abaúj, Torna, Gömör, Sáros, Szepes – a kurucok fennhatósága alá került, majd nem sokkal később Eperjes városa is. Ekkor történt, hogy a Teleki Mihály vezette déli kuruc sereg Batiz-Vasvári mellett szeptember 20-án vereséget szenvedett, és Bécs a felvidéki kurucok leverésére tizenötezer katonát küldött. Johann von Sporck és Wolfgang von Cobb tábornokok nem tétlenkedtek: október 26-án Györke mellett csatát nyertek a kurucokkal szemben és visszafoglalták a korábban a Thökölyek tulajdonát képező Árva várát, a bujdosók pedig decemberig visszavonultak a Partiumba.
Mikoron Eperjes kuruccá vált, Pika Gáspár zempléni nemes Námesztó környékén lázította fel a tót parasztokat, s vakmerő lépésre szánta el magát, amikor Árva várát megrohamozta és október 20-án a vár harminc fős császári őrsége megadta magát. Árva vára nem sokáig maradt a kurucok kezén, ugyanis azt Sporck császári generális csapatai – háromszáznegyvenöt évvel ezelőtt – november 24-én visszafoglalták. Az elfogottak nem számíthattak kegyelemre, ugyanis másnap – november 25-én – Pika Gáspárt és harmincegy társát kerékbe törték (más helyütt: karóba húzták), míg a többieket felakasztották.
A XIX. század végén jelent meg Szilágyi Sándor főszerkesztésében A magyar nemzet története című, tíz kötetes munka, amelyben a következőket olvashatjuk: „A hol német katonaság nem volt, ott a lakosság mindenütt készségesen csatlakozott a bujdosókhoz, kiknek egy merész csapata Pika Gáspár vezetése alatt egész Árva vármegyébe elvergődött s Árva várát hatalmába kerítette (október 20.). Az üldözött protestáns köznép lelkesülten üdvözölte s tömegesen csatlakozott hozzá. Pika az útak védelmére rendelt csekély számú németet vagy leölte vagy elfogta, a lengyel származású katholikus lakosokat pedig kegyetlenűl üldözte. De elvesztvén az összeköttetést a fősereggel, egymaga nem sokáig tarthatta magát. Ugyanazok a német katonák, kik Árva várát kezére játszották, őt is elárulták, midőn Spork tábornok a várat vivni kezdte. Pika foglyul esett s 31 társával kivégeztetett.”
